Az élet napos oldala

Miként leljünk több örömet az életben?

"A boldogság egy képesség arra, hogy értékelni tudd azokat a dolgokat, amik eljutnak hozzád." (Presser Gábor) 
girl-jumping-beach-with-colored-balloons_jcomp_freepik.jpg
Nem csupán délibáb az élet napos oldala. Létezik. A nap sugarai akár borongósabb időben is áthatolhatnak a felhőzeten. Mert a szépség a legegyszerűbb dolgokban is megmutatkozik. Vagy azokban mutatkozik meg a leginkább. Ez nem valami mániákus boldogsághajszoló filozófia. Ez maga a valóság, amely mellett gyakran képesek vagyunk elsétálni. 

A nagyság misztikuma. Könnyebben engedünk az elképzelések, hogy ha elérnünk valami nagyot, mondjuk, egy előléptetést, zsíros sikerdíjat kapunk egy projekt lezárultával vagy megtaláljuk az igazit, akkor majd igazán jól fogjuk érezni magunkat. Boldogan úszunk az örömmámorban. De miért csak akkor? Közben miért nem? Biztosan egy rakás örömteli élmény ér minek utunk során is. Ezeket is felismerhetnénk és élvezhetnénk. Lényegesen javulna a közérzetünk, ha megtennénk és nem a végső eredményhez kötnék a jó kedélyünket. Megeshet, hogy mire a végére jutunk, már nem is tudunk igazán örülni neki. Elveszítjük az örömre való érzékenységünket. És csalódunk, mert ettől vártuk a csodát, de az elmaradt. Tanuljuk meg a jót és a szépet meglátni bármilyen helyzetben. Ha nem süt a nap, akkor kapcsoljuk fel a villanyt! 

Pillanatok boldogsága. Egy másik téves elképzelés, hogy a boldogság egy hosszan tartó állapot. Olyan soha véget nem érős. Éppen ellenkezőleg. Inkább rövidebb, de annál intenzívebben megélhető időszakokra jellemző. Egy első randi, a gyermekünk megszületése, anyánk egy elismerő mondata, letekintés egy hegycsúcsról, a forró tejeskávé tetején lévő fahéjas hab szürcsölése. Annyi minden okozhat örömet, de örökké nem tarthat. Nem is bírnánk az állandó felfokozott, szárnyakat adó érzelmi állapotot. Akaratlanul is megtalál néhány olyan helyzet, amely egy életre emlékezetes marad számunkra. De kereshetjük tudatosan is a pillanatokat. Amelyek a mieink lesznek, a mi boldogság pillanataink. 

Mindenhol, mindenben. Dolgozunk nap, mint nap. De megtaláljuk a benne rejlő örömöt? Találunk benne jót? Nem nagy dolgokat, egészen aprókat. Észreveszünk egy összefüggést, határidő előtt végzünk egy feladattal, egy ügyféltől kedves visszajelzést kapunk. Ezek egyike sem váltja meg a világot, nem oldja meg a súlyos globális problémákat. De bármelyik feldobhatja a napunkat. Kivéve, ha elsiklunk felette és egykedvűen robotolunk tovább. Az időnk nagy részét melóval töltjük, akár örömünket is lehetnénk benne. Ha nem is élvezzük minden percét, de biztosan találunk momentumokat, amelyek felmelegítik rideg és gépies kedélyünket. És erre leginkább az apróságok képesek. Amennyiben nem kerülik el a figyelmünket. 

Szokványos és különleges. Semmi sem lehet érdekes, amíg megszokottként kezeljük. Például, semmi különleges nincs a felhőkben. Jönnek mennek az égen és ha kinézünk az ablakon jó eséllyel látunk néhányat. Természetes részei a mindennapi látképünknek. Ám ha elkezdjük jobban megfigyelni őket, már nem is olyan hétköznapiak. A szél légies vattacukorként alakítja formájukat. Különböző alakot vesznek fel, kutya, delfin, sárkány, egy öreg fa vagy a szomszéd néni alakját. De csak akkor, ha elmerengünk rajtuk. Ha időt és fókuszt adunk nekik. Ugyanez történhet a saját napjainkkal is. Minden megszokott, rutinszerű történik. De amint megállunk egy percre és ránézünk arra, amivel épp foglalkozunk, tüzetesebben körülnézünk, meglátjuk azt, amit egyébként soha. Feltűnik, hogy a függönyön hosszanti vékony ezüstös díszcsíkok vannak, hogy az ibolya az ablakban egy újabb friss hajtást hozott, hogy hever egy szép kék toll az írószertartóban, amit sosem használunk. Rácsodálkozunk, hogy milyen precízen végezzük a feladatainkat, rendet tartunk magunk körül és alig vétünk hibát a munkánk során. Csupa szem előtt lévő dolog, amik általában nem szúrnak szemet. 

Maradjunk kapcsolatban. Az is nyilvánvaló, hogy a legtöbb örömperc emberekhez kötődik. Valakinek eszébe jutunk és felhív. Valaki kedvel annyira, hogy megigyon velünk egy kávét és beszélgessünk. Valakinek teszünk egy szívességet, esetleg ő tesz nekünk. Az emberek kötődnek egymáshoz. Nagyszerű megosztani másokkal az élményeket, legyenek azok jók vagy rosszak. A kapcsolataink szépsége éppen a személyesség és a közösségi érzés okán annyira erőteljes. A múltunkba révedve, láthatjuk, hogy számtalan, a mai napig élő élményünket nem egyedül éltük át, hanem valakivel, valakikkel közösen. Az idő előre haladtával egyre jobban értékeljük az emberi gesztusokat, az együtt átélt boldog pillanatokat. 

Várhatunk és köthetjük feltételekhez, hogy mikor leszünk boldogok, vagy megindokolhatjuk, miért nem vagyunk azok. De ne feledjük, hogy most vagyunk itt, most élünk. Dönthetünk úgy, hogy az életünket várakozással töltjük vagy felfedezzük, akár a hétköznapokban is, az örömet okozó pillanatokat. Némi fókusszal, tudatossággal, rálelhetünk csöppnyi dolgokra, amelyek mosolyt fakasztanak a lelkünkben. Ettől még nem hirdetjük a megszállott optimisták kultuszát, csak igyekszünk az élet naposabb oldalát nézni. Hol sikerül, hol nem, de így biztosan tartalmasabb és boldogabb életben lehet részünk. Mint erről John Cage is elgondolkodtat: „Célunk az élet igenlése, nem pedig az, hogy rendet teremtsünk a káoszból, sem az, hogy a teremtés jobbítására tegyünk javaslatot... sokkal inkább, hogy egyszerűen ráébredjünk magára az életre, amelyet élünk." 

 

A cikk megírásához inspirációt jelentett három beszélgetés, amelyet egészen véletlenül egymás után hallgattam meg. Érdekes módon volt egy összecsengő gondolat bennük, hogy az igazi örömet, nem valami nagy dolog adja meg, hanem apróságok, a hétköznapi dolgokban jelenlévő élmények, amelyeket talán észre sem veszünk. 
Ezek a beszélgetések az alábbiak, ha valaki meghallgatná őket:
- a GESZTI+ 5. epizódja, A boldogság tudománya címmel, amelyben a vendégek Szabó T. Anna és Szondy Máté voltak.
- Rónai Egon Húzós podcast-je, amelyben Forgács Gáborral beszélgetett.
- Kadarkai Endre Élni jó című műsora, amelyben a nem sokkal később tragikus hirtelenséggel elhunyt Dunai Tamás volt a vendég.

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor beszélgess róluk a baráti és ismeretségi köröddel. Ki tudja, talán kialakul néhány kellemes és emlékezetes eszmecsere. 

Fotó: jcomp, freepik