„Egyesek belépnek az életünkbe, majd csöndben távoznak; mások maradnak egy ideig, emléket hagynak a szívünkben, és ettől végképp megváltozunk.” (Ismeretlen szerző)Önzők vagyunk. Mindannyian. Miért mondom ezt? Mert gyakran hajtanak a belső ösztöneink arra, hogy elérjünk valamit, megszerezzünk valamit, letegyünk valamit az asztalra. Azért, hogy megmutassuk, kik vagyunk. Hogy megmutassuk, vagyunk valakik. Egyszerű emberi természet, hogy magunkat részesítjük előnyben. Ez társadalmunk érvényesülési alapja. Pedig gondoljunk csak bele, soha semmit nem értünk el egyedül. És ez a továbbiakban is így lesz.

„Ahogy a mindennapjainkat töltjük, úgy éljük az egész életünket.” (Annie Dillard)
Van az úgy, hogy felfokozott érzelmi állapotban könnyelmű ígéreteket teszünk. Akár magunknak is. Mondjuk a szilveszteri mámoros forgatagban. „Jövőre leszokok, rászokok, megcsinálom, abbahagyom, befejezem, elmegyek, váltok, stb.” Egy rakás a jövőnk számára meghatározó döntés, amely sok esetben nem válik a jövőnk számára meghatározó döntéssé, mert nem döntés volt, csak egy súlytalan kijelentés. Mire tartjuk magunkat? Mit ér a szavunk? Mennyire fontosak a döntéseink?

„Nem számít, milyen ellenségesnek tűnik a világ, egy szerető család a biztonság, a védelem és a gondoskodás fészke marad.” (Deepak Chopra)
A karácsonyi ünnepek idején több időt töltünk a családjaink körében. Kinek nagyobb, kinek kisebb jutott, kinek békésebbek, kinek zűrösebbek a családtagjai. Ez utóbbitól gyakran függ, hogy mennyire szeretünk otthon lenni. Lángh Júlia szavaival; „A család tényleg remek dolog, meleg, erőt adó és derűs, és az is jó benne, hogy nincs állandóan, folyamatosan jelen. Szerintem ezzel mindenki így van, csak sokan nem merik bevallani.” Azért sok előnyünk származik abból, ha egységes és megértő családi hátteret tudunk teremteni. Nézzünk néhányat.

„Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet.” (Noreen Braman)
„Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom?” Rövidesen elérkezik a várva várt ünnep. Az utolsókat rúgjuk az előkészületekben. Nappal pezseg a város, mindenki siet valahová, este pedig a meleg lakásokban helyezzük nyugovóra magunkat, cikázó gondolatok társaságában, hogy vajon nem felejtettünk-e ki valamit, valakit? Engedtessék meg, hogy ezen meghitt ünnep kapcsán kicsit személyesebb hangvételben elmélkedjek. A következő gondolatokat pár napja egy éjjel írtam le.

„Az igazi szabadság az, ha úgy adunk, hogy nem várunk érte elismerést, sem köszönetet.” (Stephanie Dowrick)
Közeleg a szeretet ünnepe. A jelige, adni és kapni. Ezt gyakran félreértelmezve csak a venni és kapkodni elveket érvényesítjük. Sokszor emlegetjük azt a klasszikus mondást, hogy „adni jobb, mint kapni”. De vajon komolyan gondoljuk-e, és valóban alkalmazzuk az életünkben vagy csak légből kapott, jó hangzó szlogenként szajkózzuk. Arnold Schwarzenegger hat sikerelvében is visszaköszön egy lényeges pont; „adj vissza abból, amid van”. Ezért az év legvártabb ünnepi időszakában foglalkozzunk kicsit azzal, hogy adunk-e valamit a körülöttünk lévő világnak.

„A hála érzés, és mint ilyen, megfoghatatlan, felmérhetetlen és emberi értékfogalmakkal ki nem fejezhető. Csak akkor van jogod számon tartani, ha Te tartozol vele másnak. Ez lelkiismereted feladata.” (Wass Albert)
Közeleg az év vége. Rohamléptekkel igyekszünk lezárni a dolgainkat, beszerezni még pár nélkülözhetetlen ajándékot, megsütni a bejglit, hogy fújtatva belehuppanhassunk az ünnepi hangulatba. Közben mérleget is vonunk az idei évünkről. Ilyenkor mondunk köszönetet a körülöttünk sürgő forgó embereknek. De vajon elég évente egyszer elismernünk azokat, akik valamilyen formában hozzájárultak az eredményeinkhez.

„Igazi közösség csak ott jön létre, ahol az emberek rejtélyes módon szeretik egymást. Vagyis barátok. Minden érdeken, valláson, politikán, társadalmi helyzeten és világnézeten túl.” (Müller Péter)
Az egész életünk a közösségekről szól. Az embert motiválja az elfogadás, a valahova tartozni akarás vágya. Születésünk óta a különböző társasági egyletek határozták, és határozzák meg az életünket. Bőlcsöde, óvoda, iskola, munkahely, sportegyesület, jótékonysági szervezet, stb. Az év vége közeledtével még inkább előtérbe kerül a közösségi, szociális és társasági szellem, ezért érdemes kicsit körbejárni a közösségeink hatékonyabbá tételének témáját.

„A kudarc nem a vég. A kudarc csak a kezdet.” (Andrew Matthews)
Életünket két meghatározó élménycsoportba sorolhatjuk, a sikeres és a sikertelen megtapasztalások. Ezen kettőbe tartozó benyomásaink közül sokat megőrzünk az emlékezetünkben. Azzal, hogy rendszeresen visszaidézzük őket, a hozzájuk tartozó negatív vagy pozitív lelki beállítottsággal együtt, meghatározzuk az élethez való hozzáállásunkat is. Ha szeretnénk a kellemetlen élményeinket kevésbé dominánsnak tudni, akkor néhány ötlet, hogyan álljunk a kudarchoz.

„Drága gyermekem, gondoskodom rólad, védelmezlek, amíg fel nem nősz, aztán hagylak szabadon szárnyalni. A szeretetem azonban örökre megmarad.” (Charlotte Gray)
A december az ajándékozás hónapja. A gyerekek már bőszen számolják, hányat kell aludni – már csak hármat – és megérkezik a Mikulás. A mi kislányunk ugyan még tudatosan nem számol, de azt már ő is emlegeti, hogy annak hoz ajándékot a Mikulás, aki szót fogad. Szülőként gyakran elfog minket a vágy, hogy oly sok és drága meglepetéssel kedveskedjünk szeretett csemeténknek, mintegy elkényeztetve őt. Azonban vannak olyan értékek, amelyekkel napról napra megajándékozhatjuk gyermekeinket, ezzel segítve őket egy kiegyensúlyozott élet felé vezető úton.

„Amikor már annyira reménytelenek vagyunk, hogy már a legnagyobb mester kell, hogy eljöjjön, el is jön. Ezt úgy hívják, gyerek.” (Biegelbauer Pál)
Biegelbauer Pál azt is hozzáteszi ehhez a gondolatához; „Ezt biztos tudom, nekem öt gyerekem van.”. Attól kezdve, hogy a szülőszobán először felsír a csöppségünk, életünk elválaszthatatlan részévé válik. Ha kellő alázattal figyeljük az ő fejlődését, felnövését akkor szülőként és felnőttként egyaránt rengeteg dolgot tanulhatunk meg általa. Nagy tanító ő, aki először a kiszolgáltatottságából, később az ösztöneiből fakadóan okít minket. Nézzük meg, mit is tanulhatunk, ha fogékony tanítványok vagyunk.