A változás kezelése

Miért húzzuk be a kéziféket a sikereink csúcsán?

„Tanuljon meg az ember a maradandóra nézni a változóban és a mulandóban; tanulja meg elviselni oly dolgok eltűnését, amelyeket tisztelni megszokott, anélkül, hogy tiszteletét elveszítené; tanulja meg, hogy nem azért van itt, hogy alkosson, hanem hogy ő alakuljon.” (Ralph Waldo Emerson)
active-1868780_960_720.jpg
Az ember hajlandó változni, ha a szükség úgy kívánja. Rendkívüli módon tudunk alkalmazkodni, ha kell. És ha nem kell? Életünk során szembesülünk helyzetekkel, kisebb nagyobb kihívásokkal, amikor célszerű bizonyos dolgon változtatnunk. De vajon, ha elértük, amit akartunk, utána mit teszünk?

Miért változunk? Vegyük példaként a fogyókúrát. Jön a nagy elhatározás, hogy most aztán lefogyok. Rákészülök, utána olvasok, eltökélem magam és lássanak csodát, meg is csinálom. Annyi sok sikertelen próbálkozás után, kellően fontossá válik számomra, hogy megtegyem és meg is teszem. Szép lettem, sovány, csinos, szexi, na ezt meg kell ünnepelni. Mondjuk egy jó nagy pizzával, kólával, meg valami desszerttel. Helyben is vagyunk. Ha ez ember fogékony a hízásra, akkor a megváltást nem egy gyorstalpaló és sebes eredményeket hozó fogyiprogram hozza meg a számára, hanem egy hosszútávú életmódváltás. A szervezetünk alkalmazkodik, és ha egy ideig olyan ingereket kap, amelyek arra sarkallják, hogy adjon le a fölöslegből, akkor megteszi. Aztán, ha visszaáll a szervezetünk szempontjából egészségtelen és hízékony táplálkozás, mozgásszegény életmód, akkor a súlyunk is ismételten gyarapodásnak indul. És elmondhatjuk, hogy ez a 253. féle fogyókúrás módszer is csapnivaló, mint a többi. Hm. Talán nem hirtelen változást kéne eszközölnünk, hanem egy lassabb, de biztosabb utat választani. Szakértő által javasolt és összeállított étrendet, kicsi de rendszeres mozgást, egyszerre kevesebb súlyleadást, de azt folyamatosan. Nem a sanyargatás a cél, hanem megtalálni az ízlésünknek megfelelő sportot, ételeket, amelyeket nem csak szívesen fogyasztunk, de jót is tesznek a testünknek és a lelkünknek egyaránt. Hisz ez egy életre szóló választás.

Hogyan változunk? Sok mindennel így vagyunk. Mondjuk, leszokom a dohányzásról, míg terhes vagyok és gyermeket várok. Vagy tanulok, amíg a vizsgáimmal végzek. És aztán? Mi lesz az egészségemmel vagy a született gyermek iránt tanúsított példamutatásommal? Mi lesz a tudásom tovább fejlesztésével? Egy rövid ideig koncentrálunk és kifordulva magunkból a személyiségünknek ellentmondó dolgokat teszünk egy cél érdekében. Ez működik, és eredményesek leszünk. Azonban nem biztos, hogy jól érezzük magunkat mentálisan. Megerőszakoljuk a természetünkből fakadó énünket, hogy elérjünk valamit. Ha nem durva beavatkozással, csak a végcélt a szemünk előtt tartva robognánk előre, ha inkább arra figyelnénk, hogy apróbb változtatásokkal, szokásaink átalakításával a napi teendőinket is élvezzük, akkor a sikereink, a belülről fakadó harmónia végett sokkal kiegyensúlyozottabbá tehetnek minket.

Meddig változunk? Többnyire megoldjuk egy problémánkat, és mintha elvágták volna az addigi tevékenységeinket. Leállunk vele, és mindent a régi kerékvágás szerint működtetünk újra. Pedig ez a második legkritikusabb pont. Az első, hogy meg kell hoznunk egy szilárd döntést. Nehéz elkezdeni egy változást, de amikor látjuk a döntésünk pozitív hozamát, akkor megerősödünk és tovább haladunk. Ám, amint elértük a célunkat vele, már nem fontos fenntartani a további fejlődési folyamatot. És itt érkezünk el a második kritikus ponthoz. Itt dől el, hogy elhatározásunk életreszóló-e vagy csak ideig-óráig tart. Mert nem csupán a cél elérése a lényeg, hanem a cél által elértek megőrzése, tovább fejlesztése. Ehhez kell a tartás, az elkötelezettség. Nem elég egy házasságban addig beszélgetni, amíg megoldjuk a gondunkat. Hisz ha ezt követően nem beszélgetünk, újra visszasüllyedünk a nemszeretettség állapotába. Vagy legalábbis oda, amikor nem érzi a párunk, hogy fontos a számunkra. Nem elég csak lefogyni, az ideális súlyunkat meg is kell tartani. Különben azt vesszük észre, több kiló szalad ránk vissza, mint amit leadtunk. Ahogy néha nagyobb vitákat vívunk meg a párkapcsolatunkban is, mint korábban. Hiába rendeztük soraikat, kezdtünk el egy pozitív változási folyamatot, visszaesünk, és a helyzet még rosszabb lesz, mint előtte volt.

Folyton változunk. Van abban valami, hogy az anonim alkoholisták azt állítják magukról; „mindig is alkoholista leszek.” Ezzel is figyelmeztetik magunkat arra, ne lazítsanak, ne nyúljanak újra a pohárhoz, használják a megtanult stratégiákat józanságuk megőrzése érdekében. Mi sem engedhetjük meg a kilengést. Gondozzuk, tápláljuk a helyes irányt magunkban. Ne csak ideiglenes technikák alkalmazására, kis trükkök megtanulására törekedjünk, hanem életünk tartós megváltoztatására. Az alábbiak segíthetnek az úton maradni.

Napi tevékenységek, kis szokások. Ne nagy dolgokat tegyünk, hanem piciket, amelyek minden nappal közelebb visznek a céljainkhoz. Illeszkednek az életvitelünkbe, és idővel belesimulnak a szokásainkba. Ahogy a közmondás tartja; „Ültess el egy gondolatot, tettet aratsz le; ültess el egy tettet; szokást aratsz le; ültess el egy szokást, jellemet aratsz le; ültess el egy jellemet, sorsot aratsz le.”

Tudatos önkontroll. Kordában kell tartanunk a kilengéseinket. Az életben sok csábító dolog van, ami eltérít a főcsapástól. Ha ezeknek engedünk, bármilyen elszántak vagyunk is, soha nem jutunk el uticélunkhoz. Csak egy kis édesség, nem fog megártani, úgyis tartom a diétát. Becsapós gondolat ez a csak egy kicsit, csak ma, mert a végén ezek miatt a morzsák miatt, ütközünk újabb és újabb gátakba, majd a végén feladjuk a vágyainkat.

Terveink áttekintése. Folyamatosan fussuk át, hol is tartunk most, mit értünk el, mi a következő lépcsőfok és természetesen helyes-e az irány. Könnyebb közben némileg módosítani, mint a végén rájönni, hogy nem is ezt akartuk, és kezdhetünk mindent elölről. Már, ha csalódottságunk nem öli ki belőlünk az újabb nekiveselkedést.

Jutalmazás. Minden sikeres erőfeszítést, apró eredményt díjazzunk. Ne essünk át a ló túloldalára, ne költséges, drága meglepetésekkel halmozzuk el magunkat, minden egyes megtett lépésért. Egy csekély jutalom, óriási elismerése a kitartó munkánknak. Becsüljük meg azt a személyt, aki partner volt a fejlődés és a pozitív változás elindításában, aki időt és energiát fektet be a haladásba. Tiszteljük magunkat.

Folyton változzunk! A változást ne ideiglenesnek tekintsük. Az élet elengedhetetlen kellékeként fogjuk fel. Láthatjuk, a körülöttünk lévő világ is állandó mozgásban és alakulásban van. Mi miért lennénk kivételek? Ne csak addig változzunk, míg a körülményeink nyomást gyakorolnak ránk. Legyen belső igényünk a változásra, az életünk végéig tartó gyarapodásra. Harriet Lerner találó soraival élve; “Valahányszor új helyre jutunk, új világ ébred bennünk is. A változással és fejlődéssel szükségszerűen együtt járó szorongást elkerülendő, sokszor csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz. A veszélytelen egyformaságba csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan biztosra venni, mint a napfelkeltét, olyan állandóan tudni, mint a csillagokat. De nem lehet. Az élet folyamat, mozgás, átalakulás. Bármennyire szeretetnénk „visszatartani a hajnalt”, a változás az egyetlen, amiben biztosak lehetünk.”

 

Ha te is értékeled a változást, és tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is.