„A szeretet nem érzés, hanem egy bizonyos viselkedésmód.” (Gary Chapman)
Általánosan elterjedt nézet, hogy egyes dolgoknak könnyűnek kellene lennie. Mintegy magától működőnek, és ha nem megy, akkor valószínűleg nem az igazi. Az egyik ilyen terület a párkapcsolat. Tényleg eleve nagyszerűnek kell lennie egy jó viszonynak vagy tehetünk érte magunk is, hogy azzá váljon?

Veszélyes ünnepek. Nyakunkon a karácsony és ezzel vigyázni kell. Azok a párok, akik az év nagy részében keveset vannak együtt, megszokták a saját ritmusukat, valódi aknamezővel szembesülhetnek. Ijesztő az érzés, hogy most hosszú napokat vagy akár heteket is közösen kell kibekkelni. A mit fogunk csinálni, miről fogunk beszélni, rémisztő gondolatok hatalmasodnak el a tudaton. Ezen enyhíthet a zsúfolt vendégjárás vagy a túlzott tv-zés, de ettől még ingoványos a terület. Nem véletlen, hogy a hosszabb ünnepeket követően megnő a szakítások, válások száma. Beüt a felismerés: kivel élek én együtt? Legalábbis az ápolatlanabb kapcsolatokban.

Mi jut otthonra? Civilizációs ártalom, hogy a napunk nagy részében hajtunk, mint egy güzü, koncentrálunk, igyekszünk, mosolyt erőltetünk, megfelelünk, aztán hazaérve leeresztünk, mint egy kéthetes születésnapi lufi. Igen, haza értünk, a nyomás megszűnik, és mi alkalmazkodunk ehhez a helyzethez. Itt már nem akarunk teljesíteni, csak kikapcsolni és tespedni. Mivel az elmúlt 8-10 (vagy több) órában kimerítettük az akaraterőnk készleteit, nem is nagyon jut otthonra türelem, megértés vagy épp önfegyelem. Gondoljuk végig, ha a munkánk során nélkülöznünk kellene az említetteket, mennyire lennénk értékes és sikeres munkaerő? És, ha nem marad otthonra ezekből az értékekből, akkor mennyire lehetünk boldog család, pár?

Nem kedv kérdése. Az életünk nem csupán karrierből áll. Ha felvállaltunk egy kapcsolatot, akkor arra is időt és energiát kell szánnunk. Így korrekt a másik és magunk felé a történet. Különben mi értelme van? Tenni érte nem kedv kérdése. Fogadjuk el, egy jól működő kapcsolathoz munka kell. Nem is kevés, de ha szeretjük a társunkat, akkor ez nem tűnik olyan egetverően nagy áldozatnak. Ráadásul mindketten csak győzhetünk általa. Nem érdemes azon vívódni, hogy eredendően jónak kellene lennie egy kapcsolatnak, ösztönösen, és természetesen, minden erőlködés nélkül. Ahogy egy ház is karbantartást igényel, úgy változunk mi is, egyben a viszonyunk is, és ez folyamatos törődést óhajt. Az a természetes, hogy foglalkozunk vele, és figyelünk, hogy a hazai pályán is legyen elég erőnk és kitartásunk. Estére is jusson a legjobb formánkból.

Szeretetnyelvek. Ebben nagy segítségünkre lehet a szeretetnyelvek ismerete. Amikor felfedezzük, melyikünk, milyen dialektusban beszéli ezeket, akkor esélyt kapunk rá, hogy úgy fejezzük ki a szeretetünket, ahogy a partnerünk meg is érti. És a szeretet egyik legfontosabb ismérve, hogy megértsék. Csak így adhatjuk a tudtára, valóban fontos nekünk. És ez bizony lehet kemény munka. Például azok számára, akik nem szívlelik a testi érintést, megtanulni és alkalmazni ezt a szerettük felé, mert számára ez a mérvadó, nem könnyű. De vonjunk párhuzamot ismét, egy munkahelyi előléptetés sem gyalog galopp. A románcunk magasabb szinte emelése miért lenne az?

Apróságok. Alapból a nagy dolgokat díjazzuk. Mert azoknak látszata van. Mutatja a nagyságunkat. Mondjuk egy drága ékköves gyűrű. Azzal feszíthetünk mi is, meg a viselője is. De nem állíthatunk be minden nap egy becses ékköves gyűrűvel. Azonban az elhanyagolt apróságokat bármikor elővehetjük. A figyelmességet, a kedvességet, a dicsérő szavakat. Ezek akkor is jól esnek, ha valakinek nem kifejezettem ez a szeretetnyelve. Mind imádjuk, ha elismernek valamiért. Azt jelenti méltányolnak. Számtalanszor hagyunk ki olyan nagyszerű ziccert, mint a vacsora megdicsérése vagy egy triviálisan egyszerű aznapi segítség. Nem kell háromfogásos ünnepi menüre várni, a leghétköznapibb közös vacsi is örömteli lehet. A legegyszerűbb tevékenységben is találhatunk valami említésreméltót. A kedvesünk dolgozott vele, a kedvünkre akart tenni, segíteni szeretett volna, adjunk hangot ennek, éreztessük, észrevettük a fáradozásait.

Rendszeresen. A sportnak is akkor van értelme, ha rendszeresen végezzük. Amint a melóban is úgy jönnek az eredmények, ha folyamatosan odatesszük magunkat. A párkapcsolat sem úgy működik, hogy vállon veregettem, mert szépen összepakolt, ezzel le is van tudva ez a hónap. A törődésnek gyakorinak és ismétlődőnek kell lennie. Magunkat is trenírozzuk ezzel, hisz arra kényszerülünk, hogy újra és újra találjunk dicsérhető dolgokat, vagy tegyünk egy kedves gesztust a hétköznapok során. Minél sokszínűbben teszünk egymásért, annál kevésbé szürkülünk el. Kialakítunk egy olyan szokást, amely élénken tartja a viszonyt. A folyton frissülő kötődés pedig megadja az valódi otthoni feltöltődés lehetőségét.

Van, amiért érdemes tenni. És a párkapcsolatunk pont ilyen. Nem egyszer, nem kétszer, hanem folyton. Nem baj, ha nem tökéletes, nem az a dolga, hanem az, hogy megtanuljunk jobban szeretni általa és több örömhöz, boldogsághoz jutni. Mindketten. Tévesen gondoljuk, hogy ennek mennie kéne magától. Tőlünk fog menni, az odaadásunktól és elkötelezettségünktől. Akár egy nehéz nap végén is. Ahogy ezt Lángh Júlia is megfogalmazta: „A szerelem nem magától jön, hanem csináljuk.”

Ha tetszett ez a poszt, akkor csináld te is a szerelmet, a szeretetet. És csatlakozz az oldalt követők közé, hogy első kézből értesülj a friss írásokról.

Fotó: Free Photos, Pixabay