A változás egy életre szóló kaland

Légy jobb mindhalálig


Kis lépés, nagy változás

Miért kicsiben indulnak el a változások?

„Néha a legkisebb lépés is több, mint a semmi.” (James Norbury) Elképesztő! Hogy kis apróságok képesek az ember, valamint az emberiség életét radikálisan megváltoztatni. Az eke lehetővé tette a föld megművelését, a növények, gyümölcsök termesztését. De itt nem állt meg az általa elindított változás.…

Tovább olvasom

Hiedelmek hálójában

Meggyőződéseink tévútra is vezethetnek

„Kezdetben hatalmunk van afelett, hogy valamit elhiszünk-e, ám miután elhittük, hatalma lesz felettünk” (Mihalec Gábor) Minden meggyőződésünk alapul valamin. Visszavezethetők egy korai információ vagy tapasztalat morzsára, amelyet egy számunkra hiteles forrás adott, biztosított. Ha ez számunkra…

Tovább olvasom

Holnaptól minden megváltozik(?)

A körülményeinket nem is olyan egyszerű legyűrni

„Amit az ember elrendez, azt felforgatják a körülmények.” (Victor Hugo) Holnaptól minden más lesz. Aztán eljön a holnap és semmi sem változik. Minden ugyanolyan. Még olyanabb. De mitől is lenne más? Mi minden változna meg? Miért? Ez egy szép vágyálom, de a legtöbbször működésképtelen.

Tovább olvasom

Elfelejtős

Egyszerű szokások, amelyekről egyszerűen elfeledkezünk

„Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.” (Robert Schwartz) A napi taposómalomban hajlamosak vagyunk elsiklani apró, ámde lényeges dolgok felett. Nem tulajdonítunk nekik elég nagy jelentőséget, elfeledkezünk a bennük lévő erőről és az általuk kifejtett…

Tovább olvasom

Személyközi kapcsolatok

Miként formálódik a viselkedésünk mások hatására?

„Az egyének nem elszigetelten élnek, hanem normák egy nagyobb készletébe, szélesebb társadalmi dinamikákba és régóta fennálló közösségekbe ágyazódnak.” (Austin Choi-Fitzpatrick) A viselkedésünket a személyiségjegyeink és a habitusunk határozza meg leginkább. Alapvetően ugyanazokat a reakciókat és…

Tovább olvasom

Lehet kicsi és mégis nagy

Az apróságok sorsformáló ereje a hétköznapokban

"Néha, amikor belegondolok, hogy jelentéktelen dolgok milyen súlyos következményekkel járhatnak, elfog a kísértés, hogy kijelentsem: jelentéktelen dolgok nincsenek." (Bruce Barton) Sok dologra apróságként gondolunk, és nem tulajdonítunk nekik jelentőséget. Legyintünk, nem foglalkozunk velük. Pedig…

Tovább olvasom

Kritikán aluli

Kritikus megjegyzések a kritizálással kapcsolatban

„Kritikánk voltaképpen csak szemére veti másnak, hogy nincsenek meg azok az erényei, amelyekről azt véljük, hogy nekünk megvannak.” (Jules Renard) Ha valamiben jók vagyunk, az a kritizálás. A vérünkben van a hibák, a problémák, a negatív dolgok meglátása. Kódolásunk szerint a rosszat mindig észre, a…

Tovább olvasom

Megszokott szokások

Hogyan változtathatunk hatékonyan a szokásainkon?

„A nagy változások kezdetben lehetetlennek, utólag pedig elkerülhetetlennek látszanak.” (Robert Hunter) Korunk egyik fő jelszava a változás. A rugalmasság és alkalmazkodóképesség, vagy a jó improvizáció és kreativitás csupa értékes tulajdonságok. De mit tehetünk, ha kissé nehézkesek vagyunk. A…

Tovább olvasom

Mit dobjunk ki?

5 dolog, amitől nyugodtan megszabadulhatunk

„Az élet olyan, mint egy léghajó. Ha magasabbra akarunk szállni, meg kell tanulnunk elszakadni dolgoktól, és kidobni a kosárból azt, ami nem enged felemelkedni.” (Raphaëlle Giordano) Van egy csomó kacatunk. Kinek a szekrényben, kinek a sufniban, kinek a padláson. Egy rakás cucc, ami az évek alatt…

Tovább olvasom

Miben legyünk rugalmasak?

Korunk elengedhetetlen elvárása, az alkalmazkodóképesség

„Az boldogulhat jól az életében, aki kellően rugalmas ahhoz, hogy elfogadja: ő is fejlődik, a másik is változik, és lehetséges, hogy pont egy rossz döntés kell ahhoz, hogy utána egy másikat meg lehessen hozni, amely aztán előrevisz.” (Belső Nóra) Pár évtizeddel ezelőtt nem volt szükség olyan…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása