„Sok olyan ember van, aki a barátságot saját maga érvényesülésére, különböző előnyök megszerzésére használja föl; tehát tévesen értelmezi.” (Jozef Pribilinec) 
Kapcsolatainkat az érdekek működtetik. Általában akarunk valakitől valamit. A boltostól udvarias kiszolgálást, a munkatársainktól együttműködést, a főnöktől emberséges bánásmódot, az orvostól gyógyulást, a párunktól gyengédséget, figyelmet. A világ ilyen szerteágazó palettaként működteti az emberi interakciókat. De vannak emberek, akiknél mégis kilóg a lóláb. Érezhetően akkor vagyunk fontosak nekik, ha szeretnének elérni nálunk valamit. 

„Minden, amit túlzásba visznek, ellentétes a természettel.” (Hippokratész) 
Előfordul, hogy túlzásokba esünk. Elragadnak az érzelmek, nagyon belelkesülünk, veszettül szeretnénk megvalósítani valamit vagy egyszerűen csak elkap a gépszíj. És túltoljuk. Átesünk a ló túloldalára. Napjainkban ezt egyre gyakrabban átélhetjük. És nem csak személyes életünkben, hanem társadalmi szinten is. 

„Aki csak jót mond önmagáról, valószínűleg hazudik, mivel minden élet, ha belülről nézzük, nem más, mint kudarcok sorozata.” (George Orwell) 
Az öndicséret büdös, hangzik a régi szólás. Nem is feltétlenül veszi ki jól magát önmagunk fényezése. Mégis manapság divat jobbnak mutatni magunkat. Okkal tesszük ezt, és néha nem csupán mások előtt mórikáljuk magunkat, hanem önmagunkat is becsapjuk. 

„A félelem az az elv, amely abszolút módon uralkodik, amikor minden más elv viszonylagossá vált.” (Heinz Bude) 
A félelem alapvető érzelmeink egyike. Védelmi szerepet tölt be az életünkben. Jól ismert mondásunk azt tartja, hogy jobb félni, mint megijedni. Ezt mára egyesek szélsőségesen úgy értelmezik, jobb félelemben tartani valakit, valakiket, ha az érdekük azt diktálja. Azonban nem egészséges ez a sok félelem. 

„Utálom a sirámot, hogy a mai gyerekek ilyenek meg olyanok! Mi, felnőttek idéztük elő mindezt!” (V. Kulcsár Ildikó) 
A napokban belefutottam a Facebookon egy bejegyzésbe, amely erősen politikai témájú írás volt, de nagyban kitért a fiatalságra is. A lázadó, folyton a telefonját nyomkodó, mindent megkapó fiatalokra. Nem volt túl lelkes a szerző velük kapcsolatban. Pedig, hogy olyanok, amilyenek, az nem csupán rajtuk múlt. A felnőttek, azaz a mi kezünk is jócskán benne van a dologban. 

„Mindenesetre az én véleményem az, hogy az egész európai, sőt valószínűleg az egész nyugati, hagyományos értelemben vett „civilizált” társadalom egy hazugságalapú társadalmi struktúra lett.” (Moldován András) 
Az igazmondás alapvető erkölcsi érték. Nem csupán a társadalmi nyomás, hanem a belső iránytűnk által miatt is. Bűntudatot érzünk, amikor hazudunk vagy olyan valótlanságot fedezünk, amiről tudjuk, hogy hátrányosan érint valakit, valakiket. Az elmúlt években mégis elindult a hazugság egyre szélesebb körű elfogadása. 

„Nincs olyan az életben, hogy nincs kompromisszum.” (Jakupcsek Gabriella) 
Naponta kerülünk olyan helyzetbe, ahol valakinek engednie kell a boldogulásért. Kompromisszumot kötünk, alkut ajánlunk, hogy megkapjuk, amit akarunk. Ideális esetben nem csak mi, hanem minden résztvevő jól jár. De örömet okoznak-e ezek az egyezségek? És tényleg nagyban különbözik ez a megoldás az igazi együttműködéstől? 

„Figyeld meg, egy vidám arc milyen édesen vonzó tud lenni; bár nem mindig mosolyog, de boldog és derűs.” (Oliver Wendell Holmes) 
Nem vagyunk egy vidám nemzet. Fergeteges humorunk van, frenetikusan viccesen csürhető-csavarható nyelvezetünk, mégis okkal ragadt ránk a sírva vigad a magyar mondás. Gyakran több bennünk a keserűség a jókedv rovására. Pedig a jókedély sok tekintetben előnyösebb. 

„… És azt tudtam mondani (a gyerekemnek), hogy figyelj, nem várom el, hogy másmilyen legyél, mint amilyen vagy… a te tökéletes verziód legyél, nem olyan, amilyennek én szeretnélek látni.” (Galambos Péter) 
Szülőség előtt tisztán látjuk, hogy ha egyszer gyermekünk lesz, akkor miként állunk majd a feladathoz. Úgy biztos nem, ahogy a szüleink csinálták, vagy éppenséggel ugyanúgy. Aztán jön a csoda egy csöppség alakjában, szülők leszünk és hirtelen megkérdőjeleződik minden. Nem úgy működnek a dolgok, ahogy előre elképzeltük, ahogy szeretnénk és ez megvisel minket. Millió kérdés cikázik a fejünkben és jön a számtalan kért vagy kéretlen válasz. Az egyik önjelölt tanácsadó ezt mondja, a másik azt, a könyv meg amazt. No, így legyünk okosak. 

„Ahány ember él a földön, annyi a félreértés esélye és lehetősége. Az emberi élet végtelen félreértések örök sorozatának körforgása. E félreértések összege az a színes, bonyolult, félelmes és nagyszerű csoda, melynek gyűjtőneve az ember.” (Márai Sándor) 
A kommunikáció mindig fontos szerepet töltött be az életünkben, de manapság talán még nyilvánvalóbb a szerepe. Nem csupán a közvetlen környezetünkben beszélgetünk, hanem az egész világhoz kapcsolódunk. És ők is próbálnak hozzánk kapcsolódni. Távoli ismerősök, idegenek, külföldiek, de intézmények és cégek is beszélnek hozzánk. Üzenetük van számunkra. És hogy ez átmegy-e az részben tőlük, részben tőlünk, a fogadó féltől függ. Ha nem akarjuk, akkor nem fog átmenni.