„A kapufa éle mindig igazságos, mert annak lövése pattan be, aki a hétköznapokon többet tett a győzelemért.” (Kemény Dénes)

Elkezdődtek a riói nyári olimpiai játékok, az egész világ sportlázban ég. Csodáljuk a végső határaikat feszegető olimpikonokat, az emberfeletti erőfeszítéseket és a kiemelkedő teljesítményeket. Kitartó munka éveken át, amelynek a végén századmásodpercek döntenek a csillogó érmek sorsáról. Mit tanulhatunk az atlétáktól és az ő elszánt hozzáállásukból? Hasznosíthatjuk-e hétköznapjainkban a tudásukat?

„Az apró lépések idővel hatalmas mérföldkövet jelentenek. A fejlődést centiméterekben, nem hatalmas ugrásokban lépjük meg.” (John C. Maxwell)

Feszegessük még egy kicsit a célállítás témakörét, kicsit kézzelfoghatóbb, gyakorlatiasabb szempontból. Mit vegyünk figyelembe, amikor úgy döntünk, hogy szándékosan rohamot intézünk a kényelmünk ellen? És hogyan állítsunk fel tervet a kívánt eredmények elérésére?

„Neki könnyű, mert jókor jó helyen volt.” „Én sosem jutok el oda. Nem engedhetem meg magamnak.”

Kiben ne merültek volna fel ezek a mondatok? Talán mindannyian találkoztunk már velük. Emberi gyarlóságunk hajlik arra, hogy mások sikereit valami szerencsés véletlennek tudjuk be. Ez vajon tényleg így van, vagy valami más rejlik az eredmények mögött? Valójában min múlik, hogy ki, hova jut az életben?

„Annyi teendőm van ma is, azt sem tudom, hol kezdjem.”

Ismerős mondat? Előfordul, hogy kicsit feltorlódnak a nyakunkra a tennivalók. Vagy az sem ritka, ha napról napra több feladattal kell megbirkóznunk, mint amivel elbírunk. Mit tehetünk ebben az esetben?

"A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, melyből végtelen erő keletkezik." (Leonardo da Vinci)

Jól ismerjük ezt a szót, felépítés. Gyakran említjük házak, szerkezetek, vagy épp gépek kapcsán. Jóval ritkábban az emberek tekintetében. Sokak számára ismeretlenül vagy furcsán hangozhat ez a kifejezés ebben a kontextusban. Mit jelent kapcsolati szempontból felépíteni a környezetünkben élőket? Hogyan emelhetjük fel őket, miben segít ez nekik vagy nekünk?

„Senkiről sem akarok rosszat mondani, és minden jót el akarok mondani, amit bárkiről tudok.” (Benjamin Franklin)

Mindannyian részei vagyunk egy, vagy több hierarchiának, hisz bizonyos közösségekben élünk, ahol beosztástól függően ki lentebb, ki fentebb helyezkedik el. Lehet ez egy baráti közösség, munkahely, sportklub vagy akár a család is. Nem kell olyan mereven érteni a státuszt, egyértelmű, hogy mondjuk a családon belül is megvan a hierarchia, hisz a szülő a „főnök”, a gyermek a „beosztott”. Egyes vélemények szerint ez éppen fordítva van, de ez túl mutat ennek a bejegyzésnek a keretein. A viszonyok viszont minden emberek alkotta közösségben hasonlóan működnek.

„Elismerés nélkül éppen úgy nem élhet az ember, mint a hal víz nélkül. Az elismerés hiánya csődélmény, ami megbetegítő stresszt okoz.” (Selye János)

Naponta osztjuk az észt, gyakran ész nélkül. Pedig érdemes megfontolni, hogy kinek, mit, mikor mondunk. Egy kis figyelemmel ugyanis, lényegesen javulhatnak a kapcsolataink, mind a privát, mind a szakmai életünkben.