A várandósságtól az első hónapokig és tovább...

Egy személyes levél szeretett kislányomnak

„Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.” (Carl William Buehner) 5022-fotoberzayr_blogra.jpgEz a poszt kissé rendhagyó lesz. Mert vannak alkalmak, amelyek különlegesek az ember életében. Ahogy közeleg a kislányunk születésnapja, felébrednek gyengéd emlékeink abból az időből, amikor még csak izgatott várakozással tekintettünk a szülői feladataink elé. Olyan sok érzés tódult fel bennem, hogy úgy döntöttem, kivételesen személyesebbé teszem az írásomat, és a kislányunknak címzem.

Levél szeretett kislányomnak 

Mostanában előfordul, hogy megállsz valamelyikünk előtt, felkéredzkedsz, majd a másikunkat is odahívod; „apa (vagy anya) gyeje”. Miután mindketten ott vagyunk melletted, külön-külön megölelsz minket, azzal a kísérő mondattal "anya, apa, Elisza, calád". Mint hóember a kandalló mellett úgy olvadozunk ilyenkor. Rövidesen elérkezik a második születésnapod, és ebből az alkalomból megálltam kicsit és elgondolkodtam. Még csak két éves vagy, de már most is olyan sok mindent megtanultál. Fogalmazhatnék úgy is, hogy még csak két éves vagy, mégis már mennyi mindent megtanítottál nekünk. Mindkét mondat mélységesen igaz.

Emlékszem, pár évvel ezelőtt fel voltunk készülve rá, hogy bizonyos egészségügyi kihívás végett eltart majd egy ideig, hogy babánk legyen. A szakértő nőgyógyász is türelemre intett minket, mert az állásfoglalása alapján 1-2 év is eltelhet a sikeres fogantatásig. Mint kiderült, erről egyvalakinek elfelejtettek szólni a szakemberek, neked. Te rövid időn belül bejelentkeztél, és megállíthatatlanul jöttél, mert jönni akartál. Szinte észrevétlenül telt el az első hónap, mire felocsúdtunk, már javában úton voltál. Mondanom sem kell végtelenül örültünk, nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, és mély hálát éreztünk miattad.

Az egyik legjobb tanács, amit akkor egy orvos ismerősünktől kaptunk, így hangzott; „teljenek bárhogy a napjaink, arra figyeljünk, hogy az anyuka érezze jól magát a bőrében.”. Ugyanis te, mint egy apró fejlődő élet a pocakban, az anyuka minden rezdülését átérzed. Ha a mama örül, boldog, kiegyensúlyozott, akkor te is az vagy. Fontos lecke volt, mennyire sokat számít a mi kisugárzásunk a környezetünk szempontjából. Felelősek vagyunk magunkért, és ebben a szimbiózisban érted is. Ezért igyekeztünk ennek a javaslatnak megfelelően éldegélni hétről hétre. Persze ez nem azt jelentette, hogy anya nem kaphatta fel a vizet 9 hónapig, de huzamosabb időn keresztül nem frusztrálta magát. Szerencsére ebben te is partner voltál. Anyudat a rosszullétek elkerülték, csak a nagyobb alvásigény és a rendszeres táplálkozás okoztak kihívásokat. Legalábbis az első trimeszterben. Ezt követően azonban gyönyörű hónapok következtek.

Életem legnagyobb kiváltsága volt, hogy részt vehettem ebben a folyamatban, és a mamáddal közösen élhettük meg a várandósság hónapjait. Egy férfi nem tud szülni, nem éli át belülről az áldott állapotban lévő nőket foglalkoztató nehézségeket, és nem is tud kézzelfogható terhet levenni a párja válláról. Amit tehet érte, ha teljes mellszélességgel mellette áll, támogatja, és szereti a őt. Ölelő kart nyújt, ha szükséges, biztató és becéző szavakat, tevékenyen segít, ahol, és amiben csak lehetséges. És persze várakozással telve figyeli, hogyan nődögél a pici a pociban. Vajon fiú vagy lány lakik-e odabent? Mikor érezzük már, hogy megmozdulsz? Válaszolsz-e egy rúgással, ha beszélünk hozzád?

A beszédre különösen odafigyeltünk, mert szerettük volna, ha korán megismered a hangunkat. A terhesség 20. hete után már jobban eligazodsz a hangok között, ezért esténként rendszeresen és tudatosan beszéltünk hozzád. Lefekvés után odahajoltam anyucid gömbölyödő pocakjához, és olyan kifejezésekről meséltem neked egyszerű fogalmazásban, mint család, szeretet, öröm, törődés vagy mosoly. Időnként egy-egy mozdulattal te is kifejezted a véleményedet a hallottakról. Varázslatos élmény volt ez a számunkra.

Aztán elérkezett a nagy nap. Magad mögött hagytad a komfortos ám szűkös élettered, és első babához képest aránylag rövid szenvedés árán világra jöttél. Ambivalens este volt. Láttam anyukádat, amint az erős fájdalmakkal küzd, és tehetetlen voltam. Neki kellett megvívnia ezt a hősies csatát, amelyben gyötrelme értelmet nyert a születésed által. Nem enyhíthettem helyzetén, csak asszisztálhattam mellette az este folyamán. Aztán felsírtál, kezünkbe fogtunk, és megkönnyebbültünk, miközben valami földöntúli érzés kerített hatalmába minket. Végre megpillanthattunk. Kicsi, gyűrött, rózsaszínes kis manó voltál, egy csodálatos ajándék az élettől.

Hajnalban mentem haza a kórházból. És boldog voltam. Nagyon. Ez volt háromtagú kis családunk első közös, meghatározó élménye. Egyszerre volt megrendítő és lenyűgöző. És most? Hogyan tovább? Kikerültél a megszokott környezetedből, itt vagy köztünk, és maradsz. Most meg kell tanulnod élni. Nekünk pedig meg kell tanítanunk erre. Vajon mi készen állunk rád? Szülővé válni ugyanis nem lehet csak a kijelentések szintjén. Szülőnek lenni nem annyi, hogy gyermekem van és kész. Ez érettséget jelent, felelősséget, érzelmi felnövést. Egy olyan folyamatot, amelyre először egyikünk sem áll készen. Az első hetek, hónapok nem is voltak zökkenőmentesek. Megismerkedni, összeszokni, összehangolódni nem mindig ment felhőtlenül. És talán még ma is adódnak nehézségeink egymással. Soha nem felejtem el, hogy ebben az első időszakban – és azóta is - édesanyád milyen erőt, elkötelezettséget, fáradhatatlanságot és szeretetet mutatott irányodba. Szavakba nem önthető, amit egy anya áldoz a gyermekéért.

Nem szépítem, és nem idealizálom. Apává formálódni életem legfantasztikusabb tapasztalása, és egyben embert próbáló kihívása is. A levegőben lógó kérdés mindig aktuális lesz: „Elég jó apa vagyok-e?” Kérlek, bocsáss meg érte, hogy érkezésedkor nem álltam készen a feladatra. Biztos vagyok benne, hogy még most is sokat kell tanulnom. Ezért ne haragudj, ha hibáztam és hibázok. Ne haragudj, ha néha felemelem a hangom, ha időnként türelmetlen vagyok, ha épp kicsit kevesebb időm jut rád, vagy ha tovább tart felöltöztetnem téged, mint anyának. Dolgozom magamon, hogy jobb apukád legyek, anyukádnak jobb férje és ezáltal jobb család lehessünk. Még ha ezek a sorok nem is ebben a formájában jutnak el hozzád, bár tudom sokkal több dolgot értesz meg, mint azt a felnőttek sejtenék, a mondanivaló tartalmát érzed. És ez a lényeg. Érzed, tudod, hogy szeretlek. Apukád szeret téged. És bízom benne, hogy bár tökéletes sosem leszek, de elég jó apa leszek számodra.


Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz a követőkhöz, és tarts velünk legközelebb is.