Egymáshoz programozva

Miért különbözik olyan nagyon a férfi és a nő látásmódja?

„Ki emberebb - ki istenebb a másiknál? Férfi? Nő? Egyik se? Mindkettő? Egyik? Melyik? Sejtettem, hogy ember nincs is - csak férfi van és nő.” (Karinthy Frigyes)
priscilla-du-preez-361813-unsplash.jpg
Ma igazi mozgalommá vált a nemek egyenjogúsítása. Helyes, legyünk egyenrangú felek az élet különböző területein. De azt el kell fogadni, ha tetszik, ha nem, hogy egyenjogúak vagyunk (leszünk reméljük) de nem egyformák. Akinek efelől kétsége van, az emlékezzen rá, hogy a férfiak vajmi kevés eséllyel fognak gyermeket nemzeni.

Természetes. A természet gondoskodott róla, hogy igenis legyenek szembetűnő különbségek. Mi emberként pedig hajlunk rá, hogy ezeket az egyébként valamikor a túléléshez nélkülözhetetlen egyedi tulajdonságainkat, sztereotípiaként kezeljük és a nemekre vonatkozó megbélyegzésként használjuk. A képlet egyszerű, a nő és a férfi a fajfenntartás érdekében olyan rá jellemző sajátságokat fejlesztett ki, amellyel kiegészítették egymást, és jelentősen növelték a túlélés esélyeit. Ezeknek a jellemzőknek a gyökere mélyen a génjeinkben rejtezik. És ugyan mára nagyban átalakult az életvitelünk, például élelemszerzés gyanánt elég beugrani egy Tescoba, nem kell lebunkózni egy böhöm nagy mamutot, DNS-ünkből mégsem tűntek el ezek a jellemvonások. No, ezért nem értjük meg mindig, vagy soha, egymást.

Genetika. Valamikor a fogantatásunkat követő 6-8. héten dől el mik is leszünk. Apu és anyu 23-23 kromoszómát hagyományoz ránk kezdetben - később meg a jelzáloghitel tartozást - és a két utolsó kromoszóma döntik el fiú, avagy lány leszünk. Eddig a pillanatig bármi lehet belőlünk. Ekkor kezdődik az operációs rendszerünk felinstallálása. Kialakulnak a nemi szerveink és az agyunk is megkapja a megfelelő szoftvereket. Ám ha valamiért a fiúként definiált magzat nem kap elég férfihormont, jórészt tesztoszteront ehhez a komplikált küldetéshez, illetőleg a leány magzat némi férfihormonhoz jut, akkor kialakulhat a saját nemhez való vonzódás. Ezért enyhén mulattató, amikor egyes szervezetek előszeretettel hangoztatják, hogy a homoszexualitás liberális métely. Biológiai szempontból az érvelésük nem helytálló. Mindannyiunkban megvannak ezek a hormonok, és a mennyiségük dönt afelől milyen lesz a nemünk és a szexuális orientációnk. Adja magát a kérdés, vajon hány nemű is lehet az ember? Az lmbtqi közösségekre gondolva a nemi identitás jóval komplexebb kérdéskör, ebben most nem megyünk bele.

Réges-rég. Kalocsa Róza mondta; „A férfi a háznak feje, a központ, mely körül az egész háztartás forog; de a háznak lelke az asszony.” Az ősidőkben mindkét félnek igen fontos feladatai voltak. Az acélos férfi vadászott és gondoskodott a család élelmezéséről, a nő pedig a fészek őrzője volt. Ebből a két alapvető kötelezettségből erednek a különbözőségek is. A természet csodálatos alkotó, az élőlényeket azzal ajándékozza meg, amire feltétlen szükségük van. Nem kapunk egy sokadik teáscsésze készletet, sokkal inkább egy nagyobb homloklebenyt. Annak nagyobb hasznát vesszük. Így kapott a férfi többek közt edzett izomzatot, védekezéskép vastagabb, kevésbé érzékeny bőrt, jobbára jobbkezességet, fókuszált figyelmet, szűkebb látóteret. Pontosan és erősen kellett dobnia, hogy elejthesse zsákmányát, és jó megfigyelőként fel kellett térképeznie az állatok élőhelyét, szokásait. Ezzel szemben a nő az otthonra és a gyermekekre kellett felügyeljen. Nem csoda, hogy figyelme megosztottá vált, mert kémlelnie kellett a környéket is, meg a csöppségeket is. Látása szélesebb spektrumú, érzékei kifinomultabbak, intuíción alapulnak, kezei a gyűjtögetés végett ügyesebbek, kommunikációs képességei jobbak. Lényegi eltérés, hogy a férfiaknál a bal agyfélteke felelős a beszédért, míg a nők a kommunikáció során agyuk mindkét féltekét használják. Ebben talán része van a corpus callosum-nak, ennek az idegrostokból álló kéregtestnek, amely a két féltekét köti össze, és gondoskodik azok kommunikációjáról. A nőké vaskosabb és több idegrostot tartalmaz, így hatékonyabban működik együtt a jobb és a bal agyféltekéjük.

Most. Mielőtt egy remek Martinihez hasonlóan szárazzá válna a poszt, ugorjunk egy nagyot az időben. A fenti készségek a múltban nagy szolgálatot tettek. Ma a génjeink továbbra is magukban hordozzák az alapokat, még akkor is, ha a hajdani feladatkörök számottevően megváltoztak. A különbségek viszont előhozták a szocializálódó és a társadalomba integrált emberiség nemek iránti előítéleteit. Gondoljunk egyszerű dolgokra, mint hogy egy nő nem lehet jó sofőr, egy férfi nem érti meg a nőket. Ezeknek a megfigyeléseknek ősi eredetük van. Nem fejlődtek ki bizonyos kvalitások mert nem volt rájuk szükség, és modern világunkban ezek hiányában, bizonyos területeken, munkákban, előfordulhat, hogy a nemi hovatartozás hátrányt jelenthet. Előnytelen megkülönböztetésről beszélünk, de nem kizárólagosságról, mert sok minden tanulható. És tanulunk is, hallgatva a megváltozott idők szavára, például mostanság az apukák is kivehetik a részüket a gyermeknevelésből vagy az anyukák is foglalkozhatnak a karrierjükkel.

Hétköznapi problémák. Azonban az eltérő gondolkodásmód még mindig nagy megértési problémákat okoz a kapcsolatokban. Mondjuk egy partin egy rámenős viselkedésű nő, akit minden nőtársa pillanatok alatt beazonosít, de lehet, hogy a pasi, akire rányomul észre sem veszi, mert nem olvas az apró jelekből. Nem úgy a felesége, akitől majd hazafelé meg is kapja a letolást. De innen adódik, hogy a nők látása éjjel korlátozottabb, illetve kevésbé precízek a parkolásban, mint a férfiak. A pasik meg gyakran azt sem látják meg, ami kiveri a szemüket, ha keresnek valamit. Ezek azok az apróságok, amelyek az őrületbe kergetik a másik félt. Még ennyit sem tud megcsinálni? Az orráig sem lát? Napestig sorolhatók az ehhez hasonló kritikus megjegyzések, amelyekkel borsot törünk kedvesünk orra alá. Itt kerül a képbe a tolerancia. A társunk megértése, elfogadása és a mássága értékének felismerése. Ez utóbbi a kulcs. Piszkálhatjuk azért, mert nő vagy mert férfi a gondolkodásmódja szerencsétlennek, de ez nem építi a kettőnk közötti viszonyt. A legjobb, ha inkább használjuk az erősségeit. Hagyjuk, hogy a multifunkciós feleségünk egyszerre telefonáljon, főzzön és felöltöztesse a gyereket. Férjek ezzel meg ne próbálkozzanak, legalábbis egyszerre. Ők nyugodtan rakják össze az új tegezős-szerelős bútorokat, vagy precízen tervezzék meg a hétvégi kirándulás útvonalát. Mindenki maradjon a kaptafánál.

Mondhatjuk, hogy én nem vagyok ilyen bármelyik nemhez tartozom is. Ezt nem vitatom, vannak egyéb tényezők, mint a személyiségtípusaink, amelyek befolyásolják a viselkedésünket. Ám a sarkított fogalmazás ellenére, a férfi és nő közötti konfliktusok bő forrását jelentik azok a vérükben lévő különbségek, melyeket évezredek óta hurcolunk magunkkal. Nem is a bőrünkből kell kibújnunk, csupán megtalálni modern korunk keretei közt az erősségeink kamatoztatását. És a párkapcsolatunkban is inkább élvezzük egymás kiegészítését, mint gúnyolódjunk társunk esetlenségén. Henri-Frédéric Amiel megfogalmazásában; „A nő őriz: ő a hagyomány, mint ahogy a férfi a haladás. Márpedig, ha e két nem nélkül nincs sem család, sem emberiség, akkor e két erő nélkül nincs történelem.” Ha szerepeink kibővülnek és változnak is, ami állandó, az az együttműködés szépsége és eredményessége.

 

Ha tetszett ez a poszt, akkor csatlakozz az oldal követői közé, hogy elsőként olvashasd az új bejegyzéseket.

Fotó: Priscilla Du Preez, Unsplash