A változás egy életre szóló kaland

Légy jobb mindhalálig


Párkapcsolati leckék

A szakítás utáni jobb élet lehetősége

„Számunkra nincs értelmes folytatás. De van méltó befejezés.” (Daniel Glattauer) Minden párkapcsolatnak vannak tanulságai. Azoknak is, amelyek működnek és azoknak is, amelyek befuccsolnak. Ahogy a kudarcból is többet tanulunk, mint a sikerből, úgy igaz ez a szakításokra is. Megtudhatjuk mi az, amit…

Tovább olvasom

Élhetünk-e konfliktusok nélkül?

A nézeteltérések szerepe életünk alakulásában, változásában, jobbításában

„Konfliktus nélkül nem lehet élni, túl sok konfliktus elrontja az életünket.” (Szinetár Miklós) Egyesek keresik, mások kerülik. A konfrontálódás része a hétköznapjainknak. Vajon szükség van az emberek közti csörtékre vagy jobb lenne nélkülük? Hogy átlássuk a szerepüket, gondoljuk át együtt, miből…

Tovább olvasom

Hézagos kommunikációk

Mi áll az útjába annak, hogy jobban megértsük egymást?

„A kommunikációs képzések nagy része azzal foglalkozik, mit mondunk, ugyanakkor a tanulmányok kimutatták azt, hogy ahogy mondunk valamit, az sokkal nagyobb hatással van az üzenetünkre.” (Bíró Nóra) Kinyitjuk a szánkat, mondjuk a magunkét, és úgy vagyunk vele, aki akarja, értse meg a mondandónkat. …

Tovább olvasom

Méregzsák

Mit tegyünk, ha a párunk kiborul és mi isszuk meg a levét?

„Az emberek a legritkább esetben töltik ki a dühüket azon, aki megérdemli, mindig annak jut, aki a legközelebb áll.” (Fredrik Backman) Előfordult már, hogy úgy éreztük, igazságtalanul tölti ki rajtunk valaki a mérgét? Van úgy, hogy tele lesz a hócipó és épp mi vagyunk azok, akikre ráömlik a…

Tovább olvasom

Többet ésszel, mint erővel

Nem csak izomból lehet elérni, amit akarunk

"Ha valamit erőből csinálsz és nem ésszel, nem fog működni." (Jeaniene Frost) Sokat elérhetünk erővel az embereknél. De még annál is többet, ha használjuk az eszünket, szívünket, azaz az emberségünket. Kissé banálisnak hat ez a gondolat, de azért mérlegeljük. Aki erőt használ a dominanciájában…

Tovább olvasom

A technológia bűvkörében

Milyen változásokat hozott az életünkbe a technikai fejlődés?

„A technológia nem az ember ellensége, hanem éppenséggel az emberi természet része.” (Paolo Benanti) Jó szokásunk szerint kesergünk eleget, hogy milyen rossz nekünk. A panaszkodás és borúlátás a vérünkben. Pedig bizonyos tekintetben nagyon jó helyzetben vagyunk. Sokkal jobb nekünk, mint az…

Tovább olvasom

Jól szervezett szervezet

Miként alakíthatunk ki hatékonyan együttműködő csapatot?

„Az ember úgy lett ember, úgy maradt meg, hogy alkalmazkodott a természet változásához. Egy szervezet, egy vállalat ugyanezt csinálja a társadalomban, a gazdaságban, csak nincs rá százezer éve.” (Nógrádi Gábor) A mai világ megköveteli az alkalmazkodóképességet, a rugalmas és rögtönzött reakciókat,…

Tovább olvasom

Vitás helyzetek

Miként bántjuk meg a szeretteinket a vita hevében?

„Azoknak áll hatalmában leginkább megbántani minket, akiket szeretünk.” (Csíkszentmihályi Mihály) A legjobb kapcsolatokban is előfordulhatnak nézeteltérések. Hát még a nem legjobbakban. Ám gyakran nem a vitát kirobbantó probléma a probléma, hanem sokkal inkább a körítés, a körülmény, ahogy az egész…

Tovább olvasom

Színes kis hazugságaink

A lódítások típusai és jellemzői

„A hazugságok a társadalmi megfelelői a mérgező hulladékoknak - potenciálisan mindenkinek ártanak.” (Sam Harris) Semmi sem fekete-fehér. Mindennek több árnyalata van, nem csupán a szürkének. És még egy rakás másik szín van a segítségünkre abban, hogy azt fessünk, amit csak akarunk. A hazugságainkkal…

Tovább olvasom

A Földünk kereksége

A világ egyre jobb vagy rosszabb hely?

„Az optimista kijelenti, hogy a lehetséges legjobb világban élünk, a pesszimista tart attól, hogy ez igaz.” (James Branch Cabell) Időnként úgy érezzük a világunk megállíthatatlanul száguld az összeomlás felé. Özönlenek ránk a rosszabbnál rosszabb hírek, mi pedig nem látunk kiutat ebből. Az emberek…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása