„Az önbizalom nem más, mint egy sikeresen átélt kockázat eredménye.” (Jack Gibb)
Nem vagyunk az önbizalom országa. Önbecsülésünket vagy túl alacsonyra, vagy túl magasra taksáljuk. Általában inkább az a jellemző, hogy kevéssel rendelkezünk belőle. Pedig ha őszinte önvizsgálatot tartunk, akkor be kell látnunk, nincs miért szégyenkeznünk.

Miért is olyan ingoványos terület ez? Mert ha nem megfelelő mértékben élünk vele, akkor kishitűnek, ha viszont túl toljuk, akkor arrogánsnak, beképzeltnek tűnünk. Nehéz megtalálni az arany középutat, viszont nélkülözhetetlen az érvényesülésünkhöz. Nézzünk néhány ötletet, amely segíthet eligazodnunk a magabiztosság útvesztőjében. Jöjjön pár az egészséges önbizalomhoz vezető tipp.

Nézzünk ki jól. Adjunk magunkra. Maxwell Maltz ijesztő című, de méltán sokat emlegetett korszakalkotó könyve, a Pszichokibernetika, foglalkozik a külső megjelenés és a belső lelkiállapot szoros összefonódásával. A szerző sikeres plasztikai sebészként szembesült azzal, hogy a szépészeti beavatkozásokat követően, számos esetben radikálisan megváltozott pácienseinek az önbizalma. A zavaró külső jegyek eltűnése fordított arányosságban hatott az öntudatosságra, az érzelmi biztonság megerősödésére. Ha nem is a kés alá fekvést, de az ápoltságot, a higiéniát mindenképp tartsuk szem előtt. Külsőnk még azelőtt árulkodik rólunk, mielőtt megszólalnánk. És kiegyensúlyozottabban érezzük magunkat, ha tudatában vagyunk, jól nézünk ki.

Öltözködjünk úgy, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Az előző bekezdés kiegészítése. Ne legyünk alul vagy túl öltözöttek. Az alkalomhoz illő megjelenés árulkodik rólunk, és a szándékaink komolyságáról. Mindez párosulva egy egyéni stílussal, ízléses összeállítással, erősíti az érzetet, tisztában vagyunk erényeinkkel. A túl sok kiegészítő, a festékszóróval felvitt vad smink, a kipakolt dekoltázs, a kigombolt ing szőrös mellkas kombó, és hasonlók, figyelemfelhívó egyben elterelő tényezők. Vizuálisan kiemelnek minket, sőt, túl hangsúlyoznak bizonyos dolgokat, mintha ezzel akarnánk palástolni magabiztosságunk hiányosságait. Vegyük fontolóra, mit veszünk fel. Ruháink adjanak komfortos, kellemes érzetet, tegyék intenzívebbé az öntudatunkat.

Merjünk magunkról kedvező képet festeni. Ha el akarjuk érni a céljainkat, szükségünk van a megfelelő megítéltetésünkre. Ez rossz? Egyesek úgy vélik, ha pozitívnak tüntetik fel a személyüket, azzal manipulálnak másokat. Ez abban az esetben igaz, ha valójában nem vagyunk olyan jók, szakavatottak, hozzáértők, stb., mint azt állítjuk. És nem igaz abban az esetben, ha tudásunk értékes, mások szolgálatába állítható ismeret. A legtöbben rendelkezünk hasznos, a társadalom számára megbecsülésre érdemes kompetenciával, tapasztalattal. Ralph Waldo Emerson mondta: "Minden ember, akivel összekerülök, bizonyos mértékig felettem áll. Abban, amit tanulok tőle.". Mi vagyunk az elsőszámú képviselői az érdekeinknek. Nem engedhetjük meg, hogy ezt ne a megfelelő módon prezentáljuk. Mutassuk meg a valódi arcunkat.

Idézzünk fel pozitív dolgokat. Számos kutatással igazolták már, hogy akik egy-egy fontosabb megpróbáltatást megelőzően felidéznek magukban olyan eseményeket, amikor sikert arattak, az élmények felelevenítésétől magabiztosabbakká válnak. Jó példa erre, amikor állásinterjúra készülőkkel végeztek kísérletet. Voltak, akiktől azt kérték az interjú előtt, hogy elevenítsenek fel, esetleg írjanak is le örömteli múltbeli történéseket. A csoport másik részétől pedig ennek az ellenkezőjét kérték, vagyis negatív, kiábrándító visszaemlékezéseket. Akik feltöltekeztek pozitív eredményeikkel, meggyőzőbbek voltak, lényegesen nagyobb százalékban szerezték volna meg a munkát, mint lehangolódott társaik. Mindez a testtartásunkra is igaz. Kihúzva magunkat, egyenes háttal állva, vagy épp ülve, de lábainkat lazábban nyitott tartásban elhelyezve, növekszik önbizalom érzetünk. Összegörnyedt, zárt tartásban keresztbe tett lábak, karok csökkentik ugyanezt az érzetet. Próbáljuk ki. Egyszerű gyakorlat, alkalmazzuk sűrűn, és emlékezzünk a saját sikereinkre. Erősítsük meg magunkban, hogy méltók vagyunk az eredményeinkre, megérdemeljük a győzelmeinket.

Ne hagyjuk magunkat érzelmileg manipulálni. Mindig akadnak, akik mások lehúzásában lelik élvezetüket. Hogy agresszivitásuk saját alacsony önértékelésükből fakad, vagy sikereik jogos önteltségének a kivetülése, az mellékes. Főként mert Carlyle szerint: „A nagy ember azzal mutatja meg nagyságát, hogy miképpen bánik a kicsikkel.”. Mindig jól nézzük, meg ki kritizál minket. Adunk a véleményére? Közel áll hozzánk? Van igazság abban, amit mond? Bármilyen válasz adunk ezekre a kérdésekre, a mentális függetlenségünkből ne engedjünk. Az tény, mindig lehetünk még jobbak, mint most vagyunk. De higgyük, hogy már most is elég jók vagyunk. Ezért lényeges, hogy milyen hangnemben minősítenek. Lekezelő, becsmérlő formában, egy cél vezéri az illetőt, a másik érzelmi megsemmisítése. Ha mi partnerek vagyunk benne, és hagyjuk, hogy szavai megmérgezzenek, bűntudatot keltsenek, labilissá tegyenek, akkor célját elérte. Ha identitásunkban kiegyensúlyozottak vagyunk, akkor mondandója fölött állunk. Meghallgatjuk (ha muszáj), de nem halljuk meg őt. Nincs hatással arra, mit gondolunk magunkról, mit érzünk magunkkal kapcsolatban. Ismerjük fel, amikor ilyen szituációval találkozunk, és hatástalanítsuk a saját érdekünkben. Lépjünk túl a történteken.

Megítélésünk akaratlanul is magunkban kezdődik. Ez a bizalom aztán kiül a környezetünkre, majd visszasugárzik ránk. Hinnünk kell a képességeinkben, és mások is hisznek majd bennünk. Müller Péter fogalmazta ezt meg kifejezően: „Csak aki magában bízik, bízhat másokban is. S a másokban való hit alapja a rendíthetetlen önbizalom. A két hit: egy. Ha bármelyik hitet elveszti az ember, olyan lesz, mint a félszárnyú madár. Nem tud repülni.”.

Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz a magabiztos követőkhöz.