„A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne.” (Erich Fromm)
A szeretet szót olyan elcsépeltnek érezzük, olyan lerágottnak, néha olyan amerikaisan cukrosnak. Mégis oly sok minden van mögötte. Bele sem gondolunk, hogy észrevétlenül mennyire meghatároz minket napi szinten. Tettekre ösztönöz, vagy épp ellenkezőleg.

„Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk. Az életbe bele kell férnie kudarcoknak, vereségeknek, újrakezdéseknek is. Ez kifejleszt bennünk olyan tulajdonságokat, lehetőségeket, megismeréseket, amelyek a mindig párnázott úton rejtve maradnának.” (Popper Péter)
A kudarc a mentális tyúkszemünk. Elsőre talán kevésbé feltűnő, de annál kellemetlenebb. Igyekszünk kerülni, nem szembesülni vele, vagy épp nem felvállalni, mert kínos. Pedig olykor csak figyelmeztetni szeretne valamire az élet. Ha észrevesszük ezt, azon is nyerhetünk, ha veszítünk.

„A figyelem az elme egy szűk csatornáján át áramlik, mi pedig meglehetősen szűkmarkúan bánunk ezzel a keskeny sávszélességgel.” (Daniel Goleman)
A figyelem megszerzése az egyik fő cél ma. Olyan sok impulzus ér minket, hogy pár másodpercnél több esélyt nem adunk szinte semminek. Vagy megragadja valami a figyelmünket vagy nem. Erre hajtanak a youtuberek, a reklámok, az üzletkötők, ki-ki a maga működő vagy nem működő módszereivel. Ha a figyelmünket tudatosan irányítani tudjuk, az számtalan jó dolgot eredményez az életünkben.

"Először a magunknak tett ígéreteket kell betartanunk, ahhoz, hogy a másoknak tett ígéreteket is betarthassuk." (Stephen R. Covey)
Sikerorientált világban élünk. Látjuk, érezzük magunk körül a sikert. Akár mi magunk vagyunk azok, akár a környezetünkben valaki, bizonyára megvan a magunk elképzelése a sikerességről. A hozzávalók utat nyithatnak az alkalmi vagy az időtálló diadalokhoz. A megfelelő alkotóelemekkel tartósabb sikereket érhetünk el.

„A szakzsargon használata elsősorban az empátia hiányára utal - amikor a feladó nem törődik az üzenet címzettjének felkészültségével.” (Alan Siegel)
Nem új keletű jelenség ez, azonban korunkban, amikor lépten-nyomon kommunikálunk valamilyen formában, és jóval szélesebb körben tesszük ezt, sokkal gyakrabban tetten érhető. Miért használjuk és mit üzen ez valójában? Mit mutat meg rólunk, cégünkről és az ügyfeleinkről ennek alkalmazása?

„A vita nem mindenki számára jelenti ugyanazt. A kiművelt, higgadt elmék számára izgalmas játék, melynek célja az igazság feltárása, a kusza és fegyelmezetlen elmék számára csata, amit meg kell nyerni, még ha az igazság bele is pusztul.” (Frank Crane)
A vitát hosszú ideje tekinti az emberiség egy fontos kommunikációs elemnek, ahol ütköztethetjük az ellenpólusokat és ezáltal új felismerésékre juthatunk. Csakhogy mélyebben belegondolva, ez nem igaz. A vita általánosságban inkább erőfitogtatás, elnyomás, mint valódi előre mozdulást kínáló társalgás. Mondjuk az alábbiak miatt.

„Az emberekből általában nem az erő hiányzik, hanem az akarat.” (Victor Hugo)
Mindenben a nagy titkot keressük. Mindenki a nagy rejtélyes és mindent megoldó válaszokat várja. De a legtöbb esetben ilyenek nincsenek. Vannak helyettük egyszerű emberi dolgok. Amelyeket akár a családi kultúránkból is hozhatunk magunkkal. Vagy ha nem, akkor tanulhatók.

„Semmi sem olyan erős, mint a gyengédség, és semmi sem olyan gyengéd, mint a valódi erő.” (Szalézi Szent Ferenc)
Alapjaiban vannak harsányabb és csöndesebb emberek. Mindkét típus nagyon hasznos és értékes munkát végez, még akkor is, ha ennek felismerése, az extroverziót idealizáló világunkban kissé nehézkes. De vajon valamelyik habitus előnyösebb-e a másiknál?

„Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.” (Albert Einstein)
Nem ezt terveztem. Sokunk szájából elhangzik ez a mondat, vagy legalábbis megfordul a fejünkben. Ha vannak dolgok, amire ez a vészterhes időszak megtanít, az a türelem, alázat, elfogadás, átértékelés és újratervezés. Némi személyes élménnyel megfűszerezve kifejtem mire is gondolok.

„A legnagyobb fegyverünk a stressz ellen az a képességünk, hogy megválasszuk a gondolatainkat.” (William James)
Lépten-nyomon hivatkozunk a feszültség és szorongás mindennapiságára. Azt érezzük szétfeszítenek a kötelességek, a teendők és a ránk nehezedő terhek. Tényleg ennyire maga alá gyűr a stresszesség, vagy csak a világ igyekszik ezt elhitetni velünk?