Napi problémáink kezelése

6 kérdés, amit feltehetünk, ha nehézségünk adódik

„A probléma nem a probléma maga. A probléma valójában az, amilyen a problémához való hozzáállásunk.” (Ann Brashares)
idea-2123972_960_720.jpg
Aki nem egy barlangban él távol a világ zajától és az emberek nyüzsgésétől, az naponta szembesül kisebb-nagyobb problémákkal. Ez a hétköznapjaink teljesen természetes része. Váratlanul felbukkanó családi gondok, egészségügyi nehézségek vagy csak egy újabb keményfejű és akaratos ügyfél dolgainak a mihamarabbi rendezése. Tehát a komplikációk nem kikerülhetők, ezért a fő kérdés az, mire gondolunk először egy probléma kapcsán? Íme 6 kérdés, amelyet feltehetünk magunknak, hogy más szemmel nézzünk a nehézségekre.

Probléma vagy kihívás? Ne problémának fogjuk fel, hanem kihívásnak. Ez az egyszerű megítélésbeli különbség óriási eltérést eredményez. A két szó üzenete ugyanis lényegesen más. A probléma sokszor inkább negatív és lehúzó érzelmeket generál bennünk, míg a kihívás pozitív töltetű szó, amely fokozza a megoldás keresést. A kihíváshoz fel lehet nőni, teljesíteni lehet, és a végén elégedettnek érezzük magunkat, hogy megcsináltuk, megoldottuk. A kihívás valami nálunk nagyobb, de mégis legyőzhető akadály, a probléma ellenben csak egy gátló tényező az életünkben, amit át kell lépni, amit túl kell lenni és kész. Jobb közérzetet biztosít, rugalmasabb megközelítést, ha lelkesen állunk egy-egy felmerülő dilemmához.

Üdvözöljük barátságosan? Az jut eszünkbe, hogy de jó, hogy jött. Vagy inkább a pokolba kívánjuk? Persze az ember már éppen végezne a munkájával, de még befut egy hívás, amely sokkal körülményesebb és hosszabb beszélgetéssé válik, mint gondoltuk, így roppant idegesítő, hogy nem tudunk időben elszabadulni. Pedig azt terveztük, és a barátaink meg várnak ránk. Ez igen kellemetlen és dühítő. Ettől függetlenül nem leszünk előrébb, ha felhúzzuk magunkat. Fontoljuk meg Adam J. Jackson filozófiáját; „Minden új probléma magával hoz egy még nagyobb ajándékot, amely gazdagíthatja életünket.” Gondoljunk hálás szívvel minden felmerülő gondra, mert nem tudhatjuk mit nyerünk belőle. Esetünkben lehetséges, hogy ez a munkaidőn túl nyúló telefon egy nagyobb megrendelést eredményez, a gondos szóváltás növeli az ázsiónkat cégünk vezetése és a megrendelő szemében is. Ki tudja, még akár ránk nézve kedvező javadalmazással is járhat ez az akció.

Lehetetlen megcsinálni? Az élből elutasító mentalitás úgy véli, ezt lehetetlen megoldani. Ez a legkényelmesebb és egyben a legidőtakarékosabb válasz. Nem kell foglalkozni vele, nem kell kilépni a kis komfortzónánkból, bármi újba belenézni, beletanulni, csak a jelenlegi korlátainkat figyelembe véve rávágni, hogy nem lehetséges. Ám néha igazán kevés ráfordítással is megtalálhatjuk az optimális megfejtést. Nahalka István szerint; „Lehet akármilyen jó problémamegoldó képességünk, ha azon a területen, amelyen a probléma felmerült, nem rendelkezünk megfelelő ismeretekkel, nem tudjuk megoldani a problémát.” Arról nem is beszélve, ha nem is vagyunk jó problémamegoldók, de lusták azok igen. Fogalmazzunk úgy, hogy a felmerült kérdésre talán rendkívül nehéz választ adni, de nem lehetetlen. Próbálkozzunk csak meg vele, lépjünk át a korlátoltságunkon.

Valóban gondolkozunk rajta? Egyáltalán foglalkoztat annyira a téma, hogy agyaljunk rajta? Ha valakinek megígérjük, hogy gondolkodunk a gondján, akkor tegyük is ezt. Ne csak mondjuk, aztán később megvonjuk a vállunkat, hogy nem jutottunk semmire. Tartozunk ennyivel neki és magunknak. Érjen annyit az adott szavunk, a becsületünk. Legyen szó a más, vagy a mi nehézségeinkről, érjünk annyit a saját szemünkben, hogy lelkiismeretesen időt szánunk a gondolkodásra.

Teszünk valamit a megoldásért? Ha már van ötletünk akkor a tettek mezejére lépük? Sokszor tudjuk mit kéne csinálnunk, de nem fűlik a fogunk hozzá. Inkább lepasszoljuk másnak a gyakorlati megvalósítást, ha már az elején nem utasítottuk el az ügyet. Egy dolog törni a fejünket, és egy másik cselekedni. Gondolkodni sem mindig kényelmes, hát még intézkedni. Az utóbbi nagyobb erőfeszítést igényel. Ezt gyakran nem vállaljuk fel. Pedig a segítőkészség nagy ajándék. Akkor is, amikor magunkat ajándékozzuk meg ezzel a hozzáállással, és akkor is, amikor valakinek segédkezünk.

Elengedjük, ha nem tudunk vele mit kezdeni? Vagy utólag rágódunk rajta, hogy mit kéne, hogy kéne vagy kellett volna. Felismerni mivel tudunk megbirkózni és mi az, ami túlmutat rajtunk, esetleg külső támogatásra van szükség a legyőzéséhez nagy kincs. Az időnk és energiánk véges, nem vehetjük a vállunkra a világ összes gondját, baját. Ahogy tartja a fáma, engedjük el azt, ami felett nincs hatalmunk. Nora Roberts szavaival élve; „Néha olyan dolgok történnek velünk vagy körülöttünk, amelyek felett nincs hatalmunk. El kell dönteni, mi az, ami igazán fontos a számunkra, és mi az, ami nem. Az élet mindenképpen megy tovább.”

Ez a néhány egyszerű kérdés nagyban hasznunkra válik, amikor kihívásaink adódnak. Éljünk velük, és éljük meg általuk könnyebben a nyűgjeinket. Azokat a nyűgjeinket, amelyek tapasztalására szükségünk van az életünkben való továbbhaladáshoz. Ahogy Milan Kundera szavakba öntötte; „A nehézség, a szükségszerűség és az érték - három, tartalmilag összefüggő fogalom: csak az a nehéz, ami szükségszerű, csak az értékes, aminek súlya van.”

 

Ha ezentúl kicsit másképp értékeled a nehézségeket, akkor oszd meg másokkal is ezt a posztot.