„A nyugtalanságot, a szorongást, a feszültséget és az aggódást - valamennyi a félelem különböző formája - a túl sok jövő és a nem elegendő jelen okozza.” (Eckhart Tolle)
Fogékonyak vagyunk rá, hogy pesszimistán tekintsünk a jövőbe. Keserű szájízzel morfondírozunk az elkövetkezőkön és úgy véljük, a világ teljes gázzal száguld a megsemmisülés felé. Tisztelet a végletekig optimistáknak, rajtuk kívül ugyanis a legtöbben zsigerileg vonzódunk a sötétebb jövőképhez. Válságok sorát éljük meg mostanában, ez még inkább felerősítheti ezen meggyőződésünket. Mi áll még e mögött?

Hatalmas fenyegetések. Elég körbenézni körülöttünk és rögtön találunk néhány dolgot, amely beárnyékolja az égboltot felettünk. Gondoljunk a Covid járványra, amelyen még túl sem voltunk, már azt lehetett hallani, hogy ez csak a kezdet, és számíthatunk rá, hogy az elkövetkező évtizedekben jönnek hasonló biológiai vészhelyzetek. De megemlíthetjük a jelenlegi háborús fenyegetettséget, az energiaválságot vagy klímakatasztrófa közeledtét. Széles a palettáról választhatunk, ha izgulni támad kedvünk. És ehhez adódik hozzá a személyes szféránk, mondjuk félelem a munkahelyünk elvesztésétől vagy egy frissen készült problémás vérkép. Az egzisztenciális, egészségügyi, globális fenyegetések sora végtelen. Az információ korában, amikor mindenről, mindent is tudunk, még inkább kitágul a veszélyes ismereteink köre.

Hozzáférési heurisztika. A média pedig rá is kontráz erre. Régóta tudjuk, talán önmagunk ön is tapasztaljuk, hogy a negatív híreken sokkal szívesebben csámcsogunk. A sajtó ezt nagyban játssza, hiszen a nézettség mindent megér. Volt már szó róla, milyen szépen elültethető bennünk, hogy milyen horrorisztikus világban élünk, mindössze azzal, hogy folyamatosan a negatív történéseket toljuk az előtérbe. Gyilkosságok, balesetek, terrorista támadások, bűntények. Már-már elhisszük, hogy mi is valamelyik áldozatai leszünk. Benne van a pakliban, de sokkal nagyon az esélyünk, hogy télen a jeges járdán elcsúszunk és eltörjük a lábunkat, minthogy a kegyetlen orosz maffia törje azt el. A negatív hírek aránytalan túlsúlya miatt, jóval valószínűbbnek tartjuk bizonyos események bekövetkeztét, mint amennyire az reális. A túlsúly okozhat gondokat ezen téren is. Kevesebb hír, kevesebb negatív impulzust jelent.

Fogy az időnk. Ahogy öregszünk érezzük az idő harapását magunkon. Napról napra kevesebb van hátra. Fiatalon ezen nem agyalunk. De az évek múlásával változik a szemléletünk. Részben több lesz az elfoglaltságunk, a felelősségük és az idő valahogy rohamtempóra kapcsol. Ez nyilván nem igaz, de mit sem változtat azon, miként érzékeljük a helyzetünket. Másrészt a kort is megérezzük. Itt fáj, ott sajog, már nem regenerálódunk egy éjszaka alatt, mint 20 éves korunkban vagy jóval megerőltetőbbnek tűnik fizikai munkát, terhelést végezni. Ezek az új kihívások figyelmeztetnek, hogy az időnk és a lehetőségeink végesek. Ráadásként, ha nem fogadjuk el a korunkkal járó új állapotokat, az tovább sötétíti a lencsét. Ellenállunk, ágálunk, esetleg bizonyítani próbálunk, de az elmúlást nem tusolhatjuk el. Jobb inkább hasznosan kihasználni az időnket, az életkorunknak megfelelő aktivitásokkal. Fiatalok nem maradhatunk, de fiatalosak és tevékenyek igen.

Kerüljük a csalódást. Nem szeretünk pofára esni. Ezért számítunk olykor a legrosszabb forgatókönyve. Akkor nem érhet csalódás. Valóban nem jó belelovalni magunkat a jóba, mert annál keservesebb az ébredés. Ha borúlátók vagyunk, akkor fanyar örömmel vesszük tudomásul minden áldott nap, hogy még mindig élünk, jól vagyunk, megoldottunk egy rizikós kihívást, és ez mennyire nagyszerű. Csak aztán megint jön egy nap, egy újabb holnap, és ki tudja, akkor mi lesz? Bármi lehet, így legyünk óvatosak. Legfeljebb úgy járunk, mint ma. Igyekezzünk élvezni a helyzetet és tervezzünk. Ne tervezzünk túl, de legyen arra is opciónk, válaszunk, hogy mi van, ha jól alakulnak az ügyeink. Ha megkapjuk a munkát, ha a gyereket felveszik az egyetemre, ha meggyógyulunk, ha nem tör ki egy következő világháború. Az élet nem kizárólag csalódások sorozata. Van benne jócskán az is, de azért nem érdemes erre bazírozni a napjainkat.

Nézzünk nagyobb távlatban. Van okunk a szebb jövőbe tekintésre? A történelmet alapul véve minden bizonnyal. Felidézve régi korokat, az emberiséget mindig több és nagyobb veszedelmek fenyegették, mint, ami aztán megvalósult belőlük. Például a hidegháború egyik legnagyobb démona az atomfegyverkezés volt. Ez a mai napig élő kockázat, de az elmúlt évtizedekben reális és józan lépéseket tettek országok az atomfegyverzet csökkentésére. Mondhatjuk, a kevesebb is ugyanolyan veszélyes, de ne hagyjuk figyelmen kívül a szándékot, amely ennek az arzenálnak a leépítésére irányul. És igen, történtek, történnek szörnyűségek, valahogy mégis a fenyegetettség mindig tágabb, mint, ami beteljesül belőle. És megoldásban is fejlődőképesek vagyunk. A napokban épp a NASA játszotta el kicsiben az Armageddon című filmet, és felrobbantott egy aszteroidát az űrben. Szóval próbálkozunk. Még akkor is, ha egy probléma megoldása egy másikat szül. Ez nem csupán az emberiség egészére jellemző, hanem a saját személyes életünkre is. Ha kipipálunk egy nehézséget, jön helyette egy másik. Ez normális, a fejlődés hozadéka.

A múltat már, a jövőt még nem tudjuk megfogni. Sem az egyikben, sem a másikban élni nem tudunk. De ha túl sok időt töltünk velük gondolatban, akkor arról maradunk le, ami épp most van. Nekünk itt a helyünk, és a sötét jövőről való képzelgés ugyanolyan méreg, mint a múlton való megkeseredett rágódás. Itt vagyunk még, itt van dolgunk. Köztük az is a feladatunk, ne rontsuk el a mai napot, ne nyomasszon minket a holnap terhe. Cipeljük csak a mára kiadott adagot, bővel elég az. Ha mindent egyszerre a nyakunkba veszünk, megrogyunk a súlya alatt. Zárja ezt a cikket stílusosan Teller Ede egy gondolata: „A múlt létezik, de a jövőt minden atom, minden csillag, minden élőlény minden pillanatban újra alkotja.”

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor beszélgess egy jót a témáról a barátaiddal és ismerőseiddel. Biztosan lesznek, akik másként látják az itt leírtakat.

Fotó: jcomp, freepik