„Az értékelésünk alapját képező normákat a legtöbben közülünk nagyon korai éveinkben lefektetjük, és később ezeken már nem tudunk változtatni.” (Szent-Györgyi Albert) 
Születésünket követően különleges időszak veszi kezdetét. Önellátásra képtelen csecsemőként ismerkedni kezdünk a környezetünkkel. Figyelünk, hallgatózunk és reagálunk. A korai éveinkben történtek az egész életünkre nagy kihatással vannak. Álljon itt néhány tény ennek alátámasztására. 

Az első érzelmi lépések. Vekerdy Tamás szerint, nem csupán a születést követő évek, de már az azt megelőző időszak is hatással van ránk. Az anya hasában, a várandósság alatti történéseket is érzékeljük. A szoros összeköttetésük miatt, az édesanya közérzete kihat a benne növekvő cseppnyi életre is. Emlékszem, amikor a feleségem várta a gyermekünket, az egyik legjobb tanács az volt, egy korábbi szülész orvostól, hogy amennyire csak lehet érezze jól magát a bőrében a kismama. Mert a pozitív érzelmi töltés a magzatot is pozitívan befolyásolja. Ő is kap az örömből és az elégedettségből. Amint nem ideális esetben kap a szorongásból és aggodalomból is. Már ilyenkor megérzi a szeretet, azt, hogy várják őt a családban. Nem ciki beszélni hozzá anyuci hasán keresztül. Hamar megismeri a hangunkat és olykor még reagál is egy-egy rúgással. A születést követően pedig a szemkontaktus, az érintés, az ölelés, a megnyugtató hangunk, minden esetben segíti a picit az érzelmi fejlődésében. Nem a mindig tip-top és tökéletesen türelmes szülő a nyerő. Nehéz is ezt megvalósítani, amikor egy baba napi 24 órás műszakot, szakadatlan felügyeletet jelent. Itt is az elég jó a helyes jelző. Jusson elég figyelem, gondoskodás és jó szó a csöppségnek. Ezzel megalapozhatjuk az érzelmi biztonságát. 

Alapélmények. Az első néhány évünk fontosságára Steigervald Krisztián generációkutató is rendszeresen hivatkozik. Ekkor szerezzük meg az élménytartományunk legerőteljesebb részét az alapélményeinket. Amibe beleszületünk az számunkra a kiindulópont, az origó. Ezt vesszük természetesnek és minden ettől éltérő ismeret újdonság számunkra. Például, aki mostanság születik, annak természetes az állandó digitália, de aki 20-30 évvel ezelőtt született, amikor még alig volt vagy nagyon gyerek cipőben járt az internet, az még megélhette az online világ, lassú, betárcsázós verzióját. Aki vitatná a korai világról alkotott tapasztalataink jelentőségét, az gondoljon a szüleire. Ők ma is gyakran azokkal az eszközökkel szeretnének nevelni, problémát megoldani, amit még gyerekkorukból hoznak magukkal. Ezek egy része mára elavult lehet, mint mondjuk a ne vegyük fel a csecsemőt, ha sír, tanuljon meg magától lenyugodni szemlélet. (Ezt ugyan nem tanulja meg, de ha belefárad abbahagyja a sírást, az biztos.) Számíthatunk rá, hogy mi is ugyanebben a cipőben járunk majd. A mi gyerekeink hasonlóan maradinak tartják bizonyos reakcióinkat, viselkedésünket. Ez normális. Ha kiterjesztjük az élménytartományunkat és beépítünk újdonságokat az életünkbe, a gyermekkori alapélményeinket nem hazudtolhatjuk meg. 

Emlékezetes hazugságaink. Még egy példa, amelyről említést tettem már itt nemrég. Egy kutatásban a tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek, mit tartanak a legnagyobb hazugságuknak. Felkészültek a vad és elvetemült mesékre, de érdekes módon a legtöbben nem ilyesmiről számoltak be. Nem voltak világrengető és életeket veszélyeztető hazugságok. Voltak helyettük lódítások, gyermekkori apróbb csínytevések, amelyek sokszor a családtagok vagy egyéb közelállók felé irányultak. Ezek a korai évekből való mellébeszélések, sokkal mélyebben nyomot hagytak az emberekben. 

Mindent a gyermekért. Tehát a fentiek ismeretében kijelenthető, hogy akkor tesszük a legjobbat, ha szülőként alárendelődünk a gyereknek? Ma ezt rengetegen csinálják. Nem csupán alkalmazkodunk, de teljes mértékben hozzá igazítjuk az életünket. A legapróbb bolhacsípésből is oroszlánharapást csinálunk. Megteszünk mindent is érte. Az összes ügyes-bajos dolgát elintézzük. Ám nem arra van szüksége, hogy legyen egy személyi titkára, aki éjjel-nappal a rendelkezésére áll. Nem ettől lesz az oly emlékezetes gyermekkora optimista és életrevaló töltetű. 

Adjunk értéket. Olyasmit adjunk, amivel gazdálkodhat. Amit nem csak jó megőrizni az emlékezetében, de értékes is. Szemlélet, példa, integritás. Szeretetből, gondoskodásból, értelmes támogatásból nem lehet elég. Vagy majd szól, ha elege van belőle. Említhetjük az olvasást. A korának megfelelő mesélés, fejleszti a képalkotást, a fantáziát, trenírozza az agyat és segít feldolgozni a gyermeki szorongásokat. Ezzel nem esünk át a ló túloldalára, nem leszünk helikopterszülők, mert esténként lenyomunk egy esti mesét. A mi gyermekkorunkban is olvasták a szülők a gyerekeiknek. Ez nem valami új találmány. Viszont kihagyni dőreség. Gyorsan elmúlnak ám a gyermekévek. Mikor megszületnek sohavégetnemérősnek tűnik az etetés, pelenkázás, altatás, meg hasonlók. Aztán pár év múlva azon kapjuk magunkat, hogy már ez sem kell, az sem kell, s egyszer már egyáltalán nem kell a szülő. A közös olvasással nem csupán a fejlődését szolgáljuk, de a vele való kapcsolatot is erősítjük. Együtt átélt intim élmény. És ez csak egy példa a sok közül. Számos egyéb értéket adhatunk át, mint az önállóság, a bevonódás, az együttműködés. Nem kiszolgálni, engedni szolgálni. (Azt hiszem, ebben nekem is van mit tanulnom.) Hisz az élet az élet java a szolgálatról szól. 

A korai évek megalapozzák az egész további életet. Egy induló csomag, egy start opció, amely felemel vagy visszahúz. Nehéz túladni rajta, ezért, ha lehetőségünk adódik okosan tegyük meg a gyermekekkel az első lépéseket. Amint azt Rudolf Steiner megfogalmazta: „Az élményekkel járó benyomások lassanként eltűnnek emlékezetünkből, de nem tűnnek el gyümölcseik. Nem emlékezünk már összes gyermekkori élményünkre, amikor írni és olvasni tanultunk. Nem tudnánk azonban írni és olvasni, ha ezeket az élményeket nem éltük volna át, és ha eredményük képességek formájában nem maradt volna meg.”

Remélem kedvedre való volt ez a bejegyzés annyira, hogy csatlakozz az oldal követői közé.

Fotó: freepik