„Bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy megtaláljuk saját identitásunkat és életünk értelmét anélkül, hogy elfogadnánk és meghajolnánk az előtt, amit az előítéletek és sztereotípiák írnak elő számunkra. A legtöbb ember észre sem veszi, hogy legelőször ők maguk esnek áldozatul saját előítéleteiknek.” (Zach LeBeau)
Szeretünk mindenre címkéket ragasztani, mert az kényelmes. Gyakran első látásra véleményezünk, sőt az is előfordul, hogy anélkül, hogy bármi konkrét ismeretünk lenne valakiről vagy valamiről. Csak hallottunk róla, vagy olvastunk, rémlik fel egy távoli gondolat, és ezzel le is tudjuk az egészet. Nagy hibát követünk el, amikor általánosítások alapján vonunk le következtetéseket. Több területen is hátrányos helyzetbe kerülhetünk miatta.

Mindig keressük az azonosságokat. Ezek adják meg azt az érzést, hogy nem vadidegen tájon, hanem ismerős terepen vagyunk. Így amikor számunkra újdonsággal találkozunk, akkor abban is azokat a részeket keressük, amelyek ismerősek. Egyszerűbbé teszi a dolgunk, ha ismerősnek tűnő dolgokat ismerősként is tüntetünk fel a magunk szemében. Beazonosítjuk, a meglévő tudásunk szerint. Ez segíti a magabiztosságunkat. Még akkor is, ha a kialakított kép hamis. Szeretjük azt hinni tudjuk mi a dörgés. Csakhogy ez becsapós. Hisz nem minden az, aminek látszik. Boldogkői Zsolt találó megfogalmazásában; „Az elmét sötét burokként veszik körül az előítéletek, ezért a külvilág történései sohasem eredeti valójukban, hanem a burok optikáján megtörve érkeznek az agyba.” Tudatosan figyelnünk kell a nyitott és befogadó gondolkodásmódra, hogy az alábbiak terén ne maradjunk le.

Beszűkül a tudásunk. Nem fejlődünk, mert nem ismerünk meg behatóbban új dolgokat. Azzal gazdálkodunk, amink van, és ebben a rohamosan változó világban az kevés a toppon maradáshoz. Nehéz új ismereteket elsajátítani, ha nem tűnik fel, hogy ezt még nem tudjuk. Fogékonynak kell lennünk, elemzőnek és belső igényünk kell legyen a tudásunk bővítésére. Eddig még járatlan terepre tévedni egyenlő a tájékozottságunk és jártasságunk növelésével.

Csökkennek a lehetőségeink. Nem feltétlenül lesz kevesebb a lehetőségünk, csak mi nem látjuk meg őket. Higasino Keigo szerint; „Az előítélet a legfőbb ellenségünk. Mert láthatatlanná teszi a láthatót is.” Bezárkózunk, elzárkózunk, és nem ébredünk rá vagy korlátaink végett nem fogjuk fel, hogy épp egy újabb lehetőség került az utunkba. A jó szemhez sztereotípiák nélkül kell szemlélődnünk.

Rugalmatlanabbá válunk. Merevvé válunk, kevésbé alkalmazkodunk. Ismeretek hiányában nem tudunk elég naprakészek lenni. Bár alapból az önbizalmunkat szolgálná az azonosságok felismerése, a szűk látókör idővel csak bizonyos keretek közötti mozgást tesz lehetővé. Azon a területen érezzük magunkat otthonosan, amiről elképzelésünk van. És mivel az újra nem vagyunk nyitottak, nem szerzünk friss információkat, ezért mindössze a meglévő jártasságunkat mozgósítjuk bármilyen szituációban kell helytállni. Alacsony a probléma megoldó eszköztárunk.

Helytelenül mérlegelünk. Téves helyzetfelismerések, rosszul megítélt emberek, és kapcsolatok. A rendelkezésre álló tudásunk ugyanis nem elég a helyes döntés meghozásához. Nem aktuális személyes benyomásokra építünk, hanem a múltban szerzett és esetleg másoktól eredő tapasztalatokra, hallomásokra. Előre ítélünk valami, valaki felett, gyakran a tények megismerése nélkül. Marie von Ebner-Eschenbach mondta; „Az ítélet megcáfolható, az előítélet soha.” Vegyük a fáradtságot és ismerjük meg a realitást, a valóságot és ez alapján határozzunk az adott kérdésben.

Véleményünk lesz nem tapasztalatunk. Egyszer mondta valaki, a vélemény olyan, mint a fenék, mindenkinek van. (Van ennek egy durvább szövegezése is, de azt most mellőzzük.) És hajlamosak vagyunk is osztogatni nagy bőszen, mintha bárkit is érdekelne. Pedig egyrészt nem érdekel rajtunk kívül senkit sem, másrészt, ha nem a saját bőrünkön tapasztalunk meg dolgokat, akkor csak közvetett benyomásainkra hagyatkozhatunk. Ez sokszor másoktól változtatás nélkül átvett vélemény, amelyet egy az egyben elfogadunk. Vagyis mások ismerete alapján felállított mérce, szubjektív információ. Korántsem biztos, hogy a minket ért behatások és tudásunk alapján a mi véleményünk is szakasztott ugyanez lenne. Ahogy egy mondás tartja, ha mások agyát használjuk, a miénket akár meg is süthetjük.

Az előítéletek akarva akaratlanul, de kialakulnak bennünk. Szubjektív szemüveget biztosítanak, egyedi látásmódot, és kis mértékben akár az érdekeinket is védelmezik. Nagyobb mennyiségben azonban veszélyes korlátokat emelnek körénk és meggátolják az életben való előre jutásunkat. Ne ítéljünk előre vagy túl korán, legyünk elég érettek, hogy megfontolt és hiteles adatok, tények alapján hozzunk döntéseket. Mert nem tudhatjuk előre, melyik döntésünk felel majd hosszútávon a sikereink gyümölcsözőségéért. Carl Gustav Jung szimbolikus sorai jól kifejezik ezt; „Bizonyos dolgokat az életben úgy kell megélnünk, mintha azok arra lennének rendeltetve, hogy érett gyümölccsé legyenek, s ha mégsem érnek meg, akkor hát elejtjük őket. Játékosan kell őket felfognunk, gyermeki módon, előítéletek nélkül. Mihelyt előítéleteink vannak, bizonyos lehetőségeket kizárunk, s életünk nem gazdag többé.”

Ha a poszt elolvasása után megítélésed szerint tetszettek a benne foglaltak, akkor kérlek oszd meg másokkal is.