"Nem az egészséget méri az, ha egy mélységesen beteg társadalomhoz idomulunk." (Dzsiddu Krishnamurti) 
Az egészség lételem. Számtalan készítmény, sportág, életmódprogram vagy személyes tanácsadás segíti a testi és lelki egészségünk megőrzését. Csakhogy mi van akkor, ha már az alapok sem egészségesek? 

„A vakáció olyan, amilyenné varázsolja az ember.” (Kordos Szabolcs) 
A nyár is csak egy évszak a négy közül. Mégis valahogy különlegesebbnek tartjuk. Van egy szimbolikája, hogy vége az iskolai tanévnek, jön a vakáció meg a pihenés. Pedig, ha jobban megnézzük semmivel sem pihentetőbb időszak ez a többinél. Más kihívások, más feszültségek szegélyezik. Nézzük, miről is szól a nyár! 

„Utálom a sirámot, hogy a mai gyerekek ilyenek meg olyanok! Mi, felnőttek idéztük elő mindezt!” (V. Kulcsár Ildikó) 
Sokat panaszkodunk a mai fiatalokra, gyerekekre. Ilyenek, meg olyanok és ez nem tetszik nekünk. Abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy nem maguktól lettek ilyenné. Nagy része volt benne nekünk is. 

„Nem vagy egyedül a magányoddal.” (Ashleigh Brilliant) 
Az énközpontúság célba ért. Jó ideje hangsúlyozza már társadalmunk az egyén fontosságát. Felemeli, dicsőíti, ajnározza. Szinte minden az egyénen múlik, érte van, neki jár. Mindeközben pedig egyre magányosabbá válunk. 

„Nem te fizetsz a Facebookért. A hirdetők fizetnek érte. Azért használhatod ingyen, mert a szemgolyóddal kereskednek.” (Ramsay Brown) 
A világ ránk figyel. Minden és mindenki. Nem kell túlmisztifikálni, nem mi lettünk a legfontosabb emberek a Földön. Vagyis nem úgy, ahogy gondolnánk, nem kapunk kőrül rajongást vagy ingyen kávét, mert valahol felismernek. De az biztos, hogy a különböző rendszerek igazán jól ismernek és ezt igyekeznek ki is használni. 

„Mi, emberek jók vagyunk abban, hogy ne vegyünk tudomást a valóságról. Néha ez a túlélési mechanizmusunk.” (Alexander Stubb) 
Mostanában sokan szembesülnek az igazsággal ebben az országban. A megtévesztés és folyamatos félrevezetés gyakorlatilag állami méreteket öltött, a hatalom megtartást kitűzve fő célként. Jó ideig eltart majd, hogy a társadalom ezt kiheverje. De úgy vélem a valósággal többünknek ezen kívül is meggyűlik baja. 

„Még nem igazán látjuk át a természet óraművét, és ameddig ez így van, nem is kellene azzal kísérleteznünk, hogy megjavítsuk.” (Peter Wohlleben) 
Kivételes helyzetben vagyunk. Intelligens, személyiséggel és önálló akarattal rendelkező organizmusokká váltunk. Hitünk szerint isten vagy a természet kreált minket. Mi pedig buzgón igyekszünk lázadozni az alkotónk ellen, akár egy rebellis kamasz. De hova vezet ez az út? 

„Az emberek nem születtek egyformának, de természetes joguk, hogy egyenlő lehetőségekkel rendelkezzenek. A szabad társadalomban a teljesítmény legyen az előrehaladás mércéje.” (Selye János) 
Sok felemelő film szól különleges életutakról, sztorikról, amikor az ember legyőzi a lehetetlent. Imádjuk ezeket, mert a valóságból merítenek és reményt adnak, hogy igenis lehet jobb. Csak hinni kell és küzdeni. Ám az életünk nem egy dramatizált forgatókönyv. Az a valóság. És ez néha eltér a mozi katartikus élményétől. 

„Lassankint elfelejtjük az örömszerzés, a meghittség, az egyszerű szeretet szavait és gesztusait. Orrot fintorítunk, elhúzzuk a szánkat, mert az ilyesmi ma "édes" és "érzelmes" és "romantikus". Csupa lesújtó értelmet nyert jelző. És mögötte a merev pléhpofa mögött a csikorgó hiány.” (Rónay György) 
A legtöbb romkom ott ér véget, ahol egy valódi kapcsolat elkezdődik. A filmek általában azt a rögös utat dolgozzák fel, ahogy összejönnek a párok. A kezdeti vakságtól, amikor még nincsenek tisztában azzal, hogy az isten is egymásnak teremtette őket, a végső nagy ráébredésig és összeborulásig. De a valóság közel sem ennyire romantikus. Nem elég meglátni és megszeretni. Vele is kell élni! 

„Az elkövetett hibáért leginkább úgy lehet bocsánatot kérni, hogy beismerjük a hibát.” (Pedro Calderón de la Barca) 
Egyesek könnyen lepergetik magukról a felelősség homokszemeit. Mintha az út porát söpörnék le a ruhájukról. Pedig a valódi felismerésekhez elengedhetetlen szembenézni a valósággal, és megvizsgálni a személyes szerepünket.