„Hidd el, könnyű a másikra figyelni. Csak ne magadra figyelj.” (Vámos Robi) 
A figyelmünk jelentősen megosztottá vált. Talán szétszórttá is. Pedig egy olyan képességünkről van szó, amelyre számtalan területen nagy szükségünk van. Nézzük, hogyan és mire figyelünk manapság? 

Kereslet van. Érdekes kettősség, hogy a figyelemre igényünk van, de önmagában a koncentrációval már adódik problémánk. Digitális korunk példák sokaságát szolgáltatja nekünk erre. Lassan már az aranyhal is tovább képes fenntartani a figyelmét, mint mi emberek. Ő 9 másodpercig képes figyelni egy dologra, nálunk ez alig több 8 másodpercnél. Ez adódik az elterelő tényezők sokaságából, amelyek folyton megzavarnak minket. (Ha hagyjuk. És rendszerint hagyjuk.) Illetve az online felületek nyújtotta új információ és média forrásoktól. A cikkeket nem olvassuk, hanem görgetjük, egy-egy TikTok videó pedig nem kér tőlünk többet néhány másodpercnél. Mit várunk így? Ha leszokunk a nyugodt körülmények közötti figyelem összpontosításáról, teret adunk a mindig nyüzsgő, gyors életmódnak, egyszerűen zsákutcába kerülünk. Ugyanakkor a social média tökéletesen megmutatja, mennyire áhítjuk mások figyelmét. Nézzük meg az idősebbeknél, akik ezt újdonságként fedezik fel és használgatják. Örömmel osztanak meg egészen köznapi dolgokat, egy épp virágzó rózsabokrot vagy a frissen sült rétesek fotóját. Ők nem rendelkeznek népes követő táborral, csupán a szűk ismeretségük látja a posztjaikat. Mégis vágynak rá, hogy néhányan közülük like-olják vagy megdicsérjék őket. Ez mutatja, hogy minden korosztálynak megvan az igénye az önmaga iránti figyelemre. 

Könnyű nem figyelni. A környezetünkben élőknek hiányzik a leginkább, ha nem figyelünk oda rájuk. Mert elvileg fontosak lennénk egymásnak. Családtagok, párok, gyerekek, szülők, csupa értékesnek tartott személy, kapcsolat és mégis gyakran olcsóért mérjük feléjük a figyelmet. Az anya és csecsemője szemkontaktusát felváltja az anya telefonjára összpontosított tekintete. Kimaradhat egy lényeges, intim elem kettejük kapcsolatából. Mondhatjuk, hogy képesek vagyunk megosztani a figyelmünket, de ez valójában kamu. Nincs az az ember, aki élőben követ egy meccset és közben minden szavát hallja és érti is a közben hozzá beszélőnek. Van hümmögés, hammogás, meg okézás, de a mondandójának csupán a töredéke regisztrál az agyunkban. Ezt magamon is észlelem. Ha a gépen dolgozom, közben a gyerek csinálja a házi feladatát és olykor kérdez, hogy ez vagy az, így jó-e, hajlamos vagyok biccenteni és egy ühümmel reagálni. Utólag értelmezve a kérdését rájövök, hogy dehogy jó az úgy. Ebből is látszik, hogy lehetetlen több irányba ugyanazzal a fókuszáltsággal figyelni. Valami vagy valaki a kárát látja a figyelmetlenségünknek. 

Az üzenet jelentése és következménye. Mit érzékeltetünk mindezzel? Amikor felületesek vagyunk, legyen az munka vagy személy kapcsán, azt üzenjük, hogy ez jól van így. Ennek a vége középszerű munkavégzés és közepes színvonalú kapcsolatok. Elkezdjük ezt a mentalitást továbbadni. Ezt látják, ezt veszik át körülöttünk. Kialakul egy olyan környezet, ahol a felszínesség a megszokott. Csakhogy, míg ez működhet a hírek böngészésénél, a kapcsolatainkban már nem. Azért nem, mert mint fentebb láttuk, alapvető emberi igény mások figyelme. És ha tőlünk ezt nem kapják meg, akkor mennek máshoz, máshova. Így hagy el minket egy szép napon a párunk. De egy gyerek is elmenekülhet a családjától, hogy másutt törődést kapjon. A kérdés az, milyen közegbe kerül. Építő és jó helyre, vagy olyan társaságba, ahol kihasználják a figyelemért cserébe kapott lojalitását. Veszélyes játékot űzünk, amikor nem adjuk meg a megfelelő figyelmet az embereknek. 

Paradox, hogy a világban mekkora küzdelem folyik az emberek figyelmének megragadásáért és ezek jó része korántsem okoz olyan hosszútávú megelégedést, mint az igényes emberi kapcsolatok. A körülöttünk élők általában nem indítanak reklám kampányt, hogy jobban odafigyeljünk rájuk. Ők csak ott vannak mellettünk, időnként szólnak, hogy figyeljünk már, aztán ha nem tesszük, ránk förmednek majd otthagynak. Mi meg értetlenkedünk, hogy minek kell ez a cirkusz. Hát azért, mert a globális marketing gépezet mellett, nekünk kell, hogy meglegyen a józan eszünk, belátásunk, hogy elegendő időt és energiát fordítsunk a kapcsolatainkra. Ahol a figyelmünk legnagyobb elismerésre számíthat. Amint azt Steigervald Krisztián mondta: „Már azzal jó irányba mozdíthatjuk ezt a nagy hajót, amelyben most együtt ülünk, ha csak egy leheletnyit is fejlesztjük a figyelmünket.” 

Igyekeztem rövidre fogni ezt a bejegyzést, hogy több időd és figyelmed maradjon a számodra fontos emberekre. Remélem tömörségében is találtál benne értéket. 

Fotó: drobotdean, freepik