„A boldogság titkát nem akkor lehet megtalálni, ha többre törsz, hanem hogyha kifejleszted a képességet, hogy élvezd a kevesebbet.” (Dan Millman) 
Korunk jelszava a mindent is. Mindenből még több kell. Aztán még több és még több. Nincs határ. Ha már ott van, miért ne vehetnék ezt is, csinálhatnánk meg azt is, érhetnénk el amazt is? Miért ne szerezhetnénk meg? Nem tudunk leállni. Pedig van, amivel le kellene, mert elveszítjük a fókuszt a valóban fontos dolgokról. Nézzük néhány példát, amiből kevesebbre van szükség az életünkben? 

Kevesebb közösségi média. Figyeljük meg az embereket! Szinte mindig piszkálják a telefonjukat. Többet simogatják, mint a szeretteiket. Ha 1-2 percig nem néznek a készülékre, már azt érzik lemaradtak valamiről. Egyszerűen nem tudunk nélküle élni. Tavaly egy balatoni kikapcsolódás során, úgy döntöttünk, hogy a szállodából lesétálunk a partra és nem viszünk magunkkal pénztárcát, telefont, és semmi egyéb értéket a törölközőn, naptejen és pokrócon kívül. Elképesztő nap volt! Ha akartam volna sem görgethettem unalmamban a telefont. Ellenben fürkészhettem az embereket, a vizet, a tájat. Más távlatok nyíltak meg azzal, hogy belefeledkezhettem a jelenbe, az enyém és a miénk volt a pillanat. A megélés helyzetébe hoztunk magunkat és nagyon kellemes élmény volt. Sokszor pihenés közben is mellettünk van a telefon. Ránézünk, ha meg se szólal akkor is, csak mert elérhető. Nincs jó hatása ránk. Kizökkent, eltéríti, feleslegesen. Arról nem is szólva, hogy állandó hasonlítgatásokra késztet minket másokkal. Ő szebb, jobb, ügyesebb, gazdagabb. Neki miért van, nekem miért nincs? Értelmetlenül nyasztatjuk magunknak mások idillinek tűnő életének bámulásával. 

Kevesebb impulzusvásárlás. Rengeteget költünk. Ráadásul egy része haszontalan pénzkidobás. Mennyi mindent veszünk meg csak azért, mert nincs rá szükségünk, de megtehetjük. Aztán ott porosodik a szekrényben a 25. ing, a 48. cipő a sokadik kávéscsésze szett. A cégek és reklámjaik ebbe az irányba hajtanak minket. Vegyél, vegyél, ettől leszel valaki! Elég szomorú, hogy elhisszük, hogy egy Louis Vuitton táskától leszünk valakik. Vagy a legújabb iPhone-tól. Ezek szerint én nem vagyok valaki, mert nem vagyok hajlandó bedőlni ennek az álságos mentalitásnak. Vállalom a senkiséget. Sokkal inkább azt gondolom, hogy a tudásunk, a cselekedeteink és a kapcsolataink árulkodnak arról, hogy valakik vagyunk-e. Önmagunk képviselői vagyunk és ez jóval túlmutat a külsőségeken. Minden vásárlásunk egyben voksolás is. Egy adott cég, termék mellett. Minden vásárlásunknak van egy ökológiai lábnyoma. A termék előállítása, csomagolása, szállítása, felhasználása, élettartama, terhelést jelent a környezetünk számára. A napokban olvashattuk, hogy a Temu letarolta a magyar piacot is. Az emberek elsődlegesen az árát látják. A mögötte lévő szellemiséget, az inkorrekt üzleti attitűdöt vagy az illegális gyermekmunkát nem. Ám amikor vásárolunk, ezekről is véleményt formálunk. Legközelebb, amikor valamire pénzt adunk ki, előtte kérdezzük meg magunktól, tényleg szükségem van erre? 

Kevesebb munka. A feladataink végeláthatatlanok. A nap nagy részében dolgozunk. Ne csupán a munkahelyi kötelességeinkre gondoljunk. Számos egyéb teendőnk van, ami elveszi az időket, energiánkat. Ott vannak a családhoz meg az otthonunkhoz kötődő munkák. Hozni, vinni a gyerekeket, intézni a háztartást, rendezni a személyes ügyeinket. Feladat, feladat hátán. Gyakran érezzük úgy, nem tudjuk abbahagyni, mindig van valami. Lesz is. De egy megtervezett időbeosztás, illetve családon belüli munkamegosztás enyhíthet a terheken. Ha csak nem akarjuk agyon nyomatni magunkat azzal, hogy mindent magunk csinálunk és ezzel a család áldozatának szerepében tetszelgünk. Vannak köztünk olyanok is, akiket gúzsba kötnek a céges kötelékek. Hétfő reggeltől péntek estig mindent alárendelünk a melónak. (Ha szerencsénk van, talán a hétvége a miénk.) A munka tölti ki a napjainkat, és jócskán viszünk haza is belőle. Jut is, marad is alapon, az esténk sem, és az éjszakánk sem nyugodt, mert a gondolataink nem pihennek. A vacsora is csak egy kipipálandó feladat, akár az esti mese olvasás meg a kései ajánlat írás. Hova vezet ez? Mégis mit gondolunk? Ha egyszer otthagyjuk a céget az összeomlik nélkülünk? Ne áltassuk magunkat. Ha nem mi, lesz helyettünk más, aki gürcöl. De szülőként, házastársként nem vagyunk helyettesíthetők. De ha mindenből kihúzzuk magunkat, ha csupán hologramként élünk velük, a családunk is felmondhat nekünk. Mert ők valóban érzik a hiányunkat. 

Kevesebb stressz. Az imént felsoroltak mindegyike hatalmas stresszor. Külön-külön is elég feszkót hordoznak, hogy aláássák a mentális egészségünket, hát még együtt. De mi még ráteszünk egy lapáttal. Számtalan olyasmi miatt aggódunk, amire jelenleg nincs közvetlen ráhatásunk. Mi lesz, ha megöregszünk? Ha egyszer lerobbanok, ki tartja el a családot? Ha felnő a gyerek, megél majd a tudásából? Majd jönnek az idealizált, agyonfilterezett világképekből fakadó kétségek. Túl kövér vagyok. Nagyon ronda vagyok. Alacsony vagyok. Nem tetszem neki, biztosan elhagy. Vagy megemlíthetjük az imposztor szindrómát is, amikor úgy érezzük nem vagyunk méltók az elért sikereinkre, mert kevésnek tartjuk a tehetségünket hozzá. Kételyek, aggodalmak, bizonytalanság. A jövőről, a jelenről, magunkról és a helyzetünkről. Ezek jó része alaptalan vagy soha be nem következik. Mégis szorongunk miattuk. A modern ember megannyi élő kihívással, félelemmel, személyes kétséggel küzd. Közben a médiából ömlenek ránk a hírek, rémhírek, konteók olyan tálalásban, hogy ezeket is valós fenyegetésként éljük meg. A képmutató celeb életmódot meg követendő példának tekintjük. A világ nem tökéletes, ahogy mi sem, és mások sem. Még ha azt a látszatot keltik is egyesek magukról. Tehát tökéletesen beleillünk ebbe a tökéletlenségbe. A jövőt illető aggályainkkal kapcsolatban pedig jusson eszünkbe, hogy minden folyón akkor kelhetünk át, ha a partjára értünk. Se előbb, se később. 

Kevesebb pénz. Ezen felhorkannak páran, hiszen a pénzből sosem elég. Vagyunk annyira anyagias lények, hogy nem tudunk betelni a javakkal, a birtoklással, amint ezt az esztelen pénzköltés is mutatja. Igen, jó dolog a vastag pénztárca meg bankszámla. A pénz sok mindenben segít, sok problémát megold. De vajon mindent megér? Ahogy a sok melóba, úgy az anyagiak hajszolásába is bele lehet pistulni. De mire fel? Egy többedik kocsi, lakás, nyaralás. Materiális javak, élvezetek, ember meg sehol. Őszinte ember. Akinek ne a pénzünk lenne a legvonzóbb tulajdonságunk. Egy nagyobb házban csak még magányosabb az ember, ha a hajtás közepette nincs ideje igazi kapcsolatokra. Számtalan baráti és párkapcsolat, vagy akár házasság is anyagias alapon működik. Addig tart, amíg hasít a zöldhasú. Ha a pénzt többre tartjuk, mint az embereket, akkor pénzügyi oldalról gazdag életét élünk, érzelmileg meg szegényet. Akik önmagáért a pénzért dolgoznak, hogy még több legyen belőle, elfelejtik, hogy tárgyakat, élményeket vehetnek, de lelki társat, erős emberi kötelékeket nem. A pénz fontos, legyen is belőle elég, de az emberek, a kapcsolatok fontosabbak. 

Talán a folytonos rohanásban nem ülünk le elmélkedni a fentieken. Mert helyette van még egy be nem fejezett kimutatásunk, a mosógépszerelővel történő időpontegyeztetésünk, a gyereknek új cipőt kell venni, és legalább egy órája az ismerősök bejegyzéseire sem néztünk rá. Szóval, még egy rakás létfontosságú dolgunk van. Helyes. Minden napi tettünkkel döntünk, hogy beleilleszkedünk-e a jelen követelményrendszerébe vagy felülemelkedünk rajta. Csak sodródunk a szélsebes árral, vagy képessé válunk mi magunk felkavarni az állóvizet, ha a helyzet megkívánja. Tudatossággal bármikor a kezünkbe vehetjük a sorsunkat. És van, amikor a kevesebb segít meglátni a lényeget. Amint ezt Oravecz Nóra is megfogalmazta: „Kevesebbet agyalni, megérteni, elfogadni, nem elégedetlenkedni, kivárni, megérezni, rálelni, megszerezni, megszeretni, megbecsülni, ha kell, elengedni, újra várni, visszavárni, megölelni, szeretni, sírni utána, sírni vele, élni. Ennyi az Élet. Talán csak ennyi. De ez épp elég.” 

Ha tetszett ez a bejegyzés, élj többet, térülj el kevesebbszer az igazán fontos dolgoktól! 

Fotó: creativeart, freepik