„Senki sem tud mindent megcsinálni, de mindenki tud tenni valamit.” (Jens Liljestrand) Erősen szelektálnunk kell, ha nem akarjuk a nap 24 óráját munkákkal tölteni. Vannak kötelezettségeink, önként tett vállalásaink és apró-cseprő, ám az időnkből szintén sokat kiszakító feladataink. Mit tekintünk a saját dolgunknak és mit nem? 
„A helyes megoldás nem mindig a legbölcsebb megoldás.” (Leila Meacham) Vajon mindig a kipróbált út a jó megoldás? Ami kézenfekvő, amit az útmutatások, a szabályok javasolnak? Ezekre szükség van, legalább annyira, mint a józan ítélőképességre, ami dönt a használatukról vagy épp ellenkezőleg, felismeri hasznavehetetlenségüket és átlép a protokollon. 
„Nem a tömeggel van a baj, hanem a tömeg típusú emberrel.” (Sándor György) Jó sokan élünk a Földön. Ki tud ennyi mindenkit emberszámba venni? Senki. A környezetünk, a cégek, intézmények gyakran meg sem próbálkoznak vele. Ez megmutatkozik a szegényes és szabványos kommunikációban. A rossz hír az, hogy ettől még mindenki számára a maga egyénisége, gondja, baja, öröme a legfontosabb. 
„A bizonyosság kegyetlen állapot. Korlátozza a lehetőségeinket és elzár minket a valós világtól.” (Ellen J. Langer) Sokszor meg vagyunk győződve a magunk igazáról. Arról, hogy egyes dolgokat jól tudunk, nincs szükség az információink bővítésére, megfontolására. Az erős bizonyosság olykor jól jöhet, máskor viszont gátja a továbblépésnek. 
„Alapvonásunk, hogy az igazság felé húzunk, vagyis vakon hiszünk abban, hogy a másik fél őszinte.” (Malcolm Gladwell) A cím egy azonos nevű társasjátékra utal. Nem bonyolult, de kellően szórakoztató. Fel kell olvasni a kártyákon szereplő szöveget és egy kijelölt játékosnak meg kell tippelni igaz vagy hamis az állítás. Olykor a legnagyobb baromságok igazak, és a teljesen elfogadható magyarázatok nem. Néha pedig becsapósabb a dolog, mert az állítás egy része igaz, a másik része pedig nem. Érdekes módon a hétköznapi életben sem boldogulunk el könnyebben a valótlanságok felismerésével. 
„A madárfészeknek se azért nyitott a teteje, hogy az eső kedve szerint kopogtasson a fiókák kobakján, hanem mert engednie kell kirepülni azt, amelyik már megérett rá.” (Böszörményi Gyula) Minden szülő számára a gyermeke örökké a gyermeke marad. Ennek ellenére nagy a különbség a kisiskolás gyermekünk és a már felnőtt változata között. Ennek kezelésére és megélésére szülőként is fel kell készülni. 
„Bármilyen rosszul hangzik, úgy érzem, hogy sajnos butul a világ.” (Kemenesi Gábor) A fáról lejönni csak a kezdet volt. A kezünket használni, szerszámokat készíteni, tüzet gyújtani, megtanulni együttműködni és kommunikálni, megannyi újítás és innováció. Hosszú utat tettünk meg, hogy elmondhassuk magunkról, jól vág az eszünk. Most mégis azon kezdtünk el munkálkodni, hogy visszaszorítsuk intelligenciánkat. A mentális ellustulás réme mindannyiunkat fenyegeti. Vajon tényleg butulásnak indultunk? És tehetünk valamit ellene? 
„Be kellene látnunk, hogy véges térben nincs végtelen anyagi növekedés.” (Vida Gábor) Az olimpiai mozgalom klasszikus jelmondata teljes modern világunkat is hűen leképezi. A versengésről szól körülöttünk minden. Az élet egy hatalmas mérkőzéssé, a világ egy gigantikus küzdőtérré vált. Pedig növekedni nem lehet a végtelenségig. 
„Az embernek előbb-utóbb meg kell tanulni abban a szakaszban boldognak lenni, ahol éppen jár.” (Kovács András Péter) Egyértelmű, hogy boldogok vagyunk. Olyan sok minden adott világunkban ehhez, hogy csakis boldogok lehetünk. De nem vagyunk azok. Valami, valamik meggátolnak abban, hogy azok legyünk. Mi az akadálya a felhőtlen jókedvünknek? 
„Csak annyiban vagyunk szabadok, amennyiben mi határozzuk meg, mások mit tudnak rólunk, és milyen körülmények között szereznek erről tudomást.” (Timothy D. Snyder) Ismerős, barát, rokon, munkatárs, szomszéd. Megannyi kapcsolat, amiben valamilyen szerepet vállalunk, játszunk. Ki jobban, ki kevésbé ismer minket. Izgalmas belegondolni, kinek, mennyire pontos információi vannak rólunk. Valószínűleg annyira, amennyire mi ezt megengedjük, valamint a köztünk lévő viszony lehetővé teszi. 
