"Ahhoz, hogy tényleg garantáljuk a minőséget, a kiválóságnak egy kiérdemelt szónak kell lennie, amelyet mások használnak ránk, nem pedig mi jelentjük ki saját magunkról." (Ed Catmull)
Amikor fizetünk valamiért, joggal várjuk el a magas minőséget. Legyen az termék vagy szolgáltatás, de úgy véljük, megfizettünk érte, jár nekünk a színvonal. Vajon, ha mi állunk a pult túloldalán, ha mi kínálunk, mennyire adunk a minőségre? Hol húzzuk meg a határt az igényességünkben? Mikor adjuk meg magunkat a "jó lesz ez így is" szemléletnek? Az igényesség nem csak azt jelenti, hogy elvárjuk a magunk részére, hanem azt is, hogy amit kiadunk a kezünkből, az magas színvonalú legyen. Milyen az elvárásunk magunk felé, mit várhat el a környezetünk tőlünk? Nézzünk néhány ötletet, ami biztosítja az igényességünket.

Az a kicsi plusz. Beletesszük a többletet vagy csak behúzzuk a kötelezőt? Megfelelő szolgáltatást nyújtani rutinból is lehet. Azonban, amikor nem a rutinunkhoz illő ügyfél érkezik, azt hogyan kezeljük? Kekec, tudálékos, kellemetlenkedő fazonként vagy olyan illetőként, akinek nyújtanunk kell még egy kis extrát. A legtöbb klienssel nem lesz gondunk, mindössze pár százalék az, akivel meggyűlik a bajunk. Nem olyan nagy fáradtság őket is megbecsülni. Főként, mert a legtöbbször kis apróságokkal kedvükben járhatunk. Egy alkalommal egy bevásárlóközpont gyorsnyomdájába kellett beugranom egy ültetőkártya azonnali kinyomtatása végett. Láttam, hogy van az üzletben egy kis kézi vágógép ezért kértem a hölgyet, ugyan vágja már le nekem, nem baj, ha nem lesz tökéletes. Azt nem lehet, mondta. Fizetek érte akár a hivatalos tarifán kívül csak segítsen, kértem újra. Nem, válaszolta. Akkor legalább tegye ide a pultra a gépet, és majd én megcsinálom, próbálkoztam végül, de erre sem volt hajlandó. Nem látott túl a saját korlátain, csak a kőbevésett szabályzatot látta, és nem volt képes egy apró szívességre.

Ellentmondás. Be merjük vállalni a véleményünket, ha úgy érezzük, amit kérnek tőlünk az nem elég minőségi? Nem a kis munkáról van szó, az ugyanúgy hordozhat értéket, nem derogálók, hanem az olyan dolgokról, amelyek rosszak, rondák, igénytelenek és nem szívesen vennénk, ha a nevünk alatt futna. Ne alkudjunk meg, mert visszaszáll ránk a hatása. Dobjuk vissza a megrendelést, a kérést, ha nem érezzük méltó színvonalúnak. Legyen tartásunk, kiállásunk, ne feledjük, amit és ahogy képviselünk az állít ki rólunk bizonyítványt. Amikor elköteleződünk egy nívó irányába, akkor kutya kötelességünk ehhez ragaszkodni is.

Miénk a következmény. Félünk vagy lépünk? A vállalkozó szelleműeket fel lehet ruházni felelősséggel. Kezdeményeznek, döntenek, haladnak, ha kell önállóan. A másik oldalon azok állnak, akik csak féltik a pozíciójukat. Többször szembesültem vele, amikor az emberek nem tudnak és mernek dönteni, felelősséget vállalni. Nincsen szinte egy önálló gondolatuk sem, ha kérdezünk valamit, akkor nem tudnak rá válaszolni. Az érződik belőlük, hogy csak a mai napot is ússzam meg baki nélkül, és maradjon meg az munkám. Nem vállalnak többet, nem akarnak új dolgokat megtanulni, legfeljebb, ha nagyon muszáj, vagyis, ha az állásuk függ tőle. Hajlunk az újdonságokra? Nyitottak vagyunk és előre mutatók a hozzáállásunkban? A minőség magas szinten tartása folyamatos fejlődést, naprakészséget kíván. Ahogy Emiliáni Szent Jeromos mondta; „Önmagunk nevelése olyan munka, melyet csak az hagy abba, aki nem igényes." 

Amit talán senki sem lát. Kapta már azon valaki magát, hogy megelégedett volna fél munkával is? Aztán a lelkiismerete nem engedte meg, hogy úgy hagyja, ahogy van. Senki sem kérte, hogy az apróságokra is odafigyeljünk, mi mégis megtesszük. Lehet kis esztétikai korrekció vagy javítás, amely egy nem szakmabeli halandónak fel sem tűnik. De a végeredmény így lesz nagyszerű. Észrevettünk valamit és helyrehoztuk. Jó érzés, hogy tettünk valamit a másikért, és a kezünkből kiadott kiemelkedő minőségért. Amikor nem vagyunk szem előtt mégis helyesen cselekszünk vagy amikor olyan dolgokra is figyelünk, amelyek nem feltétlen a mi dolgunk, de foglalkozunk velük, akkor első sorban a magunkban támasztott belső igényességünknek felelünk meg.

Nem csak a pénz. A minőség nem kizárólag az anyagiakról szól. Ha mindig mindent csak a pénzért vagyunk hajlandók megtenni, akkor a kicsinyesség csapdájába esünk. Egy-egy jószolgálat közvetve gyakran sokkal több hasznot hozhat számunkra, ha a megítélésünket, az irántunk tanúsított lojalitást nézzük, mint a zöldhasúak. Az igényes embert megismerhetjük arról, hogy nem a munkaidejét veszi alapul, hanem a feladatának a sikeres elvégzését. Akkor is teljesíti a vállalt kötelezettségét, ha az túlmutat az előre megszabott kereteken, mert tudja, hogy az átlag fölötti minőség áldozatot is követel.

Az igényesség mindennél jobban szól a mentalitásról, a gondolatiságról. Abból a belső elvárásból, amit mi magunk támasztunk magunkban. És ennek a környezetünkben érzékelhető kivetülése a viselkedésünkben jelenik meg. Tetteink pedig visszaköszönnek majd azokon által, akikkel kapcsolatba kerülünk, akikkel üzletelünk, együtt dolgozunk, élünk. Egy másik Ed Catmull idézet ezt jól megfogalmazza; "A minőség nem következik pusztán abból, ha követünk bizonyos működési mintákat. Sokkal inkább előfeltétel és gondolkodásmód, amivel már azelőtt rendelkeznünk kell, hogy elhatározzuk, mit csinálunk."

Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz a követőkhöz, a hasonló témájú cikkek közvetlen elérése végett.