Ez most jó nekem vagy nem?

Útmutató, hogy jobban megválasszuk mire van szükségünk és mire nem

„Az emberek sokkal inkább ostobák, mint gonoszak. Csak azt látják, ami közel esik hozzájuk, amit már most megszerezhetnek. Pedig ami közel van az mind olcsó, az a drága, ami még távol esik.” (Makszim Gorkij)
deanna-ritchie-227649-unsplash.jpg
Bármit elérhetünk. Mindent tálcán kínálnak, csak legyen elég pénzünk, bátorságunk, erőnk, időnk elvenni, amit szeretnénk. És ez utóbbi a fő kérdés. Hogy szeretnénk-e? Mert ebben a világban szinte bármi a miénk lehet, ám korántsem biztos, hogy az kell is nekünk.

Minek ez nekem? Bizonyára sokan ismerik az érzést, amikor nagyon vágynak valamire, majd megveszik, és abban a pillanatban, amint kilépnek a bolt ajtaján, szinte a bűntudat kerülgeti őket. Minek is kellett ez nekem? Eddig olyan vonzó volt, de most, hogy megvan, már nem is vagyok biztos benne, hogy kell ez nekem. Nem is olyan szép/hasznos/jó/nagy/stb. Talán maga a vásárlás érzése vonzott minket, amivel elcsapattuk a gondjainkat. Vagyis ezt reméltük tőle. Nem volt komfortos az életünk és a megajándékozástól vártuk a feloldozást, ami csak nem jött el. A jutalmazás pótcselekvés, amely a fontosságunk érzületét növelné, ha növelné, de nem teszi. És nem ez az egyetlen dolog, amiben csalódunk. Ennél jóval nagyobb és meghatározóbb területei is vannak az életünknek, amelyek nem hozzák el az örömet. Miért is nem?

Életút. Taposómalomban leledzünk, teperünk, mint a mérgezett egér, majd bele szakadunk és a végén jövünk rá, hogy igazából nem is ezt akartuk. Útközben kiégünk, elfáradunk, nem hagyunk időt magunknak a regenerálódásra, a céljaink frissítésére és kihunyt bennünk a tűz. Talán valamikor valóban szerettük azt, amivel foglalkozunk, de aztán nem törődtünk a belső hangokkal, vagy nem is volt esélyük megszólalni, mert nem adtunk esély nekik, hogy leüljünk és kérdőre vonjuk magunkat, merre is haladunk? Nem is értük el, amit korábban reméltünk, vagy ha mégis, nem azt kaptuk az eredménytől, amit elképzeltünk. Elcsüggeszt, hogy vakon dolgoztunk és nem élvezzük az általa nyújtott előnyöket. Utólag gondolkodunk azon, lehet váltanunk kellett volna, míg nem késő. De már az, filózunk. Amint az a szekér is elszaladt, amely jobban kihasználta volna az időnket. Amikor még volt időnk. Amint ezt Javier Marías megfogalmazta; „Ha az ember sokáig vágyik valamire, egy idő után már nagyon nehéz nem vágyni rá; úgy értem, ráébredni és elfogadni, hogy már nem arra vágyunk, hanem másvalamit szeretnénk.”

Kapcsolatok. Ide értsünk minden külső és belső kontaktok. Az embereket körülöttünk, szűkebb és tágabb környezetünkben, valamint a saját magunkkal épített kapcsolatot is. Milyenek a viszonyaink? Elégedettek vagyunk a barátainkkal, a családi kötelékeinkkel? Akkor jó egy kapcsolat, amikor mindkét félnek a javára válik. Nem kifejezetten anyagilag, hanem mondjuk jó érzés együtt lenni, építő és felemelő, támogató és biztató a közeg, amelyben élünk. Kapunk egymástól, adunk egymásnak, és nem lehúzunk és elveszünk a másiktól. Igaz ez a magunkhoz való hozzáállásra is. Szeretjük személyüket? Jó a tükörbe nézni? Minden hibánkkal együtt elfogadjuk, akik vagyunk és tudjuk, megtettük és megtesszük a legtöbbet értünk. Ez azt jelenti helyén vannak a gondolataink, az érzéseink és tisztában vagyunk az elérendő céljainkkal. Tehetünk valamit, ha nem így lenne?

Átgondolni a mostot. Jobban megfontolhatjuk, mit is csinálunk nap, mint nap. Mivel töltjük az időt? Nem elég csupán eltölteni. Azzal és ott időzzünk akár munkában, akár a szabadidőnkben, ahol elemünkben vagyunk. Jók az emberek, feldobó a hangulat, előre vivő és jövőbe mutató a meló, érték, amit csinálunk. A jelen mindent megad a számunkra, ami ahhoz kell, hogy a nekünk megfelelő életformát alakítsuk ki. Amivel nem rendelkezünk még, arra a most ad lehetőséget, hogy fejlesszük, megszerezzük. De ma kell jó lóra tennünk és tisztában lenni, mi az utunk. Ehhez ismerni kell magunkat és ezért kell gondolkodni, gondolkodni, mielőtt eszeveszetten belevágunk akármibe is.

Több önfegyelem. Egy picit lehetne kevesebb tv, sorozat nézés, buli és egyéb élvezeti cikkek. Valóban ezek fogják radikálisan megváltoztatni az életünket vagy tehetnénk valami hatékonyabbat? Ne végérvényesen számoljunk le velük, csak csökkentsük a rájuk fordított időt, esetleg ideiglenesen szüneteltessük e tevékenységeket. Az önfegyelem gyakorlása igen megterhelőleg hat, hiszen olyan sok eltérítő tényező akad mostanság, amivel megkörnyékeznek. Ömlenek ránk a reklámok, ezt vegyünk, azt vegyünk, ide menjünk, oda utazzunk, és mi jó vevőként befolyásolhatók vagyunk. Az életstílus nagy úr. Főleg az, amivel státuszt villanthatunk és mások számára is fitogtathatóvá válik mit engedhetünk meg magunknak. Engedjük meg, ha ettől jobb nekünk, de csak azért, mert ez a divat, ne tegyük. Foglalkozzunk mások véleményformálása helyett a saját dolgunkkal. Ez éri meg igazán.

Nem sokat, inkább okosabban. Számtalan ember van, aki egy életen át dolgozott keményen és még sem sikerült megelégedettséget szereznie. Önmagában a sok és a kemény munka nem hozza meg a várva várt gyümölcsöt. Az okos munka, a megfelelő időzítés, egy fejlődőképes szakterület, illetve egy gördülékenyen együttműködő csapat sokkal többre viheti. A sok időbefektetés leginkább arra garancia, hogy mindent egyedül akarunk véghez vinni, amelynek a vége, hogy aztán egyedül is maradunk. Nem csak a meló terén, hanem akár a privát életünkben is. Rámehet a családunk az állandó munkálkodásra. Egy másik ok, amikor nem tudunk nemet mondani. Ez még rosszabb, mert itt rendszerint ki is vagyunk szolgáltatva azok kényének, kedvének, akiket nem tudunk visszautasítani. Ha ugyanis nem tudunk nekik nemet mondani, akkor függünk tőlünk.

Mindenki maga dönt afelől, hogy mire van szüksége és mire nem. Megválasztja, hogy a jelen élvezeteit hajszolja vagy elegendő időt ad magának más téren való kibontakozásra. A mában éljünk, mert folyton a jövőt hajtogatni és arra készülni, az egy elvesztegetett élet. De egyensúlyt kell hordozzanak a napjaink. Tudjuk mikor van itt a mulatás ideje és mikor a szorgos teendőké. És ismerjük a mozgatórugóinkat, hogy éveink számának gyarapodásával exponenciálisan ne növekedjen az elégedetlenségünk és a kétségbeesésünk. Figyelmeztessen Ralph Waldo Emerson gondolata, hogy; „Az ember halogat, vagy emlékezik. Nem él a jelenben, hanem visszafordított szemmel siratja a múltat, vagy nem törődvén az őt körülvevő gazdagsággal, lábujja hegyére áll, hogy a jövőt kémlelje.”

 

Ha tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is.

Fotó: Deanna Ritchie, Unsplash