„Az okostelefon modern korunk injekciós tűje, amely a digitális dopamint éjjel-nappal szállítja az online generáció idegpályáira.” (Anna Lembke) 
Magunknak keressük a bajt. Miközben a modern ember élvezi korának minden kényelmét, technikai vívmányát, fennáll a veszélye, hogy ezek a dolgok ellene fordulnak. Egyik oldalon sokat beszélünk végre a mentális egészségről, a másik oldalon viszont mi magunk okozzuk bizonyos pszichés betegségeknek a kialakulását. 

Reklamáció. Faljuk a médiát. Töméntelen mennyiségben. A minap random módon bekapcsoltam egy tv csatornát, hogy megnézzek egy reklámblokkot. A felhozatal színes volt; gyógyszer, kávé, hipermarket, diszkontáruház, bank, gyorskölcsön, élelmiszer, mosogatószer, fehérnemű. Némelyik meghintve a karácsony teljes giccsével. Általában szép emberek, szép helyeken, szép dolgokat csinálnak. Nekünk is lehet ilyen szép, csak meg kell venni ezt vagy azt. Aztán meg lehet szorongásunk, hogy hiába vesszük meg amit kell, nem lesz minden olyan szép. Marad minden egy kicsit szürke, egy kicsit fakó, esetleg szolidan színjátszó. A reklámpiac évi több mint 700 milliárd amerikai dolláros forgalmú üzlet. Vajon készült valaha kutatás arra vonatkozóan, hogy az erre fordított pénzösszeg mekkora károkat okoz? Mennyi ember válik szorongóbbá azáltal, hogy olyan képeket, helyzeteket mutogatnak nekik, amely nem elérhető számukra? Mennyi ember adósítja el magát, hogy szükségtelen tárgyakkal kielégítse a birtoklási vágyát? A folytonos agymosás előbb-utóbb megteszi a hatását, főleg olyanoknál, akik eleve befolyásolhatóbbak. Biztosak lehetünk benne, hogy kemény marketing munkának köszönhetően növekszik a mentális problémák száma. 

Maga a tökéletesség. Sokan a saját tetteinkkel szintén hozzájárulunk ehhez a növekedéshez. Ott vannak a social media felületek. Megosztjuk ország világgal a boldogságunkat, hagy egye a sárga irigység a népet, milyen mázlisták vagyunk. A másik oldalon meg ott állnak azok a szerencsétlenek, akik látva ezeket a posztokat levonják a szomorú konzekvenciát. Mindenki csinosabb, boldogabb, egészségesebb, sikeresebb náluk. Egyedül ők senyvednek sanyarú magányos sorsukban. Érdemes itt is józan gondolatainkat követni. Mind hajtunk az elismerésre. Ezeken a felületeket ezt a like-ok és a gratulációk jelentik. Ennek reményében naná, hogy kedvezőbb képet sugárzunk, mint a valóság. A legtöbben ugyanúgy küzdünk a kilókkal, a párunkkal, a főnökünkkel, az anyagi kihívásokkal, csak ezt nem verjük nagydobra. Hiszen ezért nem jár like. Ne az ismerőseink bejegyzései lökjenek mélyebbre a depresszió bugyraiba. Nekik sem fenékig tejfel az életük. Legfeljebb bokáig az. 

Digitális hanyagság. Részben jó szolgálatot tesz a technológia a kapcsolattartásban. Például a távol élő nagyszülő sűrűbben láthatja és beszélhet az unokájával. De hajlamosak vagyunk a többi kapcsolatunkat is felületesebben kezelni. Gyorsba elintézzük egy emojival a válaszokat. Rövidítünk, nem telefonálunk csak ráírunk a másikra. Jöhet a digitális magány, amikor ugyan vannak kapcsolataink, de nincsenek valódi kapcsolódásaink. Mondhatjuk, a semminél bármi jobb. Csakhogy a szemtől szembe élmények nem pótolhatók. Valós idejű, kézzelfogható emberi reakciók, látható és leolvasható gesztusok, mimika, testbeszéd, érintés. Csupa olyasmi, amihez jelen kell lennünk, hogy átéljük, érezzük. Egy csecsemő érzelmi fejlődését is nagyban befolyásolja, hogy mennyi és milyen testi érintésben van része, úgy felnőtt emberként mi is igényeljük a személyes kontaktusokat. Vidéken nőttem fel. Emlékszem, hogy régen az emberek esténként a házuk előtti padon trécseltek egymással. Aztán elindult a kereskedelmi tv-zés, és az emberek eltűntek az utcákról. Fékezett habzású szappanoperákat néztek. Persze kaptak témát a beszélgetésekhez, - amolyan Terka nénis: "Te szemét Rodriguez" jellegűt - de már sokkal ritkábban üldögéltek és beszélgettek. Michelle Icard találóan fogalmazza ezt meg: „A régimódi beszélgetések sosem voltak olyan fontosak, mint ebben a digitális korban.” 

Nehéz felmérni, hogy a korszerű médiák mennyire veszélyeztetnek minket. De bomlasztják a mentális egészségünket, amely ementálissá válik a lyukaknak köszönhetően. És még a ránk ömlő fals információkról nem is volt most szó. Tudatos média fogyasztóvá és felhasználóvá kell válnunk ahhoz, hogy egészségesek maradjunk egy olyan világban, ahol szinte soha nincs csönd. Rendelkeznünk kell egy nagy adag józan ítélőképességgel. Nem a reklámokat tekinteni példának, nem a közösségi felületekből motiválódni, nem kizárólag az online térben élni társasági életet és nem elfogadni minden ellenőrzés nélkül az elénk dobott híreket, cikkeket. És nem árt, ha időnként leszakadunk a netről és kimegyünk az emberek közé és tapasztalatot gyűjteni és egyszerűen csak élni. Természetesen okolhatunk a mentális állapotunkért sok külső tényezőt. De csakis mi magunk vagyunk a felelősek magunkért. Senki más. A tisztánlátás, a megfontoltság és a mértékletesség jó alapot adnak az egészségünkhöz.Figyelmeztessen erre Ian Douglas egy frappáns gondolata: „A technológiai fejlődés mindig is egyszerre hozott kényelmet és jólétet, illetve betegségeket és felfordulást.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor oszd meg másokkal is! És olvass bele más cikkekbe, akár könyv formában is! 

Fotó: freepik