„A könyvre adott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag.” (Gárdonyi Géza)
A születésünket követően szembesülünk a legtöbb korláttal. Kiszolgáltatottak vagyunk, nem vagyunk önellátók, meg kell tanulnunk enni, kúszni, mászni, járni, kommunikálni. Mégis ekkor vagyunk a legnyitottabbak, hogy az akadályokat legyőzzük. A csöppségek nagy tanítók, befogadók a világra, nem ismernek lehetetlent, és nap, mint nap tanulnak valami újat. Aztán életünk előrehaladtával, gyakran nem legyűrjük a korlátokat, hanem mi magunk állítjuk fel őket. Talán a látszólagos biztonságunk, vagy a kényelmünk kedvéért, de bezártabbak leszünk.

Saját példámmal tudom a felnőttkori betokozódást valamint fogékonyságot a leginkább jellemezni. Az esküvőnk szervezésekor beterveztünk az ünnepi programba egy nyitótáncot is. Lévén elég falábú vagyok, ez természetesen a menyasszonyom ötlete volt, de rábólintottam. A lelkem mélyén reménykedtem, a rengeteg teendő mellett, nem fér majd bele az időnkbe, hogy betanuljuk. És valóban, az esküvő előtt három nappal még egy lépésre sem jutottunk vele. Akkor már nagyon szoros volt a határidő, tehát szerda este nekiláttunk egy klip alapján kidolgozni a koreográfiát és gyakorolgatni. Rémes volt. Semmi nem állt össze belőle. Másnap csütörtökön több órán át próbáltuk és próbáltunk és próbáltunk. Estére egész szépen el tudtuk táncolni ezt a pár perces produkciót. A szombati lakodalomban pedig sikeresen, nagyobb baki nélkül adtuk elő ezt a műsorszámot. Nekem nagy tanulság volt, hogy a nulla tánctudásom és botlábam mellett is meg tudtam tanulni valamit kellő fegyelemmel. Tanulékonyságunk nem a korral tűnik el, csak a hozzáállásunkból veszik ki. Ezen változtathatunk, ha akarunk.

Sokan úgy vélik, kikerülve az iskolapadból, és végezve a tanulmányaikkal végre nem kell többé tanulniuk, olvasniuk. Néhányan csak azért tanulnak, hogy újabb és újabb papírokat szerezzenek, az előre menetelük szempontjából. Pedig a papír nem feltétlen jelent valódi tudást. És ma már elképzelhetetlen, hogy az iskolákból, egyetemekről hozott tudásból, egy életen át boldogulni lehessen. Valaki ezt egyszer úgy fogalmazta meg, hogy neki nem végzettsége van, hanem kezdettsége.

Van egy kedvenc állatmesém, amelyet John C. Maxwell egy könyvében olvastam. A róka, a farkas és a medve egy nap együtt mennek vadászni. Mindhárman fognak egy-egy őzet, majd egyezkedni kezdenek, hogyan osztozkodjanak. A medve először a farkast kérdezi, miként gondolja a dolgot. A farkas azt feleli, hogy kapjon mindenki egy őzet. Erre a medve rögvest bekapta a farkast. Aztán a rókához fordul, ő mit javasol a zsákmány felosztását illetően. A róka előzékenyen felajánlja a részét a medvének, és azt javallja, hogy a farkas őzét is a medve kapja meg. „Honnan ez a nagy bölcsességed róka koma?” kérdezte a medve. „A farkastól.” Vágja rá a róka.

Előnyös a saját tapasztalatainkból okulnunk, de rengeteg időt spórol meg a számunkra, ha mások ismereteiből merítve jutunk tudáshoz. Ebben segíthet egy zseniális találmány, a könyv. A könyv, amely nem vész el, legfeljebb átalakul. Mondjuk e-könyv-vé. (Helytakarékosan praktikus, bár sokan vagyunk, akik imádják most is a nyomtatott könyv illatát, tapintását.) Gyakran a szerző egy egész élet tapasztalatát sűríti bele pár száz oldalba, és mi mindezt megszerezhetjük, részesülhetünk belőle. Nem véletlen, a világ befolyásos és sikeres emberei - Bill Gates vagy Mark Zuckerberg, - minden évben közzé teszik az általuk legmeghatározóbbnak tartott olvasmányaik listáját. És mily meglepő, a legtöbb nem fikciós mű. Talán hisznek ők is a bölcseletnek: "Olyan ember leszel, amilyen könyveket olvasol, és amilyen emberekkel körbe veszed magad."

A könyv előnye, hogy befogadóbbak vagyunk vele szemben, mint mondjuk egy beszédet vagy előadást hallgatva. Mert szeretünk magunk rájönni a dolgok értelmezésére. A könyv olvasásakor pedig nem egy külső személy beszél hozzánk, hanem a mi belső hangunk. Amit saját magunknak mondunk, mindig igazabbnak tartjuk, mindig erősebb befolyással van ránk.

A mai napig a tanulás alappillérének tekinthetjük az olvasást, és a könyveket. Egyszer egy előadó megkérdezte a diákságtól, hogy van-e olyan ismeret, amely elsajátítása radikális változást hozott az életükbe. Némi gondolkodást követően az egyikük azt válaszolta; „az olvasás”. Megtanulni olvasni óriási kincs. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy aki tud olvasni, de nem olvas, azt semmi sem különbözteti meg attól, aki nem tud olvasni. Ezért sarkalatos a gyermekeinkkel is minél korábban megszerettetni a könyveket. Nálunk a 22 hónapos kislányunk, rendszeresen „olvas” a mesekönyveiből, persze a saját nyelvén, a plüssállatainak. Mert mi olvasunk neki, ezt a példát látja, ezért ő is ezt teszi. Bízunk benne, ez a szokása később is megmarad. Emlékszem, számomra is sokat jelentett, látni anyukámat temérdek könyvet lapozgatni. A gyerekeink részére az elsődleges példák mi vagyunk, a szülők. Kötelességünk olvasni.

Egész életemben meghatározó szerepet játszottak az olvasmányaim. Kis koromban a mesék, később a krimik és a ponyvairodalom, ma pedig azok a kövek, amelyektől úgy érzem, több leszek, ha elolvasom őket. Nálam ez a fő könyvválasztási szempont. De bármilyen nézőpontból választunk is, gazdagodunk általa, ahogy ezt Csukás István is megfogalmazta: „A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt, s ami ezután lesz. Mert aki olvas, az szabad lesz, megismerve mások gondolatait, szabadon választhat, kialakíthatja a saját gondolatait, összemérheti őket, veszthet és győzhet, okulhat és javíthat, ahogy méltó az emberhez. Ugye milyen egyszerű, csak meg kell tanulni az ábécét, és olvasni kell.”

Ha tetszett a poszt, és szeretsz olvasni, akkor kövesd és olvasd legközelebb is.