Mondjunk köszönetet

Ismerjük és ismertessük meg a hála érzését

„A hála érzés, és mint ilyen, megfoghatatlan, felmérhetetlen és emberi értékfogalmakkal ki nem fejezhető. Csak akkor van jogod számon tartani, ha Te tartozol vele másnak. Ez lelkiismereted feladata.” (Wass Albert)
pair-596092_960_720.jpg
Közeleg az év vége. Rohamléptekkel igyekszünk lezárni a dolgainkat, beszerezni még pár nélkülözhetetlen ajándékot, megsütni a bejglit, hogy fújtatva belehuppanhassunk az ünnepi hangulatba. Közben mérleget is vonunk az idei évünkről. Ilyenkor mondunk köszönetet a körülöttünk sürgő forgó embereknek. De vajon elég évente egyszer elismernünk azokat, akik valamilyen formában hozzájárultak az eredményeinkhez.

Ha már megállunk, gondolkozunk és elérzékenyülünk, elmerenghetnénk ennek a rövid szónak a jelentőségén; „köszönöm”. Azt hiszem jóval többet kellene használnunk, mint azt tesszük. Sokkal több erővel, meggyőződéssel és őszinteséggel mondva. Tegyük a szívünkre a kezünket, valóban értékeljük eléggé az embereket, az életünket, vagy azt, amit elértünk?

Mondunk köszönetet idegeneknek? Megköszönjük az udvariasságot, ha mondjuk, átkelünk az úton és átengednek? Oly sokszor figyelem, hogy az egyébként elsőbbséggel rendelkező gyalogosok mennyire természetesnek veszik, ha az autósok átengedik őket a zebrán. Nincs kézlegyintés, biccentés, de még egy oda pillantás sem. Mintha nem is történt volna semmi. Pedig előzékenynek lenni igazán kedves gesztus. Nap, mint nap találkozunk olyanokkal, akiket nem ismerünk, sosem látunk többet, mégis figyelmesek az irányunkban. Bőven megérne legalább egy fejbólintást.

Mondunk köszönetet az ügyfeleinknek? Kellően értékeljük őket? Nem csak ünnepekkor, úgy általában mindig. Törődni velük, illedelmesen kiszolgálni, feltérképezni és megoldani a gondjaikat. Tudjuk kik ők? Ismerjük őket? Beszélgetünk velük? Amikor ápoljuk a kapcsolatunkat egy üzleti partnerünkkel, azért ő lesz hálás. Köszönetének kivetülése az, hogy visszatér hozzánk, lojális lesz felénk. Sőt, elégedettsége akár új üzleteket is hozhat a számunkra. Ezért mi tartozunk köszönettel.

Mondunk köszönetet a munkatársainknak? Becsüljük a kollégáinkat azért, mert megkönnyítik a munkánkat? Nehéz összehozni egy jól együtt dolgozó csapatot. Ha rendelkezünk egy ilyen teammel, mindenképp becsüljük meg. A megbízható segítség kivételes, ezért tartsuk nagyra. Ha ezt megfogadjuk, akkor építhetjük velük a viszonyunkat, és ők továbbra is nagy terhet vesznek le a vállunkról, hisz nem egyedül kell mindent lebonyolítanunk. Nagy megnyugvás számítani egy összetartó társaságra. Együtt produktívabbak, ütőképesebbek vagyunk.

Mondunk köszönetet a barátainknak? A barátság nagy kincs. Ahogy mondani szokás, az igazi nagysága abban mutatkozik meg, hogy a barátunk ismer minket és így is a barátunk. Elfogad a hibáinkkal, támaszkodhatunk rá, beszélgethetünk vele, bulizhatunk vele. Nincs köztünk vér szerinti kötelék, a kapcsolatunk a közös érdeklődésen, értékrenden és az önkéntességen alapul. Ez időnként bármi másnál erősebb kötöttség. Egy barát, aki mellettünk áll a bajban, osztozik a sikereinkben, nem ítél, csak velünk van, egy stabil pontként. A barátság az egyik legvédelmezőbb ernyő az élet viharaiban.

Mondunk köszönetet a családunknak? A szüleink érdeme, hogy egyáltalán vagyunk. Ők indítottak el minket, adtak egy hátteret, egy erkölcsi tartást. Letették annak az alapjait, akivé váltunk. Elégedettek vagyunk magunkkal és a helyzetünkkel? Köszönet a családnak, aki hitt bennünk, aki óvott, nevelt, tanított és taníttatott. A legjobb képességei szerint bocsátott az utunkra, és most büszkén tekint le ránk. Nem vagyunk elégedettek? Köszönjük meg a családunknak, mert irányt mutattak, hogyan nem szeretnénk élni. Felismerhetjük a problémákat, láthatjuk milyen botlásokat kell elkerülnünk. A negatív példa az okulásunkat szolgálja. Bárhogy látjuk is családi helyzetünket, legyünk hálásak érte. Ne essünk abba a hibába, amelyre Honoré de Balzac hívta fel a figyelmünket; „A hála oly adósság, amelyet a gyerekek nem mindig vesznek fel a leltárba.”. A gyermekeink elsajátítják ezt a mentalitást, ha példaként látják a mi köszönetnyilvánításunkat.

Mondunk köszönetet a párunknak? Megköszönjük azt a sok törődést, az esti vacsorákat, a vasalt ruhákat, a tisztaságot, a biztonságot, az otthon melegét? A gondosságot amit nyújt, a szeretetet, amit ad? Ne feledjük, együtt vagyunk jóban rosszban. Mindegy, hogy most épp jó vagy rossz időkben leledzünk, csak rajtunk áll, javítunk-e rajta. Biztos és szilárd hátteret, biztató és támogató környezetet jelent egy kiegyensúlyozott párkapcsolat, ezért érdemes dolgozni rajta. Sokat tehetünk értünk. Például, hogy értékeljük a választottunkat. Szóban és tettben. Ízlelgessük Ferenc pápa bölcsességét: „Három szó nagyon sokat segít a házaséletben. Három szó, amelyet mindig mondani kell otthon: kérem; köszönöm; bocsánat.”.

Mondunk köszönetet azért, amink van? Értékeljük az egészségünket, az anyagi lehetőségeinket, a kényelmes hajlékunkat? Rengeteg mindent elértünk már, sok dolgot magunkénak mondhatunk, legyen az tárgyi vagy szellemi. És naponta érnek minket nagyszerű behatások. Egyszer egy előadáson hallottam azt a javaslatot, hogy minden este, elalvás előtt keressünk öt dolgot, amiért azon a napon hálásak lehetünk. Ki próbáltuk a feleségemmel, és mondhatom, érzelmileg teljesen felemeli az embert, ez a kis gyakorlat. Ha nem érezzük az életünkért a hálát, akkor kezdjük ezzel az esténkénti agytornával elültetni magunkba a köszönet magvait.

Az idő szalad, és nem lesz mindig lehetőségünk kifejezni a nagyrabecsülésünket. Tegyük meg, amíg megtehetjük. Az egész világunk tágabbá, örömtelibbé, boldogabbá válik, ha megtanuljuk megbecsülni, és ki is fejezni a hálánkat. Egy rövid szóval, amelynek jelentősége felbecsülhetetlen: „köszönöm”.

 

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot, és ha egyetértesz vele, akkor most menj és találj valamit, amit megköszönhetsz.