A változás egy életre szóló kaland

Légy jobb mindhalálig


Ember a számok mögött

Miként tűnik el az ember és az emberség a céges világban?

„A marketingest könnyen beszippantja az információk elemzése, és a folyamat közben elfeledkezik arról, hogy a számok másik végén egy ember áll.” (Kindra Hall) Gyakran tapasztaljuk, hogy nem igazán emberként, inkább valami elvont fogalomként kezelnek bennünket. Azonosítók vagyunk, ügyfélszámok, kódok…

Tovább olvasom

Családbarát munkahelyek

Miként teremtődik meg a munka és a magánélet közötti összhang?

„A család nem ott van, ahová a vér köt, hanem ott, ahol szeretnek. Ott, ahol melletted állnak.” (Cassandra Clare) Divatos lett erről beszélni, ezzel foglalkozni. Egyre több cég csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez, programhoz, és igyekszik megfelelni a követelményeknek, hogy büszkén viselhesse a…

Tovább olvasom

Csapat vagy csoport?

A jó csapatok 7 fontos jellemzője

„A csapatban nincs olyan, hogy "én", a csapat győzelmének viszont része.” (Michael Jordan) Nem mindegy, hogy csoport vagy csapat. Csoport lehet egy csomó összeverődött ember, akikben nincs túl sok közös. Csapatot azonban csak alkotni lehet. Tudatosan, irányelvek mentén, céllal. Egy erős közösség…

Tovább olvasom

Kinek fontos az ember?

Az emberek ma is a legértékesebbek számunkra

„Az ember értéke abban rejlik, amiben túlnő önmagán, amiben önmagán kívül létezik, abban, ami másokban megmarad belőle, és amit másoknak jelent.” (Milan Kundera) Sokat panaszkodunk, hogy milyen embertelen világban élünk, ahol egyre inkább a gépek az uralkodók. Dolgoznak helyettünk, személytelenebbé…

Tovább olvasom

Nem csak a pénz hiányzik

Az anyagiak nem pótolhatják az emberi természet hiányosságait

„Semmi, még a pénz se fogy oly villámgyorsan, mint a tisztelet és tekintély, ha egyszer az ember költeni kezd belőle.” (Mikszáth Kálmán) Gyakran tapasztaljuk, hogy minden a pénz körül forog. Mintha az egyetlen tényező lenne, amely meghatározza az életünk minőségét. Senki ne értsen félre, az anyagiak…

Tovább olvasom

Covid krízis

Hogyan lassítjuk a vírus elleni hatékony fellépést?

„Karantén az egész világ, s maszkos idegen benne minden ember.” (Lackfi János) Már egy éve része a mindennapjainknak a Covid-19-el való küzdelem. Részben megszoktuk, hogy egy félelem vesz körbe minket, azt azonban kevésbé, hogy változtatni kényszerültünk az életvitelünkön. Nagyon kevés ország van,…

Tovább olvasom

Kölcsönhatásban

Minden tettünknek kihatása van másokra

„Nem a világ van ránk elsősorban hatással, aminek a hatására mi formálódunk, hanem ez egy kölcsönhatás, ebben a folyamatban nekem is van egy hatásom a világra.” (Makai Viktória) Az élet hatalmas és szerteágazó kölcsönhatások összessége. Minden interakcióban van egymással. Amit teszünk, legyen az…

Tovább olvasom

Barátságos gyermeknevelés

Miként tudunk jobban kijönni és együttműködni a gyerekeinkkel?

„Az ember cselekedeteit meghatározó egyik leglényegesebb tényező az az értékrendszer, melyet fiatal korában alakít ki.” (Szent-Györgyi Albert) Szülőként mindig a legjobbak akarjuk a gyermekeinknek. Támogatjuk, szeretjük, segítjük őket. Ha hajlandók vagyunk rá, hogy komolyabban belenézzünk, milyen…

Tovább olvasom

Gazdaságos kapcsolatok

Amikor patikamérlegen mérjük az emberek értékét

„Soha még egyetlen embert sem tiszteltek azért, amit kapott. A tisztelet annak a jutalma, amit az ember ad.” (Calvin Coolidge) Az életünk nagy része gazdasági ügyletekből áll. Adok-kapok alapokon nyugszik, a kereslet és kínálat törvényeit alkalmazva. Ezzel mindaddig nincs is semmi baj, amíg a…

Tovább olvasom

Kincset érő változások

7 terület, ahol mindig megéri változni

„Amikor belátjuk, hogy a saját életünket csak mi élhetjük, akkor kezdhetünk el változni napról napra.” (Tommy Orange) Legutóbb arról volt szó, mennyire nem jó, ha meg akarunk változtatni valakit. Annak azonban rengeteg előnye van, ha mi magunk képesek vagyunk a változásra. Miben érdemes rugalmasnak…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása