Értelmesebb párbeszédek

A vélemények különbözőségében rejlő értékek

„A jó kommunikáció ott kezdődik, hogy olyan emberrel is szívesen beszélgetsz, aki nem feltétlenül ért egyet veled.” (Sándor Alexandra Valéria)
man-talks-with-female_wayhomestudio_freepik.jpg
Egyoldalú, elfogult és intoleráns. Ezek vagyunk mi. Jobb esetben nem mindig és nem mindenben, de alapvetően ezek jellemzők. A hitünk és a meggyőződésünk kötelez, amelyet kiegészít az egyszerűsítés és máris megoldottuk, hogy ne kelljen felesleges állásfoglalásokat befogadnunk, tőlünk nagyon eltérő emberekkel foglalkoznunk. De mi van az értékekkel, amelyektől közben elesünk?

Dobozba zárva. Behelyezzük az embereket a megjelenésük, a beszédük a viselkedésük alapján egy-egy dobozba. Az illető képvisel valamit a személyével, ami számunkra vagy szimpatikus vagy nem. És ha ezt eldöntöttük, akkor onnantól kezdve beskatulyázzuk. Bárhova is tesszük nagyon nehéz onnan kitörnie. Ez ugyan jelképes ládika, mert csupán a fejünkben létezik. Bár némileg árnyalja a képet, hogy szinte mindenki bedobozolja az általa ismert embereket. Biztosak lehetünk benne, hogy a környezetünkben élők minket is elhelyeztek valahova magukban. Ez egy ilyen, vagy olyan ember. Tőle elvárhatom ezt vagy azt. Ami még fontos, hogy ha valakit a nem kedvelünk blokkba helyezünk el, annak többszörösen nehéz lesz felülírnia ezt a megítélésünket. A negatív indulópont mindig sokszoros hátrányt jelent. Gondoljuk csak meg, mennyivel könnyebben bocsátunk meg vagy nézünk el dolgokat olyanoknak, akikkel rokonszenvezünk.

Az egyszerű megoldások hívei. Szeretünk a hozzánk hasonlókkal közösködni. Akik hasonlóan öltöznek, hasonlóan beszélnek, hasonló az érdeklődésük, hasonlóak az értékeik, mind megférnek a környezetünkben. Ugyan közülük is válogatunk, de ők a „kedvellek” polcra kerülnek a dobozkáikkal. A viszonyunk hozzájuk pozitív. Az élet területére vonatkozó minden címkézésünk az egyszerűsítést szolgálja. Ne kelljen újra és újra dönteni valami kapcsán, időt tölteni valamivel, amivel elvileg már töltöttünk. Ez jól működik számos téren, azonban a kapcsolatainkban is bőszen alkalmazzuk. Ha olyan emberrel találkozunk, akivel nem látunk kapcsolódási pontokat, nem tudunk vele azonosulni, nem értünk vele egyet, akkor őt parkoló pályára tesszük. Nem a mi emberünk, véljük.

A végletekig és tovább. Ez a hozzáállás eljuttat minket a kommunikáció szélsőségeihez. Amikor olyan emberrel állunk szóba, aki velünk ellentétes elveket vall, akkor muszáj a miénk legyen az utolsó szó. Nem egyszerűen győzni akarunk, hanem legyőzni. Azt akarjuk, hogy mi kerekedjünk fölül. Végül is a mi szemléletünk jobb, az érveink is, a meggyőzőerőnk is, és az igazság is a mi oldalunkon áll. Csakhogy partnerünk valószínűleg ugyanezt gondolja magáról. A másik felett aratott győzelem iránti küzdés elveszi a lehetőséget tőlünk a valódi kommunikációra. Hallunk ugyan, de nem hallgatunk. Csak addig figyelünk míg egy újabb szakadékot nem találunk, ahol a mélybe taszíthatjuk az ellenfelünket. Mert annak tekintjük. Nem állunk egy oldalon, csakis ellenség lehet. Talán ezért olyan fájó manapság a beszélgetés hiánya. Azon beszélgetéseké, ahol nem csak megerősítjük egymást, de eltérésekre is rámutatunk. Ma inkább hevesen vitatkozunk, bizonygatunk, pedig sokkal inkább konstruktívan kellene vitatkoznunk. Akkor az ellenszenv és a düh helyét átvehetné az előítéletektől mentes társalgás.

Mit adtak nekünk a rómaiak? Kérdezhetjük egy kultikus film klasszikus jelenetére utalva. Téves az a meggyőződés, hogy aki másként látja a világot, mint mi, annak nincsenek és nem is lehetnek értékes gondolatai. Amikor a saját meglátásainkon keresztül nézünk és látunk, hajlamosak vagyunk ellenzővel szemlélődni. Ha ezen kívül nem vagyunk nyitottak, akkor eleve nem is fogadunk be olyan információkat, amelyek kívül esnek az érdekeinken, érdeklődésünkön. Épp ezért lehet, hogy el sem jutnak hozzánk fontos tudnivalók. Ebben is segítségünkre van, amikor tőlünk radikálisan eltérő nézőpontot ismerhetünk meg. Új tények, valaminek egy másik oldala, a magunkétól különböző vélemények. Néha olyan megvilágításba kerülnek az ismereteink, amelyet a mi szűklátókörűségünk nem engedett volna felfedezni. Biztos vagyok benne, hogy találhatók értékes és hasznos ötletek olyan embereknél is, akikkel sok mindenben nem értünk egyet. Túl önző és arrogáns megközelítés nem ezt gondolni. (Érdekes példa, hogy a megrögzött republikánus Arnold Schwarzenegger kormányzósága idején, többre tartotta a szakértelmet a politikai irányultságnál, így demokratákkal és republikánusokkal is egyaránt szívesen dolgozott együtt, nem kis felháborodást keltve ezzel a párjában. Azért a zárójel, mert ez egy politikai példa, de az oldalon továbbra sem kívánok politikai kérdésekkel foglalkozni.) Emberként, az emberi igényeinket és szükségleteinket figyelembe véve nagyon sokban hasonlítunk egymáshoz, a különbözőségeket már a gondolkodásunkkal, a gondolkodásmódunkkal teremtjük meg.

Amikor személyesen meg tudjuk ugrani az elfogultság és a nem elfogadás korlátait, az ünnep az emberiségnek. Túllépünk egyéni kereteinken, és nem csupán magunkat, de a környezetünket is gazdagabbá tesszük. Amint értékeljük az különbözőséget, úgy lesznek tartalmasabbak a beszélgetéseink és a kapcsolataink. A nyitottságot támogatjuk, a gyűlölködést visszaszorítjuk. Közben növekszik a tájékozottságunk, tágul a világról alkotott képünk és egyre befogadóbbak leszünk. Emlékeztessen erre Szávai Géza gondolata: „Élményszerűen jó érzés, ha akkor is képesek vagyunk érteni egymást, amikor nem értünk egyet.”

 

 

Ha tetszett ez a poszt, akkor javíts te is a beszélgetéseid minőségén. Főleg, ha a tiédtől eltérő szemlélettel találkozol.

Fotó: wayhomestudio, freepik