„Az ember viselkedését túlnyomó többségében tiltások vezérlik és formálják. Hol kevesebb, hol több szükséges belőlük. Hol belátják ezt, hol nem.” (Gerlóczy Márton)
Szülőként nagy kihívás nemet mondani a gyereknek. Hiszen nagyon sok esetben nagyobb ellenállásba ütközünk, mint egy jégtörő hajó az Északi-sarkon. Azonban a tiltásnak fontos szerepe van, mind a család, mind a kicsi formálódó személyisége szempontjából. Mit ad nekünk a „nem” a nevelés tekintetében?

Biztonsági szolgálat. Az első időkben a szülő, árgus szemekkel pásztázó biztonsági őrként, éberen figyeli a gyermekre leselkedő veszélyeket. És odaugrik, elvesz, megfog, visszatart, megóv, minden olyan dologtól, ami nem csemetének való. Leginkább az „azt nem szabad” kifejezést használjuk, bár egy ismerősöm, nagyon okosan, igyekszik minél változatosabban és kevésbé direkt módon tiltani. Szerinte az olyan mondatok, mint az „azt csak nézzük” vagy „azt csak piszkáljuk” sokkal tompábban mondanak nemet a gyermeknek. Valóban nem mindegy, hogy csak fejhangon rikácsolunk egy nem-et, vagy pedig finomabban és akár némi magyarázattal szolgálva okítunk.

Öntudatos nem. Aztán a növekedés magával hozza az első szavak elsajátítását, és az anya és apa mellett megérkezik a gyerektől is az első határozott nem. Dacos, akaratos, makacs. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Ez az, amikor kezdi felfedezni a saját erejét, az önálló akaratát. Nagy szüksége van erre, így tapasztalja meg a különállóságát és azt, hogy ki tud állni magáért. A szembeszegülést valójában üdvözölnünk kell, ez az ő egyik első komoly próbatétele. Az már a későbbiekben a mi dolgunk, hogyan kezeljük a csökönyösségét.

Nemigen. Gyakori tünet a gyerekeknél a szelektív hallás. Valahogy főleg a szüleik hangszínét ignorálja a hallószervük. Se hall se lát alkalmazást futtatnak. Ilyenkor, ha valamire azt mondjuk, hogy nem, mennyire vagyunk konzekvensek? Odavetünk a játszótéren egy-két „ezt ne csináld vagy megyünk haza” szólamot, majd beszélgetünk tovább hasonszőrű szülőtársainkkal, vagy tényleg foganatosítjuk, a felszólításunkat. Ha nem fogad szót, akkor betartjuk, amit mondunk és hazavisszük, vagy ez csak üres fenyegetés? A gyermek megtanulja, hogy nyugodtan húzogathatja a gyufát, apa és anya tiltása igazából nem jelent semmit. Ajánlatos következetesen viselkednünk, csak így értik meg, hogy tetteiknek kihatásai vannak.

Szülői egyetértés. Alapvető, hogy a két szülő is legyen következetes. Amire nemet mond anya, arra mondjon nemet apa is. Mert a csemete első gondolata ilyen helyzetben, hogy az egyik szülő megkérdezése után, elsomfordál a másikhoz és nála is puhatolózik. Ha nincs egyetértés, akkor rövid úton megtanulja, hogy kitől, mit kell megkérdezni. Az egyikük engedi a tv-zést, a másik meg az édesség evést. Logikus, hogy mindig ahhoz megy, aki az adott témában engedékenyebb. Ezzel aztán később komolyabb témákban rengeteg vitás szituációt tud teremteni otthon. Mindez elkerülhető, ha a szülők a gyermeket érintő kérdésekben egyeztetnek, közös nevezőre jutnak és tartják is ehhez magukat.

Mindent ne. Megfontoltam tiltsunk. Mindentől nem védhetjük meg, és nem is kell. A napokban egy strandolás alkalmával a kislányunk egyre bátrabban csúszott a gyerekmedence kis csúszdájáról. Eleinte úszógumival, majd anélkül. Először leérve el kellett kapnom, aztán már egyedül szeretett volna a vízbe csobbanni. A végén még jól meg is hajtotta magát, hogy minél gyorsabb legyen. Nagyon élvezte. Míg felügyeltem rá, eszembe jutott, hogy az ő korában én is, hogy szerettem a vízben szórakozni, és hányszor fordul elő, hogy nyeltem közben egy kis vizet is. Annyira felbátorodott, hogy egy alkalommal neki is sikerült elvétenie az esés, és a víz alá került. Gyorsan utána nyúltam, kikaptam és az ijedtségét igyekeztem eloszlatni. Egy időre visszavett a tempóból, de folytatta a játszadozást. Nem kell burokban nevelkedniük, ne éljenek sterilen. Csak legyünk elérhetők, ha szükségük van ránk, és ezt tudassuk velük is.

Nem büntetés, hanem következmény. Nem szeretem a büntetés szót használni, mert van egy rossz szájíze. Általánosságban nézve a gyerek nem bűnöző és nem bűnt követ el, mégis büntetjük, ha rosszalkodik. Én jobb szeretem a következmény szót használni. Hangsúlyozom, hogy ez nem büntetés, azért, mert valamit csinált vagy nem csinált, hanem a következménye a tetteinek. És ha ez épp az, hogy fel kell mennie a szobájába 10 percre, vagy épp nem kap desszertet, akkor ez egy kellemetlen okozat, de nem ok nélküli.

Magyarázat és szeretet. Amit még tapasztaltam, hogy számtalanszor segít az indoklás, ha valamit nem engedünk. Jól jön némi magyarázat, hogy miért nem. Nem csak tiltunk és magára hagyjuk, hanem megértetjük vele, például, hogy azért nem ehet csokoládét, mert már túl van egy fagyin, és ennyi épp elég egy délutánra. De holnap az ebéd után megeheti. Az a szándék vezéreljen minket, hogy meg akarjuk értetni vele a miértet. És a szeretet. Ez nagyon fontos, akkor is, ha kihoznak a sodrunkból. A kislányunk ilyenkor rá szokott kérdezni, hogy: „Most mérges vagy rám?”. A válaszom az, hogy: „Mérges vagyok. Nagyon szeretlek most is, de mérges vagyok, ezt jól látod.” Tudnia kell, hogy a szeretet nem a cselekedeteitől függ, az feltétel nélküli.

Az egészséges felnövés feltétele, hogy a helyes viselkedés mellett, az életvitelre vonatkozó elveket is elsajátítsunk. Egyetemesen használható nézeteket. Ezt szolgálják azok a korlátok, amelyeket a tiltás felállít. Érezni, hol tolhatom ki ezeket a határokat, hol nem? Miben kell engedékenynek lennem, mihez kell ragaszkodjak. A szülői mintán és példamutatáson sok múlik e tekintetben is. Müller Péter szépen fogalmazta meg ezt: „A nevelés nem külső és erőszakos kényszerítést, nem a gyerek fejébe töltött tudást jelent, hanem külső segítséget egy belső érlelődéshez.”

Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor kövesd a friss cikkeket itt vagy a Facebook-on.

Fotó: Alexander Dummer, Pexels