Ki legyen fölül?

6 gondolat a párkapcsolati irányítói szerepről

„Az igaz szerelemben egyik fél sem parancsol; mindkettő engedelmeskedik.” (Alejandro Casona)
love_pexels-photo-326582.jpeg
Sarkalatos és sok vitát szülő kérdése ez a párkapcsolatoknak. Ki irányítson, ki vezessen egy viszonyon belül? A férfi, aki elméletileg az erősebbik nem képviselője? Vagy az egyenjogúság jegyében a nő? Esetleg mindkettő? Ahogy sok mindenre erre sem létezik egyszerűen fekete vagy fehér válasz.

Ciki vagy nem? Először talán tisztázzuk azt, vajon ciki-e, ha egy nő kormányoz? Szerintem sokkal cikibb, ha kapcsolatunkat nézeteltérések szegélyezik, illetve, ha nem jutunk ötről a hatra. Mert, ha nem hangoljuk össze a közös dolgainkat, akkor eluralkodik a fejetlenség és a tehetetlenség. Eric Fromm szerint; „Az embernek aktívnak kell lennie, annak érdekében, hogy legyőzhesse kétségeit és a tehetetlenség érzését”. Nem csinál senki semmit, csak a másikra mutogat, hogy ez az ő dolga lenne. Miközben a másik egyáltalán nem érzi sajátjának az elintéznivalót. Sokkal kínosabb, ha nincs a családban senki, aki a szervezettséget kezelné. És ez nem főnöki státusz, alá vagy fölé rendeltségi kötelék, ez egyszerűen a közös előre lépésünket szolgálja. Ezért nem a nemünktől függ, kié ez a szerep.

Személyiségtípus függő. Persze maradhatunk a jól bevált tradicionális mezsgyén és megtehetjük a férfit a döntések felelősének. Azonban ettől még nem feltétlenül lesznek meghozva azok a döntések. Mert egy-egy kapcsolatban hosszú távon a nemi hovatartozás helyett, sokkal inkább az adott személyek személyiségtípusa ossza le az irányítói funkciót. Ha a habitusunk az erőteljes és vezetői jellegnek felel meg, mondjuk a kolerikus személyiségjegyekből többet birtoklunk, akkor minden bizonnyal mi vesszük kézbe a koordinálást. Tesszük ezt attól függetlenül, hogy férfiak vagy nők vagyunk. Belülről fakadóan nem bírjuk a tétlenséget és a helyben topogást, ezért tennünk kell valamit, kezünkbe vesszük a menedzselést.

Az aktív és a passzív tag. Alaptermészetünk határozza meg azt is, hogy aktívabban vesszük ki a részünket a családi életből vagy passzívabban állunk hozzá. Tegyük fel a nyaralás megtervezését inkább egy melankolikus vérmérsékletű személy végezze. Így valószínűleg meglesz a szállásunk is, az utasbiztosításunk is, az útvonaltervünk is, de a programlehetőségeink is. Ha a párunk flegmatikus, és neki kell megszerveznie a pihenésünket, akkor számítsunk rá, hogy az indulásunk napján kezd neki, és az utazás közben próbál meg mindent elrendezni. Ennek rendszerint veszekedés lesz a vége, olyan mondatokkal, mint "ennyit sem lehetett rád bízni?" vagy „két hete kértem tőled, hogy hívd fel”. Tudjuk, hogy a kapcsolatunkban ki az aktívabb és a passzívabb figura, és ezeknek a szerepeknek megfelelően osszuk fel a feladatokat.

Legyen egyetértés. Ha már tudjuk ki milyen típus, akkor ezt fogadjuk is el. Ne lázadjunk, ne próbáljuk meg tágítani a másik határait, mert ez konfliktushoz vezethet. Legalábbis ne a másik belegyezése nélkül. Egyezzünk meg abban, kinek mi a teendője és tartsuk magunkat hozzá. Amikor elkezdünk többet elvárni, kimondva vagy még inkább kimondatlanul, anélkül, hogy megbeszéltük volna a társunkkal, és ő is egyetértett volna ezzel, csak feszültséget szítunk. Olyat, amely bennünk fog felgyülemleni, de a párunk irányába csattan majd el. Ha mi vagyunk az erőteljesebb vérmérsékletűek, akkor ragadjuk mi magunkhoz a kezdeményezést, a szervezést, a tervezést. Tudjuk, ez a mi munkánk a párkapcsolatunkban és csináljuk is meg neheztelés nélkül. Fogadjuk el, hogy ezen a téren nekünk kell többet felvállalni.

Két vezéregyéniség együtt. Ez a két dudás egy csárdában esete. Párkapcsolatban az ritkább, hogy két erőteljes ember köti össze az életét, de persze nem lehetetlen. Ilyenkor jön a kompromisszum. Meg és fel kell osztani a területeket, ki miért felel, ki mit vállal, ki miben dönt, ki mit intéz el. Mindenki csinálja azt, amiben jobb. Aki jobb a szervezésben, az szervezzen, aki jobb a kommunikációban, az kommunikáljon és így tovább. Az erősségeinkre építsük a tennivalókat. Ezzel a megosztott teherbírással, egyrészt nem szakad minden a nyakunkba, másrészt mindketten kiélhetjük domináns hajlamainkat. Természetesen ebben az esetben is tisztelnünk kell a másik felet. Nem beledumálni az ő dolgaiba, átvenni a feladatait, vagy azt mondogatni, hogy „majd én jobban megcsinálom”, hanem hagyni, intézze az ügyek rá eső felét, ahogy ő szeretné.

Nem lehetünk lekezelők. Soha nem érezhetjük felsőbbrendűnek magunkat csak azért, mert miénk az irányító szerepkör. A legrosszabb, amikor egy páros egyik tagja lenézően beszél a választottjáról, mert ő ilyen tejbe tök típus, és neki jó úgy, ha megmondják, mi, hogy legyen. Az csupán az egyik gond, hogy ezt másoknak meséli el, még szörnyűbb, ha mindezt a szóban forgó érintett is hallja. Ez a kedvesünk tökéletes leépítése és megszégyenítése. Mi választottuk azt az embert, akivel együtt élünk. Vagyis szeretjük, tiszteljük, megbecsüljük. Nem alázhatjuk meg azzal, hogy megszóljuk, nyíltan becsméreljük, azért, mert ő olyan, amilyen, és nem olyan, mint mi. Más, és ezt kedveltük meg benne. Most meg ezt kárhoztatjuk. Ő a maga csöndesebb módján ugyanolyan értékes tagja a privát csapatunknak, amelyet mi ketten alkotunk. (Meg a gyerekek, ha vannak.) Nélkülözhetetlen, mert az ő erősségei valószínűleg a mi gyengeségeink, és ezzel ellensúlyozza a hiányukat. Az éremnek is két oldala van, mi is így vagyunk egységesek.

Egy kapcsolatban nagyon nehéz egyensúlyt teremteni a kötelezettségeink kapcsán. Mindig van valaki, aki egy bizonyos területen többet tesz, míg a másik kevesebbet. De ezt összhangba lehet hozni azzal, hogy elfogadjuk azt, melyikünk az aktívabb, és megegyezünk arról, kinek milyen vállalásai vannak. Mindegy ki az irányító és ki marad inkább a háttérben. A lényeg, hogy mindkét szerepkörben elvégzésre kerüljenek a fontos feladatok, melyek a kapcsolat és a család egységét és haladását hivatottak erősíteni. Érdemes megfontolni Osho gondolatát; „Egyetlen párnak sem lenne szabad elfelejtenie, hogy a kapcsolatuk által egyikük sem vált a másik "urává és parancsolójává", csak társakká, barátokká lettek. És soha ne vegyétek biztosra ezt a kapcsolatot: a párkapcsolatnak semmi köze a birtokláshoz. A férfi és a nő nem tárgy, amelyet birtokolni lehet; mindketten emberek, akik tiszteletet érdemelnek.”


Ha tetszett ez a poszt, akkor jusson eszedbe, amikor legközelebb neheztelnél a párodra. És megoszthatod másokkal is.