„Ha az emberből a munkája nem vált ki érzelmeket, akkor már baj van, az a kiégés egyik jele.” (Gyurkó Szilvia) 
A kiégésnek divatja van. Nem azért, mert annyira menő dolog, hanem mert a zaklatott életvitelünk a felszínre hozta és ott tartja ezt a kellemetlen jelenséget. Mit tehetünk a kiégésünk megelőzése érdekében? 

Pihenjünk eleget. A szervezetünknek fantasztikus teherbírása van. De csak akkor, ha hagyunk neki elég időt a regenerációra. Jelenleg sokunknak az az egyszerű dolog is nagy kihívás, hogy nyugodtan és elegendő mennyiséget aludjunk. A gondolataink lefekvés után is zakatolnak, azon agyalunk, amit megcsináltunk és amit nem. Már az esti rituálénkkal sem a könnyed elalvást támogatjuk. Éjjel is nassolunk, későig bámuljuk a sorozatokat, a telefonunk vagy laptopunk képernyőjét, és a kék fénnyel szabotáljuk az agyunk előkészítését a pihenésre. Találhatnánk nyugtatóbb, álomba ringatóbb tevékenységet is, mint például az olvasás. Adjuk meg a szervezetünknek, amire szüksége van, és meglátjuk szívósabbak és ellenállóbbak leszünk. 

Legyen hobbink. És nem árt, ha gyökeresen eltér attól, amit egyébként csinálni szoktunk. Ha egész nap egy helyben ülünk egy irodában, némi sport vagy szabadtéri kikapcsolódás jót tehet. Az sem biztos, hogy ilyenkor is a versenyre és a teljesítményre kell törekednünk, hiszen gyakran a hétköznapjainkat is teljesen átitatja a versengés. Persze személyiségfüggő a dolog, de nem feltétlenül kell a szabadidőnkben minden alkalommal megdöntenünk a maratonfutásunk időrekordját. A teljesítménykényszert bátran lehúzhatjuk a lazító tevékenységek mellől. Nyugodtan horgásszunk, kiránduljunk, sétáljunk, vagy csupán az élvezet miatt sportoljunk valamit. Az egyszerű érzésért, hogy tettünk valamit magukért, az egészségünkért. 

Ne hagyjuk, hogy a munka ránk telepedjen. Munka alatt nem csak a 8-tól 4-ig (vagy 6-ig, vagy 8-ig, stb.) végzett hivatalos elfoglaltságokat értem. Egy háztartás fenntartásába vagy a főállású szülőségbe is bele lehet zakkanni, bármilyen nemes feladatok is ezek. Kell a keret, hogy mettől meddig tart a munkánk. És meg is kell tartani ezeket a kereteket. Különben nem tudunk kikapcsolni, nem tudjuk letenni a terheket, és ez erősen frusztrálttá, ingerlékennyé tehet. Jogosan, mert az az érzést kelti, hogy soha nincs vége a munkáink sorának. Nincs is, de próbáljunk befogadható mennyiségben, mondjuk napnyi adagokban gondolkodni. Mindennek megvan a helye a napjainkban, a munkának is. De nem non-stop. 

Tanuljunk meg elengedni. A sok munka margójára tartozik, hogy legyünk elengedőek. Nem elég priorizálni, mert a teendőink listája igen hosszú. Amint végeztünk a fontos ügyekkel, rögtön magasabb prioritást nyernek az addig másodlagos dolgok. És elkezdjük ezeket is űzni. A felsorolásunk rengeteg elemmel rendelkezik és talán napközben újakkal is bővül. Ez baj, mert valójában nem érhetünk a végére. Engedjünk el néhányat közülük. Holnap is lesz nap, sőt, azután is, és azután is. Nem lehet, és nem is kell mindent egy nap alatt megcsinálnunk. Ezt kell megértenünk és elfogadnunk. 

Ne osszuk be minden percünket. Az szellősebb időbeosztás segítségünkre lehet. Ha a napunk minden órájában, minden percéről előre rendelkezünk, biztosak lehetünk benne, hogy valahol elveszítjük a kontrollt. Elég egy helyen megcsúszni és az idő lejtőjén nincs megállás. Tervezhetjük újra a napot, a programokat, a találkozókat és persze megnyújthatjuk a munkaidőnket. Nem kevés nyomást jelent ez. Idegeskedünk, rohanunk, késünk, mentegetőzünk, esélyünk sincs rá, hogy egy kicsit is élvezzük az aznapi eredményeiket. Egyik feladatból a másikba pottyanunk, a nap végén meg összeesünk a fáradtságtól. Tervezzük lazábbra a napot. Így, ha megcsúszunk sem dől össze az ütemterv, legfeljebb a kevésbé lényeges ténykedéseket áttesszük későbbre. 

Váltsunk. Ha unjuk a banánt, együnk paradicsomot. A monotónia lélekgyilkos. Bár a legtöbben nem egy szalag mellett dolgozunk, mégis egyhangúnak érezzük a munkánkat, az életünket. Bele lehet unni bármibe, amit nap nap után csinálunk. Ha belefáradtunk, ha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, váltsunk nyugodtan. Ma már teljesen egyértelmű, hogy nincsenek nyugdíjas állások, az emberek nem egy munkahelyen öregszenek meg. Nem szégyen, sőt természetes, hogy bizonyos évente megújulunk, változtatunk. Ez nem feltétlen könnyű, de biztosítja az éberségünket és frissességünket. Új utak, új kapcsolatok, új tudás, új kihívások, mind a mi lelki épségünket szolgálják. Menjünk és váltsunk mielőtt totálisan elfásulnánk. 

Figyeljünk magunkra. A legalapvetőbb önmagunk monitorozása. Az állandó fáradtság, a fáradékonyság, a rendszeres kedvetlenség, gyakori betegeskedések, mind jelei lehetnek annak, hogy valami nincs rendben az életvitelünkkel. A testünk nem hazudik. Amint a cikk elején elhangzott, hatalmas a terhelhetősége, de ha egyszer kimerül, akkor megköveteli magának, ami jár neki. A pihenést, a regenerálódást. És ha csak úgy állíthat le bennünket, hogy beteggé tesz, testileg vagy lelkileg, akkor ehhez a módszerhez folyamodik.  Mindenáron megállít minket, akár a legelszántabb akcióhősök a filmekben. Figyeljünk magunkra. Ha gyanús előjeleket vagy tüneteket érzékelünk, álljunk meg és gondolkozzunk, milyen okai lehetnek. Ha bizonytalanok vagyunk forduljunk szakemberhez tanácsért. Jobban járunk, ha időben elejét vesszük a szétcsúszásnak.

A kiégésnek nevezett népbetegség a fejünk felett csüng, a pillanatra, várva kire vetheti rá magát. Egészséges mentalitással, az életünk okos szervezésével jelentősen csökkentjük annak a veszélyét, hogy az áldozatai közt legyünk. Ehhez tennünk kell. Esetleg olyasmiket is, amelyek ma nem annyira felkapottak. Lecsöndesedni, lelassulni, eleget aludni, pihenni, kikapcsolni magunkat az állandó forgatagból, az örökké elérhetőségből. Azt hiszem Basa Ágnes gondolata nemtől és konkrét munkától függetlenül is sokunkra érvényes: „Mind az anyákkal, mind az olyan nőkkel, akiknek folyton másokkal kell törődniük, gyakran előfordul, hogy kiégnek. Ilyenek például a tanárok, az egészségügyi dolgozók. Ez az összeomlás akkor következik be, ha valaki túlságosan vagy túl sokáig gondoskodik másokról, a saját feltöltődését viszont elhanyagolja.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor figyelj jobban arra, mit súg neked a szervezeted! 

Fotó: freepik