„Neki könnyű, mert jókor jó helyen volt.” „Én sosem jutok el oda. Nem engedhetem meg magamnak.”

Kiben ne merültek volna fel ezek a mondatok? Talán mindannyian találkoztunk már velük. Emberi gyarlóságunk hajlik arra, hogy mások sikereit valami szerencsés véletlennek tudjuk be. Ez vajon tényleg így van, vagy valami más rejlik az eredmények mögött? Valójában min múlik, hogy ki, hova jut az életben?

A minap hallottam, hogy a sikeres emberek nem a képességeikben, a tudásukban, vagy a hozzáértésükben a legkiemelkedőbbek, hanem mindenki másnál jobban képesek fókuszálni. Azonban a fókuszáláshoz elengedhetetlen, hogy legyen mire fókuszálnunk. Az eredményes emberek képesek célokat tűzni maguk elé, és azokat valóra is váltani.

Mégis a legtöbbünk sosem tűz ki maga elé célokat. Egy definíció szerint „a célkitűzés tudatos támadás a nyugalmunk ellen.” Konfrontálódás saját magunkkal. Kötelezettséget jelent, kényszeres kilépést a komfortzónánkból. Ennek híján nem kell tartanunk az önmagunkkal való elszámolástól. Ha nincs cél, nem kell megmagyarázni, miért nem értem el.

Pedig a cél két legfontosabb tulajdonsága, hogy le van írva, és határidővel rendelkezik. Akkor cél a cél, ha pontosan megfogalmazott és van egy dátum, mikorra szeretnénk megvalósítani. Különben csupán egy vágyálom. Ezzel helyezzük előtérbe a számonkérésünket, ezért érthető, hogy ez fő visszatartó erő, ha terveznünk kell az életünket.

Azonban szeretnék látni valakit, aki tervezés nélkül ért volna el bármit is. Egy költözés, egy új ház, autó, egy esküvő, egy szülinapi parti megszervezése, mind előkészítést igényel. Minél nagyobb a projekt, annál alaposabbat. Több utánajárás, agyalás, vázlatok, ajánlatok, stb. Mindaz, amit már elértünk az életünkben határozott elképzelések szerint valósult meg. Kár lenne csak sodródni az árral, és a végén azt mondani, nekem ezt a lapot osztották le.

Néhány egyszerű lépés, segít a céltalanság elkerülésében. Például a papír és a toll. Én időről időre leülök, és elkezdem felírni azokat az aktuális célokat, amelyek foglalkoztatnak. Egyes szakértők szerint érdemes összeszedni 100 célt, hogy igazán motiváltak lehessünk, és tisztába legyünk azzal, hogy mi a fontos számunkra igazán. Akinek kedve van hozzá, tegyen egy próbát. Első hallásra nagyon egyszerűnek tűnik a dolog, de korántsem az. Nagyjából a hetvenedikig egész jól lehet haladni, de addigra már a legelvetemültebb ötletek is előkerülnek. És az utolsó pár 10 tétel, van, hogy csak napok alatt kerül rá a listára. De mozgalmas agytorna előkotorni magunkból, mikre vágyunk.

Néhányszor már nekiestem ennek a műveletnek. A tanulság, hogy mindig a lista első harmadában voltak azok a dolgok, amelyek igazán számítanak. Tovább megyek, benne voltak az első tízben azok a dolgok, melyek akkor a legmeghatározóbbak voltak számomra. Ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes megírni a teljes listát, csak azt, hogy azok a dolgok jutnak először eszünkbe, azok kerülnek először a papírra, amelyek most foglalkoztatnak minket, tudatosan vagy tudat alatt. Ez rendben is van. Mindig vannak az életünkben aktuálisan fontos területek.

A céljainkra való fókuszt, és azok megvalósulását két dologgal nyomatékosíthatjuk, a vizualizációval és a megerősítésekkel. Csinálhatunk képekből összeállított montázst a falra, a hűtőre vagy egy külön füzetbe, ahol rendszeresen szem előtt lehetnek, és beivódhatnak a gondolatainkba. Indíthatjuk, illetve zárhatjuk a napot a listánk elolvasásával. Gyerekesen hangzik? De működik. Pár évvel ezelőtt, nehézséget okozott számomra a fókuszálás, ezért azzal kezdtem a reggeleket, hogy ébredés után, leírtam néhányszor a teljes listámat. Korábban kellett kelnem? Kicsit. 20 percet biztosan „elvett” a reggeleimből. Azonban idővel, több tételt is ki tudtam pipálni a felsorolásból. Tehát megérte.

Megéri használni a képzeletünket, ezt bizonyítandó, hagy zárjam e posztomat az alábbi anekdotával. A floridai Disney World megnyitóján egy újságíró beszélgetett Walt Disney fiával és megjegyezte: „Milyen kár, hogy mindezt már nem láthatta az édesapja.” A fiú válasza ez volt: "Látta, különben most mi sem láthatnánk.”