Remény

A bizakodás 5 gyakorlati megnyilvánulása

„Tetteid ne a félelmet, hanem a reményt tükrözzék!” (Nelson Mandela)
svetlanasokolova_freepik.jpg
A remény pozitív érzelem, amely elmeállapotban optimistán szemléljük az életet. Ám bizakodni önmagában kevés. Hiszen százszor hallottuk már, hogy valaki valamiben reménykedett, de végül hiába. Társulnia kell pár dologgal, hogy hatékony és formáló erővé váljon a kezünkben. Nézzük meg, milyen szövetségesekre számíthat.

A jövőkép nélkülözhetetlen. Ha van elképzelésünk a továbbiakról, az magában hordozza az értékeket és a küldetéstudatot. Aki rendelkezik ezekkel annak van egy nagy miértje az élete elkövetkező időszakával kapcsolatban. A miért pedig az egyik legfontosabb társa a reménynek. Ez biztosítja a célt, amely miatt van okunk a jelen, akár kilátástalan helyzetén is átvergődnünk. Így már nem csupán a levegőbe beszélünk, nem csak kívánság a reménykedésünk.

Az elvárások pozitívok. Ez a jövőképből adódik. Alapvetően a remény egy derűlátó elmeállapot, de az elvárás több ennél. Más az öncélú és naiv pozitivizmus, mint a gondolataink tudatos alakítása. Utóbbi alátámasztja az elvárása jogosságát. Képes megindokolni, hogy miért várja a legjobbat. Van rá magyarázata, és ez nem merül ki a hitben, hanem gyakorlati elemekre épül. Én is reménykedhetek benne, hogy kapok egy Oscar-díjat, mert olyan dicső lenne, de erre nem sok esély van. Az irrealitásban való hit csupán önámítás nem valódi remény.

Megmutatkozik a tevőlegesség. Az igazi remény tettekben nyilvánul meg. A cselekvés igazolja az elvárásunk megalapozottságát. Teszünk valamit, mert hiszünk és akarjuk is a jó eredményt. Nem ülünk otthon a babérjainkon és várunk, hanem kezdeményezünk és elébe megyünk a dolgoknak. A remény mögé nem elbújni kell, hanem elállni és élvezni a támogatását. A cselekvéssel kihívjuk a sorsot és kivívjuk a sorsunk.

Előkerülnek a képességek. A birtokunkban vannak vagy megszerezzük őket. Kompetencia hiányában nem érhetünk el sikert. Ha eredményt akarunk, akkor értenünk is kell az adott területhez. Bízhatunk benne, hogy észreveszik a rejtett vezetői képességeinket és előléptetnek. De sokkal valószínűbb, ha időnként megmutatjuk mire vagyunk képesek, használjuk a tudásunkat, esetleg direkt fejlesztjük is magunkat azon a területen, ahol szeretnénk, hogy észrevegyenek. Itt találkozik a kezdeményező hozzáállás az adottságainkkal, a készségeinkkel.

A türelem és kitartás próbája. Gondoljunk egy súlyosabb betegségre, amely legyőzhető. De ez általában nem megy varázsszóra. Bármennyire pozitívok lehetünk, időre van szükség a teljes felépüléshez. Közben nem veszíthetjük el a fókuszt, nem csüggedhetünk, akkor sem, ha a vártnál lassabban haladunk. És nem is siettethetjük. Megvan a vetés és az aratás ideje, és a kettő közötti szükségszerű időintervallum. Türelemmel és kitartással a bizakodás meghozza a gyümölcsét.

A remény hatalmas erő, energia, de csak akkor, ha nem hagyjuk magára. Egyedül mindössze egy kósza érzés, egy csalóka hit, hogy jobb lesz, jobb lehet. Adjuk meg számára a tartalmas pozitív tulajdonság lehetőségét. Töltsük fel mondanivalóval, ruházzuk fel jelentéssel, adjunk neki értelmet és értéket. Ezzel ajtót nyitunk egy reményteli élethez. A mi reményteli életünkhöz. Amint azt Teller Ede megfogalmazta: „A világ tele van - nem biztonsággal, de - lehetőséggel. Nem ígérettel, hanem reménnyel.”

 

 

Remélem tetszett ez a poszt. Igyekeztem tenni érte, hogy így legyen. Remélj te is minél többet, és tegyél minél többet, hogy aztán még többet remélhess.

Fotó: Svetlana Sokolova, freepik