„Ha nem lenne éjszaka, nem lennének csillagok. Ha nem lenne sötét, sohasem látnánk a csillagokat. Ha nem lennének sokszor monotonnak vagy unalmasnak tűnő hétköznapok, nem emelkednének ki közülük az ünnepek. És mi sem tudnánk igazán becsülni az ünnepeinket.” (Fekete Péter) 
Vannak ünnepeink. Ki tudja még meddig? Az elmúlt évtizedekben az ünnepek is radikálisan átalakultak. Sokat veszítettek a jelentőségükből és úgy tűnik, nem is mindre lesz klasszikus formában szükségünk. Pedig a tradícióink ápolása fontos a kultúránk megőrzése érdekében. 

Új ünnepek jönnek. Ahogy idén közeledett a halloween és az azt követő halottak napja elgondolkodtam ezen az ünnepesdin. Az én gyermekkoromban, ami jó pár évtizede volt, azt se tudtuk eszik-e vagy isszák azt a halloweent. Ma meg faragott tökök, csokit vagy csalunk séták, horrorisztikus kert díszítések sorjáznak mindenfele. Nem mondom, mi is benne vagyunk egy csapatban és megyünk a gyerekekkel csokit gyűjteni és tököt is szoktunk farigcsálni. Az utóbbi egész kellemes kreatív családi elfoglaltság. De ha bemegyek a boltokba dekorációs cuccok tömkelege, cukorkák, édességek garmadája sorakozik a polcokon. A világ változik, ez rendben van, ám sikerült ebből az ünnepből is kivenni az üzletet. Megragadtuk a látványelemeket, a külsőségeket, az élvezeti részt. Hol vagyunk mi az angolszász országoktól, ahol ennek múltja van? Vagy akár a mexikói kultúrától, ahol az ilyen külsőségek egy mély hagyomány részeként jelennek meg? Egyszerűsítés, pénzköltés, tartalom meg nuku. Annak idején imádtam november 1-jén a temetőbe menni a szüleimmel. A rengeteg gyertya és mécses gyönyörű, fenséges látvány volt. Egy gyerek talán kevésbé érzi át az megemlékezés magasztosságát, mégis megérinti a hangulat. És persze tudtuk, hogy hamarosan érkezik a tél, a karácsony, az iskolaszünet. 

A régi ünnepek mennek. A többi ünnep is jócskán veszít a varázsából. Ki karácsonyozik még? Ki locsolkodik? Lassan minden ünnep annyit tesz, hogy elmegyünk wellnessbe. Főleg, ha hosszú a hétvége. Tavaly karácsonykor elkapott minket valami nyavalya, így a tervezett szokásos családlátogatásosdi elmaradt. Helyette csendesen, pihenéssel és gyógyulással telt az év vége. Igaz, hogy lázasan az ember kevésbé élvezi az ünnepi vacsorát, de a csendességre és a nyugalomra nem lehetett panasz. Szűk családi kör, nosztalgikus tv-zés és olvasás. Igazán bensőséges ünnep volt ez így. Egy kellemes könyv is segített átszellemülnöm, belelassulnom a szerény karácsony hangulatába. Ki maradtunk a szokásos ünnepi feszkóból. Mi legyen a vacsora? Ki jönnek és kikhez megyünk? És a legfontosabb, kinek, mit vegyünk ajándéknak? Ez a lényeg, hiszen manapság a kari sem más, mint elfajzott kereskedelmi stratégia. Egyes boltokban már szeptemberben ki kell tenni a Mikulást, meg egyéb karácsonyi holmikat. Ez agyrém! Oké, ha le is járt a klasszikus ünnepek ideje, azért ne veszítsük el a fejünket teljesen. Persze most, amikor a nők nagyobb megbecsülése végre terítékre került, nem lenne szerencsés, ha húsvétkor újra üveges tekintetű pityókás pasik mondanának alkohol szagú locsolóverseket, mielőtt az olcsó kölnijükkel löttyintenének. De ez a hagyomány is teljesen eltűnik a balfenéken, ha nem találunk ki hozzá valami polkorrektebb formulát. (Jelenleg húsvétkor is a csokigyűjtés dívik, mintha még nem tömtük volna tele eléggé a kölköket édességgel.) 

Ünnepek változásban. Tényleg úgy tűnik, mintha a legtöbb ünnepünk az elutazásról szólna. Lehet, hogy a végletekig elfoglalt családok már csak ekkor tudnak igazán együtt lenni. Vagy kényelmesebb levetkőzni a nagy vendégváró készülődéseket, az ezzel járó stresszt, és inkább elvonulni a világtól. Ha az emberek nem, a hotelek nagyon is készülnek ezekre a jeles időszakokra. Az üzlet az üzlet. Erre szolgálnak a különleges ünnepi csomagajánlatok. Elképzelhető, hogy egyszerűen csak átalakulóban vannak az ünnepi szokásaink. De kezd minden fájóan egyhangúvá válni. Mindenre ünnepre a válasz egy hosszú hétvégében csúcsosodik ki. A gyerekeink is legfeljebb ott ismerkedhetnek meg valamiféle tradíciókkal. Ha vannak programok és ez egyáltalán érdekli a családot. Oly sok mindenben látni a fájó érdektelenséget, elszürkülést. Az ünnepeink is közéjük tartoznak. Lehet ez egy átmeneti időszak és előbb-utóbb újratöltjük a karácsonyt, a húsvétot, és új formában megtalálják a helyüket a modern életünkben. 

Nem az a baj, hogy elveszik a régi idők kellemes légköre. Aki megélte azokat, az mindig nosztalgiával gondol vissza rájuk. Ezt természetesen mindenki a maga kis világával, világában éli át. Az nagyobb gond, ha az elveszett bensőségességet nem tudjuk pótolni. Ha a család nem képes egy jót beszélgetni, mert csak a kütyüiket babrálja mindenki. Ha az együttlétben nem lelik örömüket csak a méregdrága ajándékokban. Ha azt nem tudják mi van a közeli rokonaikkal, de pontosan képben vannak az aktuális celebek válásának részleteivel. A különböző ünnepek legnagyobb értéke, hogy adott tematika köré közösséget épít. Ez lehet akár családi, akár nemzeti, de összehozza az embereket. Most épp az elvesztett szeretteinkre emlékezünk. Tegyük ezt méltósággal, mert amire, akire emlékezünk, és amíg emlékezünk, addig mindig velünk marad. Ha a személye nem is, de a közösen megélt szép élmények biztosan. És mindannyian ezekért a szép, közös élményekért élünk. Amint azt Emily Bronte mondta: „A halottak minden emléke értékes marad, ha jelentettek valamit számunkra életünkben.” 
Ha tetszett ez a bejegyzés, akkor a különböző ünnepek találják meg a méltóságukat a Te életedben is. 

Fotók: wayhomestudio, mdjaff, freepik