A szilárd jellem

Ami továbbvisz, ha feljutottunk a csúcsra

"A tehetség csendben alakul ki, de a jellem a világ viharaiban." (Johann Wolfgang von Goethe)
person-1245959_960_720.jpg
Korunk médiájában gyakran felbukkan a jellemtelen szó. Szinonimái, erkölcstelen, elvtelen, romlott, gerinctelen. Elég hatásvadász kifejezések ezért figyelemfelkeltő szalagcímnek kiválóak. Az ellentétes pólusról azonban ritkábban teszünk említést. A jellemesség abban a világban is értéket képvisel, ahol a gyors és azonnali siker, frivol sellőként csábítóan veszi le az embert a lábáról, majd húzza le a moralitás mélyébe. A könnyen jött hírnév, dicsőség, minden esetben csak ideig óráig tart, ha nem párosul szilárd etikai alapokkal és fejlődőképes nyitott személyiséggel.

Talán néhányan találkoztunk már olyasvalakivel, aki sikert aratott egy bizonyos területen vagy cégnél, aztán, ahogy elkezdték jobban kiismerni őt azok, akikkel együtt dolgozott, elvesztették a bizalmukat az irányába. Az illető kénytelen volt elmenni máshová, és az egészet elölről kezdeni. Mivel elég karizmatikus fickó, az új helyen is gyorsan eredményessé vált, de emberként nem feddhetetlen, így megint ugyanabba a csapdába esett és innen is tovább kellett állnia. És ez így megy tovább és tovább. Soha nem tud tartós dolgot létrehozni. Az ok minden esetben az emberi tartással van összefüggésben. Az igazi jellem mérföldköve annak, hogy valaki ne csak tiszavirág életű sikert vagy sikereket könyvelhessen el, hanem hosszútávúakat is.

Miként állunk ezzel a jellem dologgal? Néhány tulajdonság, amellyel rendelkezve fontos lépéseket tehetünk a jellemesség felé, és megerősíthetjük sikereink időtállóságát.

Értékrend. Goethe szerint; “Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem.”. Erkölcsi formálásunk gyermekkorban kezdődik. Azokkal a mintákkal, amelyeket látunk, amelyeket megtapasztalunk a saját bőrünkön. Később ezt a hozott anyagot alakítjuk tovább. Amikor elköteleződünk valami mellett, legyen az egy elv, csoport, ember, abban minden alkalommal megmutatkozik a tartásunk. A helyes morális hozzáállás, emberséges magatartás, akkor is, amikor mások nem látnak bennünket, megmutatja, kik vagyunk valójában. Kiállni a megfelelő dolgokért, az igazságért, embertársainkért, és a helyes irányt képviselni, még ha ezzel nem a népszerűségünk növekszik is, alapvetés. Vajon világnézetünk kiállja az idők próbáját?

Egyenesség, őszinteség. Szavatartók vagyunk? A körülményektől függetlenül állnunk kell a szavunkat. Megbízhatóságunk, egyik legfontosabb pillére, ha környezetünk tudja, számíthat ránk. Amit kimondunk, annak megfelelően cselekszünk. Dunát lehet rekeszteni a hangemberekkel, akik mögött és mellett semmilyen teljesítés nem áll. Szavainknak tettekben való kivetülése adja meg az igazi értékét. Konzekvensek legyünk. Ne olyanok, mint egy gyenge fácska, aki a szélben hol erre, hol arra hajlik. Ne mondjunk mást az illető szemébe, mint a háta mögött. Ez sokkal inkább a mi megítélésünket rontja ugyanis, mint az övét. És kevesen veszik a bátorságot, hogy vállalják az igazmondás következményét. Gyakran ugyanis ez egyet jelent azzal, hogy hátrányos helyzetbe kerülünk. Lehet, de a méltóságunk megmarad. “Ha bizonyos módon cselekszel, szokást formálsz. Ha szokást formálsz, ezzel jellemet teremtesz. Ha jellemet teremtesz, ezzel meghatározod a sorsodat.” mondta André Maurois.

Becsület, tisztesség. Igazából minden cselekedetünk fő irányítója a karakterünk, mert ez adja a személyiségünk legjavát. Sokan becsületesnek tartják magukat, de ha találnának az utcán egy teli pénztárcát, akkor már kísértésbe esnének. Könnyű becsületesnek lenni, amikor szem előtt vagyunk. Emlékszem pár hónapja, az ősz derekán, elhagytam a karikagyűrűmet, egy gyereksétáltatás közben.  Egész nagy sétát tettünk a környékünkön, így nem sok esélyt láttam arra, hogy a milliónyi lehullott falevél között valahonnan előkerül. Egy jóbarátunk unszolására mégis kitettünk pár szórólapot, és láss csodát, pár nap elteltével fel is hívtak. Egy idősebb néni találta meg, aki önzetlenül szolgáltatta vissza a részünkre a becses tárgyat. Szerettük volna meghálálni neki, hisz egy ilyen gyűrűnek nem csak anyagi, hanem eszmei értéke is igen nagy, de ő ezt határozottan visszautasította. Számára öröm volt, hogy segíthetett. Nagyszerű és mélyen emberi gesztusról tett tanúbizonyságot, amelyet nekünk is érdemes gyakorolnunk, ha alkalmunk adódik rá.

Kitartás. Hogyan reagálunk, ha veszítünk? Besértődünk? A kellő elszántság minden eredmény eléréshez nélkülözhetetlen. Ha netalán már elvesztettük volna, kezdjük el fejleszteni az odaadásunkat. Elesésünk nem végleges bukás csak ideiglenes késlekedés. Álljunk fel, mint a kisbabák, mikor járni tanulnak. Na tartozzunk abba a maradi csoportba, akik minden kudarcélmény után magukba roskadnak, feleslegesnek érzik, hogy további erőfeszítéseket tegyenek, és feladják az újabb próbálkozást. Tanuljunk, ne okoljunk. A hibáztatás örökké visszafog minket, hisz nem teszi lehetővé a saját felelősségünk felvállalását és új készségek elsajátítását. Az élet hullámhegyekből és völgyekből áll. Mindkettőre szükségünk van. A csúcson sikert aratunk, a mélyben növünk. Ha lent feladjuk, akkor a növekedés elmarad, és nem jutunk fel a tetőpontra. A lojalitás ne csak a magunk és céljaink irányába legyen mérvadó, hanem a kapcsolatainkban, illetve az elveink terén is. Az értékes emberi kapcsolatainkat se adjuk könnyen, hisz azok sem érkeztek könnyen az életünkbe. Minden kapcsolat kialakításában, megőrzésben munka van, ezért gondoskodjunk róla, hogy tartósak legyenek a viszonyaink.

„Hiszek abban, hogy az ember csupán a képességeire hagyatkozva eljuthat a csúcsra. Ha azonban ott is akar maradni, akkor szilárd jellemre lesz szüksége. Könnyen abba a hitbe ringathatjuk magunkat, hogy belső szilárdságunkat minden előkészület nélkül akkor vesszük elő, amikor csak akarjuk. Csakhogy rendkívül szilárd jellem kell ahhoz, hogy az ember a csúcs elérése után is éppoly keményen dolgozzon, mint előtte. Amikor arról olvasok, hogy ez vagy a sportoló vagy csapat újra és újra győzelmet arat, akkor azt mondom magamban: ez nem csupán adottság, sokkal inkább szilárd jellem.” nyilatkozta John Wooden. Önmagát minden téren közepes képességű edzőnek tartotta, mégis tízszer nyert bajnokságot a csapatával. Kivételesen erős és összetartó csapategységet kovácsolt. Tudott veszteni, és tudott tanulni a hibáiból. Fejlődött, ahogy azok a sportolók is, akikkel együtt dolgozott. És megbecsülte az embereket. A titka a jellem volt, az erős emberi tartás. Ez a nyílt titok nekünk is csak a hasznunkra válik.

 

Ha jellemes emberként tetszett ez a poszt, akkor like-old és oszd meg másokkal is.