A változás egy életre szóló kaland

Légy jobb mindhalálig


Elhanyagolt kitartás

Nem mindenből spórolható ki a munka, az idő és energia ráfordítás

„A sikerest csak az különbözteti meg a sikertelentől, hogy eggyel többször megpróbálta.” (Moldován András) A ne add fel mentalitás keltűnőben van. Nem divat kitartani. De miért is lenne az, hiszen oly sok minden megszerezhető pillanatok alatt. Ugyanakkor vannak dolgok, amelyek megszerzéséhez idő…

Tovább olvasom

Boldogság, gyere haza!

A számtalan örömforrás ellenére sem vagyunk igazán boldogok

„Az embernek előbb-utóbb meg kell tanulni abban a szakaszban boldognak lenni, ahol éppen jár.” (Kovács András Péter) Egyértelmű, hogy boldogok vagyunk. Olyan sok minden adott világunkban ehhez, hogy csakis boldogok lehetünk. De nem vagyunk azok. Valami, valamik meggátolnak abban, hogy azok legyünk.…

Tovább olvasom

Túlságosan felnőtt, túlságosan szülő

A gyerek és a szülő két külön világa

„A gyerekek a szülők teremtményei, és a pocsék vagy nem létező szülői nevelési készségek olyan terheket rónak rájuk, melyek nem az ő hibájuk.” (Kimberly Belle) A gyerekeknek megvan a maguk kis világa. Amint a felnőtteknek is. A problémát az okozza, hogy ezek olykor egymás mellett lévő párhuzamos…

Tovább olvasom

Megállni tilos

Muszáj, hogy a világ átszáguldjon rajtunk? Vagy mi a világon?

"Az emberek bármit inkább tesznek, mint hogy gondolkodjanak." (John Searle) Mindig megyünk valahová, mindig csinálunk valamit, sosem állunk le. Ha megállunk, valójában akkor sem állunk meg igazán. Fékevesztett tempóban repesztünk keresztül az életen és elfeledkezünk arról, milyen nem csinálni…

Tovább olvasom

Ami kiállja az idő próbáját

A múló idő rányomja a bélyegét az életünkre

„Az idő is hozza és viszi a dolgokat, önkényesen, nemcsak mi állítjuk be cselekedeteinket és a jelenségeket az időbe. Van az, hogy a pillanat elhoz egy lehetőséget, s ennek pontos ideje van - s ha elmúlt a pillanat, egyszerre nem tehetsz semmit többé.” (Márai Sándor) Az idő megfoghatatlan. Az idő…

Tovább olvasom

Maximális túlhajtás

A túlhajszolt életmód ismérvei és kihatásai

„Az a gond az emberekkel, hogy általában elfelejtik, hogy többnyire és igazán csak a kis dolgok számítanak. Mindig mindenki el van foglalva, nyüzsög, aztán vár valamire, a kijelölt várakozójában.” (Jennifer Niven) Naponta sok feladattal birkózunk meg. Sőt, még annál is többel. Olykor a dolgaink…

Tovább olvasom

Amivel pazarlóan bánunk

Dolgok, amelyeknek nem tulajdonítunk elég jelentőséget

„A boldogság az élet apró dolgaiban rejlik. Aki nem figyel, annak számára láthatatlan marad.” (Joyce Brothers) Vannak dolgok, amelyekkel lekicsinylően bánunk. Nem veszünk tudomást róluk, nem tulajdonítunk nekik jelentőséget. Talán nem gondolunk bele igazán, hogy hiába ignoráljuk őket, az életünk…

Tovább olvasom

Számítok magamnak

A fontos dolgokra (is) odafigyelünk?

„Csend és magunkra fordított idő nélkül soha nem leszünk képesek felfedezni a rossz tulajdonságainkat, illetve az erényeinket. Nemcsak azt felejtjük el, kik vagyunk, hanem azt is, kik szeretnénk lenni.” (Nora Roberts) Számtalan inger ér minket nap, mint nap, és rengeteg minden követeli a…

Tovább olvasom

Sötét jövő

Jogosan látjuk kilátástalanabbnak a jövőnket?

„A nyugtalanságot, a szorongást, a feszültséget és az aggódást - valamennyi a félelem különböző formája - a túl sok jövő és a nem elegendő jelen okozza.” (Eckhart Tolle) Fogékonyak vagyunk rá, hogy pesszimistán tekintsünk a jövőbe. Keserű szájízzel morfondírozunk az elkövetkezőkön és úgy véljük, a…

Tovább olvasom

Pattanásig feszülve

Miként feszítjük túl az idegeink húrját?

„Ha az embert arra ösztökéljük, hogy a legjobbat nyújtsa magából, akkor arra kényszerítjük, hogy magasfeszültségen éljen; hogy ahhoz igazodjon, amit mások elvárnak tőle, ezért nagyon meg kell erőltetnie magát. A túl nagy feszültség végül összeomláshoz vezet.” (Agatha Christie) Feszültnek lenni…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása