„Bár a papagáj is tud beszélni, nem lesz emberibb. Ahhoz először meg kellene tanulnia hazudni.” (Robert Emil Lembke)
Miközben nyakig merülünk a húsvéti ünnepekbe, érdekes módon megtalál minket az év legbolondabb napja is, április 1-je. Ebből az alkalomból kivételesen egy kifordított bejegyzéssel készültem. Olyan sok pozitív dologról volt már szó, most kicsit tegyünk azok kedvére, akiknek herótjuk van a sok derűlátásból. Kedvezzünk a trolloknak is, akik szerint minden bullshit és idealista álomvilág. (Bár nekik aligha lehet kedvezni.) Beszéljünk arról, hogyan legyünk elviselhetetlenek. Tudom, sokaknak nincs szükségük az alább leírtakra, mert mesterei az utálatosságnak. De ha valaki szeretné még inkább megkeseríteni mások életét, szétroncsolni a jól működő kapcsolatait, vagy csak tovább fejlesztené a technikáit, akkor ez a bejegyzés hiánypótló lesz a számára. Minden mondata aranyat ér.

Vágjunk közbe. Ne hagyjuk befejezni a másik mondandóját. Előzzük meg őt a gondolatai kifejtésében és fejezzük be mi azt, amit mondani szeretne. Tudjuk jobban nála a dolgokat és vegyük ki a szájából a szavakat. Majd, ha sikerrel belé fojtottuk a szót, kezdjünk bele a saját történetünkbe. Éreztetnünk kell vele, hogy érdektelen, uncsi figura, mi és a mondandónk sokkal fontosabbak vagyunk. Nyomjuk el, vegyük át az irányítást és hangoztassuk jelentőségünket, ami egyben az ő jelentéktelenségét is szemlélteti. Garantáltan eredményesek leszünk, finoman szólva sem kedvelnek majd.

Szóljunk le. Rajtunk kívül senki és semmi nem lehet elég lenyűgöző. Ha mindenben találunk kivetnivalót, akkor ne habozzunk ennek hangot is adni. A bunkóság faktort csúcsra járathatjuk, amikor mindenről és mindenkiről tudunk rossz véleménnyel lenni. "Ez olcsó, az szemét, amaz hülyeség, és egyébként is egy idióta". Ne fogjuk vissza magunkat egy pillanatra sem. Legyünk hűek a negatív vélekedésünkhöz és megnyilvánulásunkhoz, és dózeroljuk le a körülöttünk élőket. Tudja meg mindenki, hogy jóra tőlünk nem számíthat.

Legyen miénk az utolsó szó. Túl azon, hogy mindenre van egy rossz megjegyzésünk, mindig uraljuk az utolsó szó jogát. Vitát, ha már belekezdtünk, úgysem nyerhetünk meg, de legalább ennek a látszatát igyekezzünk fenntartani. Amikor a miénk az utolsó szó, ezzel demonstráljuk a hatalmunkat, az erőfölényünket és egyben bele is döngöljük a másikat a földbe. Ha csak egy apró szurkáló tőmondattal is, de vigyünk be még egy kényelmetlen övön aluli ütést a miheztartás végett.

Beszéljünk ki. Ha személyről van szó, mindenképp a háta mögött tegyük meg. Kétségtelenül hatékony utálatot keltő tulajdonság pletykálni másokról. Kizárólag ciki és rosszindulatú sztorikat meséljünk. Legyen valós alapja, de élénk képzelőerőnkkel akár ki is színezhetjük, hogy jobban és kínosabban hangozzék. Ha már megrontjuk egy viszonyunkat, csináljuk jól. És lehetőleg olyanoknak beszéljünk az illetőről, akikben biztosak vagyunk, hogy visszamondják majd az érdekeltnek. Csalódást keltő, ha nem jut vissza a fülébe. Ha visszahallja semmi sincs, ami megmentene a haragjától. Elképesztően hatásos cselekedet.

Áskálódjunk. Tegyünk mások alá. Fúrjuk meg őket. Árulkodjunk. Játsszuk ki egymás ellen az embereket. Ugrasszuk őket össze és élvezettel szemléljük a csörtéjüket. Kevés pusztítóbb van, mint mások jogosan vagy jogtalanul kivívott megbecsülését és presztízsét aláásni? Alattomosan keresni a legapróbb bolhányi hibát és vétséget, amelyet aztán az első adandó alkalommal elefánttá nagyítva közszemlére tehetünk, vagy a megfelelő vezetők fülébe elduruzsolhatunk. Mindig megtaláljuk azokat az emberek egy közösség belül, akik az adott személyt nem kedvelik, így tárt karokkal fogadnak bármilyen kompromittáló hírt. Douglas Adams szerint; „Semmi sem halad gyorsabban a fénynél, kivéve talán a rossz híreket, amelyek önnön speciális törvényeiknek engedelmeskednek.”

Nézzünk levegőnek másokat. Már nem köszönni és nem viszonozni a köszöntést is igen tiszteletlen. De még ennél is dühítőbb, ha teljesen levegőnek nézünk valakit. Átnézünk rajta, ha szembejön velünk a folyosón. Vagy belép a helyiségbe, mi fel sem nézünk, és ha hozzánk beszél, a legnagyobb lelki nyugalommal csináljuk tovább a halaszthatatlan teendőnket. Tudomást sem veszünk róla, és a nekünk intézett kérdéseire sem válaszolunk. Akkor sem, ha többször teszi fel őket. És akkor sem, ha mérhetetlen késztetést érzünk rá, hogy válaszoljunk. Nem fog kedvelni, az hótziher. Már Schäffer Erzsébet is megfogalmazta; „Az ember tud egyetlen szó nélkül is utálatos lenni.”

Vágjunk pofákat. Nem kell a gumiarcú Jim Carrey aranykorát megidéző színvonalat hoznunk. A kevesebb ebben az esetben is több. Ne játsszuk túl. Már kis elhúzott szájjal, fennakadó szemmel is elérjük a célunkat. Sőt, az apró momentumok az igazán bosszantók. A teátrális, nagy mozdulatok inkább a primadonna vagy, ahogy az angol mondja a drama queen kategóriába tartoznak. Sok, túlzó és inkább nevetségessé tesznek. Ám egy szolid csücsörítés, fintor könnyen kiveri a biztosítékot, és máris nyert ügyünk van utálatosság terén.

Legyünk megbízhatatlanok. A határidő kifejezést töröljük a szótárunkból. Ahogy a pontosság és a lelkiismeretes szavak is. Ne tartsuk be az ígéreteinket, de azért ígérjünk fűt-fát, mert így nagyobb kiábrándultságot okozhatunk társainknak. Hitegethetünk, és a végletekig húzhatjuk a kifogásainkkal a helyzetet és mások idegeit. A legjobb kibúvó, ami bármikor bevethető, az „elfelejtettem”. Akkor vagyunk igazán hatékonyak, ha soha semmiben sem számíthat ránk a környezetünk, bár többször megkapjuk az esélyt, hogy rácáfoljunk a nemtörődömségünkre. Valamit, ha megkérnek rá, hogy kezeljünk bizalmasan egy információt, akkor semmi esetre se tartsuk titokban. Osszuk meg a lehető legtöbb emberrel, kiemelten azokat, akik érintettek a témában. Hisz, amit már két ember tud, az úgysem titok többé.

Ha már nem látnak szívesen sehol, nem veszik fel a telefonhívásainkat, nem maradnak barátaink, tudhatjuk, hogy elértük a célunkat. Bármennyire túlzónak hat ez a megfogalmazás, mégis rengeteg ember van, aki akaratlanul is él ezekkel a kapcsolat romboló eszközökkel. Hiába áll rendelkezésünkre egy rakás hasznos ismeret, nagyon gyakran most is két lábbal tiporjuk a körülöttünk élőket. Tegyük a szívünkre a kezünket, mi követünk el az említettek közül valamilyen vétséget? Ha azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy leépítsük a kapcsolatainkat, és a rólunk alkotott képet, akkor érdemes megfogadni a leírtakat. De ha nem, akkor tegyük inkább ezeknek az ellenkezőjét. Jusson eszünkbe, amit Albert Einstein mondott; „A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.”

Ha tetszettek a cikkben leírt példák, akkor ne csatlakozz a követőkhöz, mert ezen az oldalon nem túl sok hasonlóval fogsz találkozni.