„A családi kapcsolatokat mindig érdemes ápolni, amint a jó társaságot is helyénvaló keresni.” (Jane Austen)
Hazaérve a lakásba lépve rendszerint levesszük a cipőnket. Ugyanezt nem feltétlenül tesszük meg a napi gondjainkkal. A ránk zúduló stresszből, nyomásból nem ritkán otthonra is jut. A feszültség csak gyűlik bennünk, s míg a munkánk során igyekszünk mindenre és mindenkire jó képet vágni, addig a háziaknak már nem mindig jut belőle. Talán itt fogy el a türelem, de rajtuk csattan az ostor. Mivel tehetjük otthonosabbá a légkört esténként egy nehéz nap után?

Zárjuk ki a munkát. Hagyjuk az ajtónk előtt. Eleget foglalkoztunk már vele, most a családunkon van a sor. Rájuk figyeljünk. Nekünk is és nekik is kell némi együttlét. Igazi együttlét, nem csak testileg ott vagyok, lelkileg meg az íróasztalomnál hangulat. Ha annyira elfoglaltak vagyunk, akkor miután elcsendesültek a szeretteink, szakítsunk még némi időt és dolgozzunk. De csak abban az esetben, ha ezzel nem zavarjuk a többieket és lehetőleg ne erről szóljon minden éjszakánk.

Aktív időtöltés. Van gyermekünk? Ő ugyanúgy igényli az időnket, ahogy a főnökünk vagy a vállalkozásunk. Üljünk le vele játszani, közben beszélgetni. Ne a telefonunkkal babráljunk, legyünk ott mellette, vele és adjuk át magunkat a játék örömének. Ahogy George Bernard Shaw megfogalmazta; „Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.” Egyenrangú partnerként, a család teljes jogú tagjaként bánjunk csemeténkkel. Felelősek vagyunk érte, jár neki is egy szép darab belőlünk.

Közös vacsorák. Nagyszerű leültetni egy asztalhoz kicsiny famíliánkat. Emlékszem kamaszkoromban indult el a kereskedelmi tv hazai karrierje, megnőtt a háztartásokban tartott készülékek száma, ezzel fordított arányosságban kevesebbet étkezett együtt meghitten a család. Már nem a beszélgetések, hanem a tv műsorok csicseregtek egy ebéd vagy vacsi alatt, és idővel eljutottunk oda, hogy mindenki akkor evett, amikor akart. Vagy amikor a számára megfelelő adást nézhette. A tv megöli a kellemes családi légkört. Kapcsoljuk ki, legyünk inkább együtt, figyeljünk inkább egymásra. És élvezzük az étel ízét a szánkban. Aimee Bender szerint; „Azok a családok, amelyek együtt vacsoráznak, boldogabbak. Azokban a családokban beszélgetnek is egymással.”

Beszélgessünk. Van egy egyszerű gyakorlat, ami segíti az igényes társalgást. Mondjon mindenki három olyan dolgot, amely vele történt aznap. Ez lehet bármi, munkahelyi kihívás, utazás közben olvasott újságcikk, vagy akár egy olyan gondolat, ami az adott napon foglalkoztatott minket. A fontos, hogy belekerüljünk egymás életének a napi körforgásába. Megtudjuk ki hol tart, mi jár a fejében, mivel küzd. Ezek a hétköznapi ügyek bevonják a családtagokat, érzéseket közvetítenek és véleményeket fogalmaznak meg. Egymás jobb megismerését hordozzák és ezzel együtt az összetartóbb, egységesebb családot eredményeznek.

Mielőtt elaludnánk. Egy másik kiváló formula a nyugodt este befejezéséhez. Lefekvéskor idézzünk fel három pozitív dolgot a napunkból. Három olyasmit, amiért hálásak vagyunk. Ez kicsit hasonlít az előző pontban felhozotthoz, de itt kifejezetten fontos, hogy optimista gondolataink legyenek, ezekkel a fejünkben hajtsuk álomra a fejünket. Akármilyen banális és apró dolgot felhozhatunk, ami örömet okozott. Például valaki előre engedett a sorban és így elértük a korábbi buszt, amivel pont beértünk az értekezletre vagy a párunk isteni finom csirkepaprikását, amit egy csipetnyire csípősen készített el, éppen úgy, ahogyan mi szeretjük. Eleinte talán nehéz lesz találni három derűlátó napi élményt, ha nem vagyunk ilyen beállítottságúak, de aztán belejövünk majd, és meglátjuk békésebben alszunk el ebben a hangulatban.

Elköszönés. Ahogy a gyermekeknél is megvan a szokásos rituálé, a fürdés, mese olvasás, majd puszi, ölelés, köszönés és ki tudja még mi, így ez nálunk is fontos szerepet tölthet be. Ne csak bezuhanjunk az ágyba, és egymásnak hátat fordulva durmoljunk, hanem legyen meg a nyugovóra térő búcsúnk. Az esti puszi, átkarolás, szép álmokat kívánó kedves kifejezések. Mindaz, amiből érezzük, hogy a legjobb helyen vagyunk. A szeretet lehelete, az érintés biztonsága. Ez a különösen ellazító hangulat az éjszakánkat is háborítatlanná teszi. Lezárhatjuk a sürgő, forgó, cikázó gondolatainkat és átadhatjuk magunkat a pihenésnek. Az éjjel ezzel elnyeri méltó rendeltetését, és fitté, frissé varázsol minket reggelre. Hogy aztán pihenten egy újabb zűrös napnak vághassunk neki.

A családunk nem másodlagos. Valószínűleg azért gályázunk, mert a legjobbat akarjuk nekik. De a anyagiakon kívül a személyünkre is szükségük van. Naponta egy kis időt és figyelmességet szánni rájuk nélkülözhetetlen. Hiába pénzeljük kimagasló szinten a szeretteinket, ha nem adunk időt az egységünk minél erősebb összekovácsolódásának, akkor előbb-utóbb csupán egy maroknyi ember leszünk, egy fedél alatt, akik alig ismerik egymást. Épp a közösségi tudat hibádzik, amely betöltené a meleg, békés, megértő és elfogadó családi légkör szerepét. E nélkül magányosan lézengünk még a családon belül is. Mindannyian. Karen Hawkins mondta; „Minden és mindenki tartozik valahova, és a világ jobb hely, ha a dolgok ott vannak, ahol lenniük kell.”

Ha tetszett ez a poszt, akkor tölts egy kis időt a családtagjaiddal még ma. És csatlakozz az oldal követői közé a hasonló írásokért.