"Akkor tudsz a változással együtt élni, ha részben te magad generálod, másrészt nem kötelező feladatként gondolsz rá, hanem belső szándékból fakad és elfogadod, hogy ennek így kell lennie." (Geszi Péter) 
Változó korban vagyunk. Nem csupán a középkorúak, mindannyian. Olyan világban élünk, amelyben semmi sem állandó, csupán a folytonos változás. Rengeteg a bizonytalanság, sok a kérdőjel, és épp az ilyen okok miatt ódzkodunk tőle. Ne tegyük, mert ezek a változáshoz szorosan kötődő jellemzők. És minden kétség ellenére a javunkra fordíthatjuk a változékonyságot. 

Elválaszthatatlan részünk. Egész életünk a változásra épül. Pici korunk óta alakulunk, formálódunk és ez egyrészt az élet természetes rendje, másrészt a növekedésünk, fejlődésünk elengedhetetlen tartozéka. Mégsem maradhatunk örökösen pelenkában a földön kúszva. Érdekes, hogy a gyarapodásunkkal fordított arányosságban, idővel jobban szeretjük a változatlant, mint a változást. Mintha a korral zártabbá válnánk. Pedig épp az eltelt évek a bizonyítékai annak, mennyi mindent értünk el a folyamatos haladással. Többek lettünk, okosabbak, sikeresebbek, tágabb látókörűek. Át kell látnunk, és el kell ismernünk a bennünk és körülöttünk zajló változások számtalan pozitív hatását. 

Túl a szokványoson. Persze nehéz a megszokottat felváltani a szokatlannal. Az sem biztos, hogy mindennel sikerül megbarátkoznunk. Én még úgy nőttem fel, hogy egy-egy jó filmélményért be kellett ülni a moziba. A sötét teremben, annak idején még nem túl kényelmes székeken, nagyban és hangosban élvezhette a néző az alkotásokat. Ma az emberek fülessel és okostelefonnal néznek filmeket, míg a metrón zötykölődnek. Ettől nekem borsódzik a hátam. Az igazi élményt, ha már nem is a mozikban találjuk meg, de legalább a nappalink otthonos, kényelmes, kanapéján ülve, nyugodtan egy bazinagy képernyőjű tv-n. Számomra még mindig ezt jelenti egy élvezetes filmezést. De én nem számítok. A megváltozott filmnézési szokások annál inkább. És erre építenek a streaming szolgáltatók is, amikor ontják a szinte követhetetlen mértékű tartalmakat ránk. A közönség pedig töméntelen mennyiségben fogyasztja is azokat. Ez a technológiai változásnak csupán egy szelete. Egy csomó minden van, ami komfortosabbá teszi az életünket. Időt, energiát takaríthatunk meg a vásárlástól kezdve a bankolásig, vagy a számlák befizetéséig. Botorság csak azért nem használni ezeket, mert mást szoktuk meg. De megnézhetjük kapcsolati oldalról is a kérdést. 

Fiatalság, bolondság? Mind voltunk fiatalok. Bizonyára emlékszünk, hogy milyen megvetést kaptunk a szüleinktől, amikor korunk népszerű zenéit hallgattunk. Legalábbis a legtöbben megtapasztaltuk, hogy az idősebbek rendszerint leszólták a nekünk tetsző slágereket, bandákat. Nem az ő világuk volt, és azt akarták, hogy a miénk se legyen, mert meg voltak győződve róla, hogy nincs ránk jó hatással. Felnőttként, szülővé válva, megélhetjük ezt a szituációt a szülőség oldaláról. Talán most mi is ugyanígy viselkedünk a gyerekeinkkel. "Mi ez a zaj, ezt te zenének nevezed?", "Minek nézed ezt a szörnyű mesét vagy filmet!" Sokszor meg sem kíséreljük megérteni a gyermekek vagy fiatalok által fogyasztott tartalmakat. Nagy hiba. Mert, ha meg nem is értjük, de elfogadni, jó lenne. Legalább ismerjük meg. Leülni velük, belehallgatni, belenézni abba, amit hallgatnak, néznek. Nem feltétlenül kell szeretnünk, de a megismerés által elfogadhatjuk, hogy nekik ez tetszik. Ez ma a divat, a trend. A mi időnkben meg az volt, ami ma őskövületnek számít a szórakoztatóiparban. 

Kapcsolati profit. Mi hasznunk van abból, hogy tőlünk távol álló dolgokkal is időt töltünk? Megismerjük, mit szeret a gyerekünk. Valós képet kapunk róla. Ez sokkal jobb, mint félmondatok alapján véleményt formálni, amit alapvetően nagyon szeretünk. Tudni fogjuk, mi most a menő. Ha becsülettel és ítélkezés nélkül belekóstolunk a gyerek által fogyasztott médiákba, az a kapcsolatunknak is jót tesz. Nem kell, hogy visszafiatalodjunk és adjuk a mindenben naprakész lazát. Nem kell, hogy a gyerekünk haverjai legyünk. Mi szülők vagyunk, maradjunk is azok. Megvannak a spanjai a saját korosztályából. De ha ismerjük és elismerjük az ízlését, ha hajlandóak vagyunk elfogadni és befogadni tőle műveket, információkat, tanácsokat, akkor közelebb kerülünk hozzá. Ne adjuk fel a saját kedvenceinket, de miért ne lehetnének közös kedvenceink a jelenlegi toplistás slágerekből is. Ez nem más, mint őszinte érdeklődés a másik iránt. Az ifjabb nemzedék számtalan területen tud újat és jót mutatni az idősebbeknek, ha nem rázzuk le őket azzal, hogy ugyan, te még fiatal. Például, a digitális technológiákhoz sokkal, de sokkal jobban értenek, mint mondjuk a szüleik. Használjuk ki ezt, legyen kölcsönös a viszonyunk. Töltsünk időt azzal, ami őt érdekli és legyünk nyitottak arra, ha ő ajánl valamit a figyelmünkbe. Ez minőségibbé teszi a kapcsolatunkat. 

Minden jól alakul. Egyéb más területeken is érdemes a változás élére állni. Már csak azért is, mert hatalmas veszteséggel jár küzdeni ellene. Ráadásul teljesen felesleges is. Úgyis végbemennek az aktuális változtatások. Nélkülünk és velünk is. Akkor már jobb megbékélni és a sodrásában maradni. Az a sok stressz, amit azzal töltünk, hogy morgolódunk, próbáljuk gátolni a folyamatokat, nem alkalmazni őket, csupán a mentális egészségünket aknázza alá. Meg a helyzetünket, hiszen, ha a hátráltatást céges szinten vetjük be, az jelentősen csökkenti az presztízsünket a vezetőség szemében. Ellenben, ha beleállunk és az elsők között bevállaljuk a változásban való részvételt, az élre kerülünk, az indukálók, a kezdeményezők közé. 

A változás tehát létforma, éljünk a benne rejlő lehetőségekkel! Ne elzárkózzunk, hanem nyissunk rá! Úgyis újra és újra kopogtat az ajtónkon. Invitáljuk be és jó barátként tekintsünk rá. Nem fog cserbenhagyni minket. Amint azt Giuseppe Tomasi di Lampedusa paradox formában megfogalmazta: „Ha azt akarjuk, hogy minden úgy maradjon, ahogy van, mindennek meg kell változnia.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor élvezd kicsit jobban a körülötted zajló változásokat! 

Fotó: lookstudio, freepik