Hatékonytalanságunk értéke
Mesterséges vagy emberi intelligencia?
„Tévedés azt gondolni, hogy amit csinálsz, az értelmetlen, mert egy mesterséges intelligencia jobban is el tudná végezni helyetted. Az emberek többsége semmiben sem a világ legjobbja, ez mégsem zavarja őket különösebben.” (Dario Amodei)
Van egy aránylag új keletű félelem, a feleslegesség érzése. Ezt a technikai fejlődés hozta és hozza magával. Sokan gondolják azt, hogy az MI térnyerésével feleslegesé válik a tudásuk, a képességük vagy ők saját maguk.
Adatok, adatok, adatok, dögivel. Mindenütt számhalmazokat látunk, hallunk, érzékelünk. Az adatok azonban csupán nyers számok, semmi több. Mi adunk nekik értelmet, értelmezhetőséget. Etikai kérdés, hogy mennyire engedjük meg magunknak a megvilágítás torzítását.
Az idő fogalma önmagában tele van ellentmondással. Ha elmerengünk rajta és az életünket övező misztikumán, egész izgalmas megállapításokra juthatunk. Szemezgessünk most ezekből.
Okosak vagyunk. Intelligensek. Az értelem hús-vér megtestesülése vagyunk. A teremtés koronáiként büszkeség tölt el minket az eszünk végett. De talán az okosság nem csak a mi egyedüli kiváltságunk.
A mindent tudó. A minden jobban tudó. A mindent is jobban tudó. Ismerős figura? Bosszantó alak, igaz? És nem ő az egyetlen.
Idén is elstartolt a suli szeptember elsején. Ez nem kellene, hogy váratlanul érjen minket, mégis furcsa volt látni a reggeli őrületet. Nem is a gyerekeket éreztem gyenge láncszemnek, hanem a szülőket. Elnéztem az autókban ülő, türelmetlen, tolakodó, szabálytalankodó sofőröket, meg a zebrán át nem engedett káromkodó anyukát és arra gondoltam, hogy ennyi mindenkinek elgurult a gyógyszere? Az iskolai szezon kezdetétől hirtelen begőzöltek az emberek?
Ez a cikk amolyan gondolatkísérlet.
Feltűnt már, hogy milyen sok embernek van problémája a munkával? Nem szeretnek dolgozni. Vagy talán nem is a munkával van gondjuk, hanem a munkájukkal? Nem teljesen ugyanaz.
A nyaralás mindig segít lelassulni. Ez pedig lehetőséget ad új felismerésekre, meglátásokra, ötletekre. Ilyenkor veszem észre, mennyire gúzsba kötöm az agyam a hétköznapokban. Pedig csak le kéne állni, csendet teremteni és időt és teret engedni a gondolkodásnak. Azonban, ahogy más, ez sem működik tudatosság nélkül.