A változás egy életre szóló kaland

Légy jobb mindhalálig


Minden fejben dől el

Tippek, hogy elképzeléseink eredményesebben valósuljanak meg

„A csúcsokat előbb fejben kell megdönteni ahhoz, hogy aztán a gyakorlatban is meg lehessen javítani őket.” (Ed Caesar) A gondolkodásunk felelős az életünk alakulásáért. Persze okolhatjuk a körülményeket, mégis van, aki rossz helyzetből is sikerre viszi, és van, aki jó leosztással sem jut sehová.…

Tovább olvasom

A szeretet mindenek felett

Milyen előnyöket jelent szeretettnek lenni?

„Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelől sütne ránk a nap.” (David Viscott) Karácsonytájt elkezd minden a szeretetről szólni. Mintha egyedül ekkor lenne fontos ez a valóban elemi érzelem. Könnyebb egy szentimentális időszakban ezt tolmácsolni az emberek felé. Most én is beállok ebbe a…

Tovább olvasom

Mit adhatunk az embereknek?

5 dolog, amitől minden emberi kapcsolatunk javul

"Az, hogy a menedzsereknek tetszene, ha az embereket korlátozott és könnyen érthető kategóriákba lehetne sorolni, még nem jelenti azt, hogy ez a valóság." (Dean Burnett) A napjaink nagy része hasonlít egy forgalmi dugóra. Feladatok jobbra, balra, előttünk, mögöttünk, és ki sem látszunk belőlük.…

Tovább olvasom

Fertőzők vagyunk

Mit hordozunk és terjesztünk a világban?

„Igen méltányos és igazságos dolog, hogy míg a betegségek és a bánat fertőző, semmi sem terjed olyan járványszerű gyorsasággal, mint a nevetés és a jókedv.” (Charles Dickens) A Mártix egyik acélos jelentében Smith ügynök elmondja teóriáját arról, hogy az emberiség egy vírus. No, ennyire ne legyünk…

Tovább olvasom

Mégis kinek a véleménye?

Emberek, akikre szükségünk van és akikre nincs

„Képtelenek vagyunk együtt élni dolgokkal úgy, ahogy vannak. A vélemények fontosabbak számunkra, mint a valóságos élet, és hajlamosak vagyunk rá, hogy inkább higgyünk a szavaknak, mint a tényeknek.” (Carl Gustav Jung) Számít vagy sem mások véleménye? Érdekes kettősség ez. Egyszer azt mondjuk ne…

Tovább olvasom

A rosszat látjuk, a jót észre kell vennünk

Miért tulajdonítunk nagyobb jelentőséget a negatív dolgoknak?

„Nehéz az élet pozitív oldalára összpontosítani. Egyetlen pillanatra valahogy sikerül elkapni ezt az illékony jószágot, de mire rendesebben megmarkolod, máris a negatív oldalát mutatja.” (Lauren Graham) Olyan érdekes, hogy a rossz dolgokat előbb és mindig észrevesszük, a jókért meg kell erőltetnünk…

Tovább olvasom

Mi a jó a rossz tulajdonságainkban?

7 ok, amiért értékesek és hasznosak a rossz szokásaink

„Sose bízz az olyan emberben, aki egyetlen rossz tulajdonságot sem hozhat fel mentségére.” (Winston Churchill) Mindannyiunknak vannak rossz tulajdonságai. Kinek kevesebb, kinek több. Van, akit önmagában is idegesítenek a saját rossz beidegződései és van, aki csak mások agyára megy vele. Bármelyik…

Tovább olvasom

Valóban pozitív gondolkodás?

5 felvetés, amikor nem elég a sikerhez a pozitív hozzáállás

„Azok beszélnek pozitív gondolkodásról, akik ebben találták meg az egyetlen pozitív gondolatot az életben.” (Gerlóczy Márton) Legyünk mindig pozitívak, hangoztatják sokan sokfelé ezt a motiválónak szánt, ámde üres frázist. Először is miért kéne mindig pozitívnak lennünk, mikor megvan az ideje és a…

Tovább olvasom

Boldogtalanság. Ez az, ami kell nekünk!

5 pont a negatív gondolkozás létjogosultságáról

„Az ember csak akkor értékeli igazán a boldogságot, ha már a boldogtalanságba is belekóstolt.” (Liviu Rebreanu) Manapság a pozitív gondolkodás és életszemlélet folyik a csapból is. Már-már szélsőségesen arra ösztökél mindenkit, hogy legyen jókedvű és boldog mindenáron. Aki pedig nem az, az bizony…

Tovább olvasom

Pozitív kommunikáció

Teremtsünk kellemes és optimista légkört a beszélgetésink során

„A szavak társalgássá válnak, és akivel társalog, annak társává is válhat az ember.” (Pierre Franckh) Amikor a beszéd megjelent az emberiség történelmében lényegesen tágabb terünk lett arra, hogy megértsük egymást, illetve megértessük magunkat a többiekkel. Oly sok év távlatából, valahogy úgy tűnik,…

Tovább olvasom