„Jelenleg túl sokat foglalkozunk a kompetenciával, a motivációval és az akarattal, ugyanakkor nem jut elég figyelem az értékekre, az erkölcsre és az emberségre.” (Edgar Henry Schein)

Soha ilyen hangosan még nem üvöltött társadalom a figyelemért, mint ma. Folyamatosan keressük a megerősítést, a törődést, mások pozitív visszacsatolását, véleményét. Kiéhezetten kapcsolódunk a közösségi oldalunkra a friss történések után kutatva. Megosztunk, feltöltünk, hogy láthatóak legyünk, és like-olunk, hogy láttassuk magunkat. Szem előtt lenni, másoknak tetszeni, ez a belső mozgatórugónk.

Az emberi természet számára ez egy erős belső késztetés. Elismerése annak, akik vagyunk, becsülete annak, amit teszünk. Legyen ez bármilyen nagy vagy kicsi, de a mi érdemünk. Már Napóleon is rájött arra, hogy az igazi katonák egy színes kis szalagért akár az életüket is odaadnák. Nekünk persze sokkal könnyebb, mert csak fel kell töltenünk egy fotót, és várni a tetszésnyilvánítást. 

Ami ebben a szituációban visszás, az a virtualitás, és a függőség. Mert mindezt egy látszólagos világban publikáljuk, amely személytelenebb a valóságnál, ezért gyakran egyoldalú és torzító. Talán épp ezért elfogadóbb is. És addikciót okoz, mert arra kényszerít minket, hogy állandóan jelen legyünk benne. Minden üres percünkben nyúlunk az okostelefonunk után és csatlakozunk a hálóhoz újabb és újabb megerősítést kajtatva. A szomorú ebben, hogy ezek miatt a pillanatok miatt gyakran elmulasztjuk azokat a kézzelfogható lehetőségeinket, amelyet a figyelmünk elterelése során elsétálnak mellettünk. Mondjuk egy új kapcsolat esélye, míg sorban állunk a boltban, vagy egy utazás közbeni varázslatos panoráma.

Mikor megismertem a későbbi feleségemet, életem egyik mélyebb időszakán mentem keresztül. Ő is, én is, sok időt töltöttünk a neten. Majd a személyes találkozásunkat követően azon kaptuk magunkat, hogy ez a pótcselekvésként is funkcionáló tevékenység háttérbe szorult. A valóságban átélhető szemtől szembeni élmények sokkal többet nyomtak és nyomnak a latba. Úgy vélem, nem csak a párkapcsolatokra, hanem minden számunkra értékes emberi érintkezésre, viszonyra kiterjeszthetjük az odafigyelésünket. Szedjük össze néhány egyszerű pontban, hogyan éreztethetjük a környezetünkben élőkkel, hogy fontosak és értékesek.

1. Legyünk jelen az adott pillanatban. Szakadjunk le a világhálóról, arra a kis időre, amit együtt töltünk valakivel. Ne nyomkodjuk a ketyeréinket, ne telefonáljunk, üzengessünk, tegyük félre mindezt és adjuk át magunkat a közösen töltött idő örömének. Meglátjuk, jobban tudunk koncentrálni a másikra, odaadóbban tudjuk megélni az élményt. Engedjük, hogy a technika a kényelmünket szolgálja, de ne hagyjuk, hogy igába hajtson minket. Tudjuk kikapcsolni az életünkből, tudjunk bekapcsolódni a valóságba.

2. Beszélgessünk. Van egy baráti házaspár az életünkben, akik kiváló példával járnak elő a kapcsolatuk gondozása terén. Heti rendszerességgel időt szánnak egymásra. Lefektetik a gyermekeiket, majd ezt követően a kései órákban, kényelmesen üldögélve és borozgatva megbeszélik az elmúlt napjaikat. Addig folytatják a csevegésüket, amíg ki nem fogynak a témákból. A gyakori társalgás tökéletes megoldás kapcsolataink építésére, egyben a figyelem megadására, bátran követhetjük ezt a mintát mi is.

3. Legyünk jó hallgatóság. Időnként csak arra van szüksége az embereknek, hogy valakinek kibeszéljék magukból a problémájukat. Egy megbántott gyermek ugyanúgy megkönnyebbül, mint egy csalódott ügyfél. Ha képesek vagyunk szótlanul végighallgatni őket, és nem félbeszakítani a megoldás ötleteinkkel, akkor óriási terhet veszünk le a vállukról. És megadjuk nekik azt a teljes törődést, amelyhez ebben a rohanós életvitelben alig jutnak hozzá.

4. Segítsünk, támogassunk. Túl azon, hogy meghallgatjuk a másikat, kérhet tőlünk segítséget is. Nyújthatunk mentális támogatást, amikor a szavainkkal tartjuk benne a lelket, biztosítjuk arról, számíthat ránk, akár egy biztató öleléssel párosítva. És lehet tettleges segédkezés, a probléma rendezésére irányulva. Fontos, kéretlenül ne osszuk az észt, mindenki okosabb, ha a mások baját kell orvosolni. Egyben felelőtlenebb is. És kizárólag abban az esetben vállaljuk a segítő kéz szerepét, ha tudatában vagyunk annak, hogy azzal valóban használunk. Légből kapott ígéretek, mögöttes tartalom és szándék nélkül csak ronthatnak a jelen állapoton, tetézik az elkeseredettséget.

5. Öntsük formába elismerésünket. Írhattam volna, hogy öntsük szavakba, de akaratlagosan nem tettem. Mert az építő szavaknak ugyan erős hatása van, azonban idővel elszállnak. Egy maradandóbb emlék a megbecsülésünk szimbólumaként hosszabb távon őrzi a tiszteletünket. Egy kézzel írt lap, amely kikerül a hűtő ajtajára, nap mint nap szembesít azzal, hogy valakinek fontosak vagyunk. Személyes élményként eszembe jut, mikor egy alkalommal külföldről kaptunk egy kisebb csomagot. Nem ketyegett, ezért kibontottuk, és találtunk benne egy a feladó cég logóját formáló díszpárnát, valamint egy kézzel írt lapot. A cégnél friss előfizetők voltunk egy egyszerűbb honlap szolgáltatásnak. A kézzel írt üzenet pedig sok sikert kívánt az indított oldal működtetéséhez. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy bizonyos vállalatoknak, szolgáltatóknak évek óta előfizetői, partnerei, vásárlói vagyunk – telefon, internet, bank – és legfeljebb egy kör e-mail-t kapunk év végén „kellemes ünnepeket” címen. És akkor egy cég veszi a fáradtságot, kézzel ír egy jókívánságot, mellékel hozzá egy kis meglepetést, majd elküldi egy szomszédos országba. Jó marketingfogás, mondhatjuk. De ebben a technikailag túlmisztifikált érában személyesebb, emberibb, megkapóbb, nyerőbb mentalitás. Kiválóan érezteti másokkal a figyelmünket, használjuk mi is a kapcsolatainkban.

A digitális jelenlét nem helyettesítheti az igazi szenzitív emberi kontaktusainkat. Emberek vagyunk, hús-vér emberekre van szükségünk. Ha ügyelünk a környezetünkre, megadjuk magunknak és a szeretteinknek is a megfelelő figyelmet, olyan megbecsülést generálunk, amely minőségivé teszi a viszonyainkat, és magas szinten kielégíti a fontosságérzetünket. „Ha kincseket keresel, akkor figyelj a pillanatra - és a pillanatban lelhetsz rá a kincsre.” - mondja Andrew Matthews. Az emberek és a kapcsolatok is kincsek, amelyekre figyelemmel rálelhetünk.

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a követőkhöz, és figyelgesd tovább.