Mindig kell egy barát

A bizalmas baráti beszélgetések jelentősége

„Igaz barát az, aki előtt hangosan gondolkodhatom.” (Ralph Waldo Emerson)
friends.jpg
A beszélgetés jelentősége nem merül ki az információ átadásban. Ez a legszimplább felhasználási módja. Ezen túlmenően érzelmeket közvetítünk, befolyásolunk, fejlesztjük a társas kapcsolatainkat és egyben egyengetjük, ápoljuk a lelki életünket is a társalgással. Ez utóbbi szempontjából nagyon is lényegi, hogy kivel és mit osztunk meg a környezetünkben. Van bizalmas baráti kapcsolatunk? És miért fontos, hogy legyen módunk meghitt beszélgetést folytatni?

Nyitva/zárva. Bár nagyon közlékenyeknek tűnünk, és szélesre tárjuk az életünk bizonyos elemeit a közösségi portálokon, mégis a legtöbbünket nem sokan ismernek igazán. Nem nyílunk meg könnyen, hisz ahhoz valódi bizalom szükségeltetik, nem csak egy digitális portfólió. Ez nem probléma, az applikációkra felhúzott világunkban minden felhígult, minden elérhetővé vált, és minden oly közelinek tűnik. Az emberi természet még sem változik annyira gyorsan, mint a technológia. Nem is kell mindenki számára nyitott könyvnek lennünk. De jó, ha van valaki az életünkben, akivel őszinték merünk, tudunk lenni.

Kell egy barát. A bizalmasunk lehet egy nagyszerű barát. Ez sok esetben a nőknek könnyebben megy. Az ő barátkozásuk alapja eleve érzelemdúsabb és beszédesebb, mint a férfiaké. A nők jó része él a problémát kibeszélem stratégiával és szereti, ha meghallgatják. A férfiak ellenben zárkózottabbak, ők magukba fordulnak problémák esetén, ezért náluk a beszédnek is más hordereje van a baráti körön belül. De mindkét nemnek megvan az a szoros kapcsolata, ahova fordulhat, amikor komoly mondanivalója akad. És természetesen a nemi hovatartozást is felül bírálhatja az ember személyiségtípusa beszédesség tekintetében.

A párunk. Mennyire tudunk felhőtlenül társalogni a kedvesünkkel? Egy párkapcsolat erősebb és szorosabb lesz, ha rendszeres vendégek benne a mélyebb beszélgetések. Kölcsönös az igény a lojalitáson, őszinteségen alapuló eszmecseréknek. Meg tudunk vitatni kényesebb témákat is, nincsenek tabuk, bármit szóba lehet hozni. Tapintatosan beszélhetünk akár egymás szüleiről, a saját problémánkról, de akár arról is, hogy a másik megbántott minket valamivel. Bármely téma vetődik fel, mindent kulturáltan, nyugodt hangvétellel vagyunk képesek kivesézni. Az fantasztikus élmény, amikor a társunk egyben a legjobb bizalmas barátunk is. Friedrich Nietzsche mondta; „A boldogtalan házasságokból nem a szerelem, hanem a barátság hiányzik.”

Jöjjön, aminek jönnie kell. Időnként ki kell adnunk magunkból. Egy beszélgetés sokat segít a gondjainkon. Nem oldja meg, de kibeszélve magunkból azonnal könnyebbséget érzünk. Ha bent marad, akkor elindul egy frusztráció. Egy önmarcangolás, egy szorongás, amely a saját gondolati kereteinken belül végzi a pusztítást. Nem is feltételeznénk, hogy egyes emberekben mi halmozódott fel az évek alatt. Nincs kivel megbeszélniük a dolgaikat, a negatív vívódásaikat rávetítik a kapcsolataikra, és újabb és újabb kapcsolatok esnek áldozatul a vélt vagy valós sérelmeiknek, félelmeiknek.

Minden valós. Tartsuk észben, minden félelem és sérelem valódi. Akkor is, ha alaptalan. Miért? Mert annak a fejében, akinek ez a fejében kialakult, annak nagyon is valóságos. Lehet, hogy sosem történt meg, nem történik meg vagy nem úgy, ahogy ezt ő véli, de annak, aki küzd vele, annak ez igenis élő szorongás. Az igazság egyik odalát képviseli ezzel az elképzelésével, még ha az távol is áll a realitástól. Ezért nem söpörhetjük a szőnyeg alá, ha mások meg szeretnék beszélni a problémáikat velünk. Amennyiben esetleg velünk van problémájuk, akkor pedig végképp nem. Gary Chapman szerint; „Nem könnyű a haragos érzésektől megszabadulni, még akkor sem, ha belátjuk, hogy alaptalanul haragszunk.”

Fontos vagyok. Egy diszkrét beszélgetés megadja a fontosság érzését. Nem vagyunk egyedül, ha meghallgatásra találunk és biztató szót, támogatást kapunk. Egy belső megnyugvást hoz, hogy számíthatunk valakire, és biztonságban rábízhatjuk a féltve őrzött titkainkat. Nem ad ki minket, nem beszél ki a hátunk mögött, nem leszünk gúnyos céltáblái a későbbiekben emiatt. Igazán embernek érezhetjük magunkat, társas lénynek, aki közösségre és megértésre lelt. Az érzelmi kiegyensúlyozottság feltétele önmagunk és gondolataink megosztása. Ez teljesül egy bensőséges beszélgetés során.

Időhiány. A permanensen kritikus idő tényező. Sportautóként száguldó napjainkban nem egyszerű helyet találni egy alapos csevegésnek. Érdekes módon azonban, amint bajba kerülünk ez az idő rögvest rendelkezésre áll. Amikor zűrös az életünk, ránk tör a fájdalom és az egyedüllét, hirtelen kell valaki, aki meghallgat. Képesek vagyunk addig menni, amíg nem találunk valakit, aki figyel ránk és aztán rázúdítunk mindent magunkból. Járjunk nyitott szemmel a környezetünkben, vegyük észre, ha egy hozzánk közelálló személynek igénye van a társaságra és szánjunk rá időt. Ma neki van szüksége ránk, holnap talán nekünk lesz rá. Tudom, időbe telik, és abból nem sok van, mindössze napi 24 óra, de ne csak krízisek idején váljanak fontossá az emberi viszonyaink.

Egy jó beszélgetés ad és kap. Többek leszünk általa, és remélhetőleg beszélgető partnerünk is így érez majd. Lemondhatunk a baráti kapcsolatok gondozásáról, valamint a meghitt beszélgetésekről is, ám ez hosszútávon elhidegüléshez és magányhoz vezet. Nem véletlenül vagyunk társas lények. Tari Annamária gondolata jól szemlélteti ezt; „Emberi vonásunk, hogy társas kapcsolatokra van szükségünk. Megtehetjük, hogy úgy teszünk, mintha ezek nélkül is lehetne élni, de olykor nagy árat kell fizetni ezért. A biztonságot adó magány egyben szorongással is fenyeget, ami a külvilágot még veszélyesebbnek, az embereket ijesztőbbnek mutatja.”

 

Ha tetszett ez a poszt becsüld meg kicsit jobban a közeli barátaidat. És ha van kedved olvass el még egy cikket.