A változás egy életre szóló kaland

Légy jobb mindhalálig


Egymásra licitáló társadalom

Kihez mérjük, kivel hasonlítjuk össze magunkat?

„Vannak emberek, akik tudatosan gerjesztik bennünk azt az érzést, hogy kevesek vagyunk, mert valójában attól félnek, hogy ők kevesek. Ha eredetileg teljesen jól éreztük magunkat a bőrünkben, de valakivel időt töltve elkezdünk feszengeni, méricskélni, és amit addig elégnek éreztünk, hirtelen kevésnek…

Tovább olvasom

Elég a színlelés(ből)!

Minden látszat vagy a látszat minden?

„Ahhoz, hogy sikeresek legyünk házastársként, szülőként vagy barátként, fontos, hogy levessük az álarcot, és önmagunk legyünk.” (Steve Biddulph) Sosem láttunk még bele ennyire az emberek életébe, mint manapság. De csak azt láthatjuk, amit látni engednek. A kitárulkozás elég egyoldalú. A jót és…

Tovább olvasom

Elég legyen!

Mitől függ, hogy elégedettek vagy elégedetlenek vagyunk?

„Aki nem elégedett azzal, amije van, nem lenne elégedett azzal sem, amire vágyakozik.” (Szókratész) Sokszor megfigyelhető manapság az elégedetlenség, mint egyfajta divatos sopánkodás. De gyakori az is, hogy nem beszélünk róla, csak belül háborog a lelkünk és marcangoljuk magunkat valami miatt. Miből…

Tovább olvasom

Tény vagy vélemény?

A gondolkodásunk szabadságának korlátai

„Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.” (Epiktétosz) Nagyon szűk keretekben gondolkodunk. Végletesen szélsőségekben formálunk a véleményt. Valójában sokszor nem is megalapozottan tesszük, hanem a meglévő gondolati mintáinkra támaszkodva. Ezek a mintázatok a…

Tovább olvasom

Bezzeg, ha olyan lennék

A másokhoz való hasonlítgatás hátrányai

„Ha a körülmények igazságtalan voltára összpontosítasz, akkor szüntelenül másokkal fogod összehasonlítgatni magad ahelyett, hogy megbecsülnéd saját különleges egyediségedet.” (Cherie Carter-Scott) Jó dolog mentort választani, példaképet találni. Még jobb, ha a nyomdokain haladva eredményeket érünk…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása