„Legfélelmetesebb ellenségünk a saját idegrendszerünk. A bennünk lévő feszültség bármelyik pillanatban kész átalakulni valamilyen látható tünetté.” (George Orwell)
Problémák, problémák, problémák. Életünk nagy részét beárnyékolják a problémák. Olyanok, mint fákon a levelek. Árnyékot vetnek ránk, hogy időnként lehulljanak, majd heverjenek a kertben, amíg össze nem gereblyézzük őket. Járhatunk bokáig az elszáradt levelekben vagy hagyhatjuk, hogy a szél kavargassa őket, de fel is takaríthatunk. A gondok is ott vannak körülöttünk, olykor fölénk magasodnak, olykor fenyegetnek, máskor meg az utunkba állnak és gátolnak a haladásban. Már a jelenlétük is képes feszültséget okozni.

„Az vagyok, aki vagyok, nem színfolt, hanem egy élet a sok között.” (Kormos István)
Sokszor foglalkozunk azzal, hogy ki vagyok, pedig abból kellene kiindulunk, hogy milyen vagyok. A tulajdonságaink, az értékrendünk, a vágyaink, a céljaink határoznak meg emberként, és ezek testesülnek meg a tetteinkben, a cselekedeteinkben. Valójában a milyenségünk segít elérni bármit is az életben. Mégis, mintha ezt a háttérbe szorítaná a valakinek lenni mottó.

„A kételyek olyanok, akár a fecskék, egymást követik és rajba verődnek.” (Matt Haig)
Kételkedni bizonyos szempontból fontos. Nem fogadunk el mindent készen, megkérdőjelezünk, kérdéseket fogalmazunk meg és válaszokat várunk. Az értékrendszerünk intelligens próbatétele az aggályaink felvetése, átgondolása. Azonban a kétely tökéletesen alkalmas arra is, hogy aláásson, fertőzzön és romboljon. Nézzünk rá kicsit a természetére.

„Az ember csak igazi közösségben nyerheti el személyes identitását, csak ott alakíthatja ki azokat a kapcsolatokat, amelyekre bánatában, örömeiben, esetleg szenvedésében szüksége van.” (Csányi Vilmos)
Közhely, hogy a kapcsolatainkat karban kell tartani. De ez az ápolás egészen változó formákat ölthet, amelyet több tényező is befolyásol. Nem lehet, és nem is kell, mindenkinél ugyanazt a metódust használni. Érdemes figyelembe venni hol, mire van szükség, ehhez pedig jó tisztán látni, mind a kapcsolat kvalitását, mind a másik ember személyiségét.

„Mégis hiányozna? Nem hinném. Ha eszembe jut, csak legyintek magamban.” (Palotai Boris)
Kevés embernek adatott meg, hogy elsőre megtalálja élete szerelmét. Vagy lehet, hogy megtalálta, még sem vele éli le az életét. A legtöbben elfogyasztunk néhány párkapcsolatot, mire végleg lehorgonyzunk. Az elmúlt kapcsolatok árnyai azonban még sokáig lebeghetnek a fejünk felett. Mit kezdjünk ezzel és hogyan viszonyuljunk ahhoz, ami elmúlt?

„Mégsem lehet egy életen át befektetés nélkül mindig csak kivenni, sose vetni, örökké aratni, a nehéz helyzeteket, kínos kérdéseket pedig kidumálni.” (Keresztury Tibor)
Egészséges pénzügyi helyzetben van bevételünk és kiadásunk, és ideális esetben az előbbi meghaladja az utóbbit. Igyekszünk nem elkölteni az utolsó fityingünket is. Életünk egyéb területein is ez lenne a normális működés. Mégis előfordul, hogy az egyensúly megbomlik és csak kiveszünk, kiveszünk, kiveszünk, de nem rakunk be semmit.

„Az átrendezésben az a jó, hogy teljesen megszokott elemekre tudunk újra rácsodálkozni. Az állandóság megnyugtató és biztonságos, de blokkolja is új dolgok születését.” (Winkler Nóra)
Az állandóság iránti vágyunk hatalmas. Érthető, hiszen biztonságra vágyunk és ezt az ismerős dolgok, emberek, szokások, környezet, érzések tudják megadni. Ám ne feledkezzünk meg róla, hogy alkalmanként mennyire jótékonyan hatnak ránk a változások, az újdonságok. Sok mindent felfedezhetünk általuk. Többen közt az alábbiakat.

„Valamennyien elmarasztalhatók vagyunk abban, hogy túl biztosra vesszük a párunk szeretetét. És ők a miénket.” (Jane Moore)
Mi újat lehet még írni a párkapcsolatokkal kapcsolatosan? Ez a téma egyike azoknak, amellyel Dunát lehet rekeszteni. Bárki, aki szeretne jobb párkapcsolatot, az megszerezheti az ehhez szükséges tudást. Könyvek, tanácsadók, szemináriumok, tréningek, hanganyagok, videók tömege foglalkozik vele. Mégis, hiába ez a nagy információ dömping, nem lesz annyival jobb a párkapcsolatunk, amennyi lehetőségünk van javítani rajta. Vajon miért nem?

„Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.” (Robert Schwartz)
A napi taposómalomban hajlamosak vagyunk elsiklani apró, ámde lényeges dolgok felett. Nem tulajdonítunk nekik elég nagy jelentőséget, elfeledkezünk a bennük lévő erőről és az általuk kifejtett jótékony hatásról. És még csak a fejünkhöz sem kapunk, hogy már megint elfelejtettük, mert annyira megszoktuk nélkülük. Talán mert annyira nagyon egyszerűek.

„Amikor valami véget ér, egyben el is kezdődik valami más.” (Holly Goldberg Sloan)
Divat lett a filmeknél, hogy egyszerűen belecsapnak a lecsóba és csak a végén írják ki a film címét. Felmerül a kérdés, akkor mit néztünk eddig? Életünk során többször kerülünk olyan helyzetbe, amikor valamit befejezünk. A pillanatnyi lezáráson túl, ez számunkra valami végét jelenti, vagy valaminek a kezdetét?