"A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit vagy amit szeretünk." (Erich Fromm)

A feleségem vetette fel, hogy az udvarlás témája megérne egy posztot. Mert hajlamosak vagyunk mostohán kezelni, és megfeledkezni róla. Idővel legalábbis. Pedig eleinte ez milyen nagy szerepet tölt be a bimbózó kapcsolatunk létében. Teljesen természetes, hogy elhalmozzuk a szívünk csücskét ajándékokkal, szívességekkel és közös időtöltésekkel. Mindenki igyekszik a legjobb oldalát mutatni. Később alábbhagy ez a törekvés. Már megszereztük, amit akarunk, és kialakul egyfajta megszokás. Jön a „tegnap is itt volt, holnap is itt lesz” mentalitás. Aztán nézünk nagyot, amikor egy holnapon még sincs már ott többé. Fenntartható-e az udvarlás folyamata? Hogyan válik hasznára egy párkapcsolatnak, ha újra és újra felfrissül érzelmi téren?

Az udvarlás kissé régimódi fogalomnak hat manapság. Megfakult kifejezés, de nem kevésbé varázslatos a hatása, még úgy is, hogy a digitális világ, jelentősen átalakította a kifejeződési módját. Hol van már a klasszikus széptevés, ahol hosszú hetekig sertepertéltek egymás mellett a szerelmesek. Ez ma már nagyban áttevődött az okostelefonokra, a viberre, az internetre, az „írjál rám-ra”, és hasonlókra. Ezeknek is megvan a szépsége, mert emlékszem, a kedvesemmel mi is a neten ismertük meg egymást. Pár hétig csak azon keresztül értekeztünk, bár valójában egymástól pár kilométerre laktunk csupán. Volt valami elbűvölő abban, hogy az ember türelmetlenül várta az újabb leveleket, chateléseket.

Túl azon, hogy érdemes jól beszéljünk a párunk szeretetnyelvét, ahogy erről már volt szó, érdemes ezeket általánosságban is használni. Mi a feleségemmel szeretjük vegyíteni ezeket a kapcsolati figyelmességeket, mert felidézik az ismerkedési időszakunk érzelmi felfokozottságát. Egy kis meglepetés, váratlan segítség, jó szó vagy közös program mindig jól jön a lelki felpezsdüléshez. Éreztetni, hogy fontos nekünk a másik, a mi lelkünknek is jót tesz. Ezért bármikor úgy érezzük leültünk, vegyük elő az udvarlást. Akarjuk újra elnyerni a párunk kegyét. Akarjuk éreztetni vele, hogy szeretjük. Fedezzük fel ismét a másikat és a vele való különleges kapcsolatunkat. Néhány alapötlet a környezetünkből, ami számunkra bevált, ehhez a felfedezéshez.

Beszélgessünk sokat. Ne csak megszokásból a „milyen napod volt” rutinból hozott diskurzust folytassuk le. Ismerjük a másik aktuális gondolatait. Mi foglalkoztatja őt? Mi bántja? Mit tervez? Ne csak éljünk egymás mellett, hanem haladjunk is egymással. Ez főleg akkor kritikus, ha gyermekek is vannak a családban. Gyakori, hogy a kis jövevények érkezésével teljesen megváltozik a családkép, azaz a picik szinte mindent kisajátítanak maguknak. De ez nem feltétlenül az ő bűnük, még akkor sem, ha egy csemete, érthetően nagy törődést igényel. A szülő felel azért, ha a gyermek minden időt és energiát felemészt. Ugyanis ez kis ember egyszer felnő, kirepül a háztartásból, – még ha a mai fiatalok körében egyre népszerűbb is a mamahotel, - és akkor anya apa ott maradnak egymásnak. Hirtelen kettesben lesznek, és rájönnek, nincs közös témájuk. A gyereké volt minden figyelem, nem ápolták kettejük kapcsolatát, és eltávolodtak egymástól.

Időt tölteni kettesben. Szabadságoljuk magunkat. Ahogy egy kapcsolati témában nagyon otthonosan mozgó barátom szokta mondani; „a házasságon belül, meg kell, hogy legyen az egyén privát ideje, a párként egymással töltött idő, és szülőként a gyermekekkel közösen megélt idő”. Ez adja a kiegyensúlyozottságot. Szükségünk van a magányos órákra, amikor csak magunkban vagyunk, olvasunk, sportolunk, kikapcsolunk, és ezzel irányba állítjuk magunkat. És szükségünk van arra is, hogy megoldva a gyermekfelügyeletet, újra gondtalanul turbékoló szerelmespár legyünk. Előfordul, hogy idővel hanyagabbá válunk, már nem adunk úgy magunkra. Ezek az együttlétek, arra is jó lehetőséget teremtenek, hogy újra jól nézzünk ki. Úgy jelenjünk meg, mintha randizni mennénk, és le akarnánk venni a partnerünket a lábáról. Tulajdonképpen ez a cél, tehát mozduljunk ki olyan helyre is, ahol számít a jó megjelenés. Szeretünk tetszeni, és azt még inkább szeretjük, ha ezzel sikert aratunk.

Figyelmességek. Ismerkedésünk elején, rendszeresen átsétáltam a páromhoz, hogy együtt induljunk a munkába.  Egy alkalommal vittem magammal a kedvenc teáját is, hőtartó bögrében. Másnap viszonzásként én is kaptam valami apró meglepetést. Ma már csak a szobáig kell elmennem ezért a gesztusért. Örömteli ilyen vagy ehhez hasonló egyszerű apróságokkal meglepetést okozni. Feltételezi, ismerjük a másikat és gondolunk rá. Használjuk a fantáziánkat a mindennapi figyelmességekhez.

Terv és megvalósítás. Ismerős valakinek az álmodozó szerelmespár képe? Az a sok ígéret, ötlet, ábránd. Gyártsunk közös elképzeléseket a jövőnkről. Őrizzük meg a tervezés és azok megvalósításának szokását. A monotonitás, az egyhangúság, a változatlanság, kiöli a szenvedélyt az emberből. Ha folyton mozgásban vagyunk, lendületünk van, fejlődünk, közösen érünk el, közösen kitűzött célokat, megmarad a szenvedélyünk az életünk, és a párkapcsolatunk iránt is.

Humor. Ez egy igazi Jolly Joker. Tartja a mondás; „hogy ha eltűnik egy kapcsolatból a mosoly, akkor annak a kapcsolatnak vége”. Ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam. Tanuljunk meg nevetni magunkon még a legnehezebb helyzetben is. És tanuljunk meg a társunkkal együtt nevetni. Ne rajta nevessünk, hanem vele. A humor, a kellő tisztelet megadásával, erősebbé, boldogabbá tehet minket és a környezetünket. Együtt nevetni, közös, vidám élményeket gyűjteni, a legerősebb kohéziós erő a választottunk és köztünk.

Mint említettem, ez csak néhány ötlet a mi napjainkból. Mindenkinek megvannak azok a sajátos és személyre szabott udvarlási metódusai, eszközei, amelyek beváltak. Használjuk őket, mert az udvarlást sosem késő elkezdeni, de mindig korai abbahagyni.

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a követőkhöz a további bejegyzések eléréséért.