"Addig nem lehet új ötleted, amíg a régitől nem szabadultál meg." (Gregory Bateson) 

Folyónk a szokványos medrében folyik. Megszokott hétköznapok egymásutánja, bennük a napi rutin folyamatos ismétlődésével. Ezek vagyunk mi emberek. Ez az életünk. Tényleg ilyen az életünk? Csak ennyi? 

Meglepetésektől mentes. Nyáron, ha tehetjük (bár egyre többen nem tehetik meg), összepakoljuk a családot és elindulunk nyaralni. A legtöbben évről évre a nyár ugyanazon időszakában utaznak el, talán még a célállomás is ugyanaz. A rutinszerű pihenést követően aztán hazajönnek és minden visszakerül a régi kerékvágásba. A munka a napi, a nyaralás az éves megszokás szerint zajlik. És csodálkozunk, hogy unjuk azt, ami van. Ez nem meglepő, hiszen nincsen benne semmi meglepő.

Amiben segít és amiben nem. A rutin egyfelől nagyszerű. Terhet vesz le a vállunkról. Nem kell minden piti dolog miatt megállnunk, gondolkodunk, könnyedén haladhatunk tovább. Általában ugyanakkor ébredünk, ezen nem kell esténként hosszasan meditálnunk, csak élesíteni az ébresztőt. Ahogy a kávé elkészítését sem kell minden nap újra megfejtenünk és azon sem agyalunk, hogy melyik fogkrémmel mossunk ma fogat. De említhetnénk a közlekedést, a házimunkát és sok minden mást, ami rutinszerűségével lehetővé teszi, hogy a valóban fontos ügyekkel tölthessünk időt, ne a csip-csup dolgokkal. Azonban, amikor a megszokottság eluralkodik az életünk minden területén, akkor az egyhangúság válik főszereplővé. Nem ülhetünk bele a szokványosság kényelmes fotelébe. Nem csinálhatunk mindent rutinból. Nem lehet minden beszélgetést rutinból lerendezni. Ahogy minden problémát sem megoldani. Nem lehet gyermeket nevelni rutinból és boldog párkapcsolatot működtetni sem.

Olykor ki kell lépni a burokból. Néha váratlant kell húzni, kockáztatni vagy esetleg eltérni az addigi beidegződéstől. Amint egy zenekar koncertje sem csupa lassú számból áll. Tudják, hogy időnként ritmust kell váltani. De mit tegyek, ha olyan kényelmes minden? Valóban. De meddig? Meddig viseli el a kedvesünk, hogy esténként sosem beszélgetünk? Hogy minden intim együttlétünk kiszámíthatóan és sablonosan zajlik? Mikor válik unalmassá a közös élet annyira, hogy legbelül szétfeszíti őt egy kis izgalom utáni vágyakozás? Nem csoda, ha egy munkahelyi flört kellemesen kibillenti a statikus helyzetéből. Ha ez ártalmatlan is, a kapcsolatunkra nézve nem az. Mert utat mutat, hogy lehetne másként is. Megmutatja, hogy elzárva legbelül vannak még olyan érzései, amelyek rég nem kerültek felszínre. És ez kimozdítja, mámorossá teszi, feldobja. Megérzi, hogy a rutinon kívüli élet mennyire bizsergető és izgalmas lehet.

Ellenjavallatok. Mit tehetünk a beszürkülés ellen? Tehetünk egy lépést. Lépjünk ki a szürkeség zónájából! Például, flörtölhetünk mi is a párunkkal. Újra. Vagy most először. Talán hirtelen furcsállni fogja, de az biztos, hogy jót teszünk vele a kapcsolatunknak. Mindkettőnkre jó hatással lesz ez a kis kaland. És ha az elején furának is hat, belejövünk és ráérzünk az ízére. Nagyon fog ízleni egy kis változatosság. És lehetünk változatosak egyéb téren is. Minden telefonbeszélgetésünket vagy e-mail-ünket ugyanúgy zárjuk? Mondjunk mást, írjunk mást! Próbáljunk ki új útvonalat a munkába menet vagy hazafele jövet. Vágassunk új frizurát. Legközelebb, ha a kedvenc éttermünkbe megyünk rendeljünk mást, mint szoktunk. Gyakran ragaszkodunk a jól bejáratott ételekhez, nem csak otthon, de házon kívül is. Csakhogy a steaket a kedvelt étkezdénkben olyan finoman csinálják, mint sehol másutt, és mi van, ha egy másik étel nem lesz kedvünkre való. Ez bizony rizikó. De rizikó nélkül nincs változatosság. Az említettek csupán példák, tippek arra, hogy miként csempészhetünk némi színt a hétköznapjainkba. Számtalan más módszer és terület is működhet, bármi, ami kibillent.

Rutinos gondolatok. Valahogy a gondolkodással is hasonlóan bánunk. Szeretjük a gondolati sablonokat, mert azok gyors megoldásokat jelentenek. Így azonban elkerülnek a személyes felismerések. Azoknak idő kell, lehetőség, hogy kialakuljanak. Hiába éri számtalan behatás, inger a tudatunkat, ha ezekből nagyon keveset teszünk magunkévá. Nem keresünk kapcsolódásokat köztük, nem időzünk el rajtuk, ezért nem jutunk egyedi értelmezésekre. Elfogadjuk a meglévő ismereteket. Ha hagynánk dolgozni őket, összefüggéseket alkotnának és sok újdonságot fedezhetnénk fel. A megszokott módon leterhelt agy nem alkot újat, szokatlant. Csupán a rutint futtatja. Hol maradnak így az új és jó ötleteink? Talán örökre bennünk.

Belesüppedhetünk az egysíkúság sivatagába. Kilátástalanul csak port és délibábokat látunk majd magunk körül. Nem lelünk sok örömet a napjainkban. Vagy felépíthetjük a magunk kis oázisát és feldobhatjuk a hétköznapjainkat. Lehet, hogy elég néhány apróbb változtatás és kiléphetünk az egyforma napok sűrűjéből. Amint azt Tim Catalano lényegre törően megfogalmazta: „Az élet célja nem más, mint hogy a lehető legtöbb emléket gyűjtsük össze, minél több "hűha-élményt", amelyek megragadnak a memóriánkban. Ez az élet. Amikor a kényelmes kis életünket éljük, akkor minden napot ugyanaz a rutin jellemez, egyik nap olyan, mint a másik. Az emlékezetes dolgok véletlenszerűen esnek meg velünk. Álljunk az élethez úgy, hogy feltesszük magunknak a kérdést: miként tudnék szándékosan olyan helyzeteket előidézni, amelyekről emlékeim maradnak?”

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor gyakrabban csinálj valami szokatlant és különlegeset. 

Fotó: pch.vector, freepik