„A kételyek olyanok, akár a fecskék, egymást követik és rajba verődnek.” (Matt Haig)
Kételkedni bizonyos szempontból fontos. Nem fogadunk el mindent készen, megkérdőjelezünk, kérdéseket fogalmazunk meg és válaszokat várunk. Az értékrendszerünk intelligens próbatétele az aggályaink felvetése, átgondolása. Azonban a kétely tökéletesen alkalmas arra is, hogy aláásson, fertőzzön és romboljon. Nézzünk rá kicsit a természetére.

Hatékony fegyver. Elég körülnéznünk a világban, és láthatjuk, mennyire célravezető fegyver a kétely. Elég felébreszteni a lelkekben, a gondolatokban és máris sínen vagyunk. A politikában, az üzletben, az érdekek érvényesítésének, a hatalom megtartásának egyik nem igazán tisztességes eszköze. Ha sikerül az ellenlábasunk iránt kétely támasztani, akkor nem kell cáfolnunk, nem kell igazolnunk magunkat. Elég hitelteleníteni a másikat. Megkérdőjelezzük az adatok forrását, az illető kompetenciáját, becsületét. Bővel elég útjára indítani a bizonytalanságot, amely aztán mintegy öngerjesztő gépezetként működik tovább. Ha nincs bizonyosságunk valamiben, akkor jönnek az elképzelések, teóriák, hipotézisek és egyre bizalmatlanabbá tesznek. Kiváló módszer az ellehetetlenítésre, nem véletlenül alkalmazzák oly sok helyen, oly sokan.

Bennünk is él. A kétségek mindannyiunkat elkísérnek. Titkolhatjuk, sugározhatjuk az önbizalmat, de valószínűleg vannak olyan pontok az életünkben, ahol nem vagyunk teljesen magabiztosak. Vannak olyan a múltból eredő tapasztalataink, amelyek hínárként tekerednek ránk és ha le nem is húznak, de gátolják a haladásunkat. Ugyanígy bármikor kételkedni kezdhetünk valakiben, aki a környezetünkben él. Megbízható embernek tartjuk, felnézünk rá, kedveljük, aztán hallunk valamit, látunk valamit, és megváltozik a hozzáállásunk. A leggyakoribb az, amikor nem egyértelmű az információ. Nem derül ki konkrétan róla semmi. Nem tudjuk, hogy elkövette-e, ami felmerült vele kapcsolatban, de már a gyanú is elegendő, hogy két lépést hátra lépjünk. Nagyon könnyen eshetünk abba a hibába, hogy korán és meggyőződés nélkül mondunk ítéletet. Ez a kétely óriási hatalma. Elülteti a magot. De nem egy igényes és gondozást igénylő növény magját. Hanem egy gyomét, amely bármely körülmények között megél és gondoskodás nélkül is kihajt és beterít mindent.

A kudarchoz társul. Mi játszódik le bennünk, ha belevágunk valamibe és elsőre nem köszönt be a hőn áhított siker? Vagy másodikra, harmadikra sem? Megfogannak bizonyos gondolatok. Alkalmatlan vagyok. Nekem ez nem megy. Túl öreg vagyok. Esetleg tapasztalatlan. Megmondta anyám is, hogy ez nekem nem fog működni. Kétségek kezdenek gyötörni. Szabotáljuk a magunkba vetett hitünket, elveszítjük a lelkesedésünket, kételkedünk a szakmaiságunkban. Vajon feladjuk? Vagy nekivágunk újra? A kudarc kísérőjeként felbukkanó kétely labilissá teszi az önbizalmunkat, ezáltal csökkenti a vállalkozó kedvet. Ha megjelenik, többé semmi sem lesz az, ami volt. Egyáltalán nem biztos, hogy újra elindulunk. Vagy ha igen, akkor jelentős hátránnyal, az önmagunk iránti fenntartással. Nagyon alattomosan férkőzik a tudatunkba és tetemes erőfeszítéssel szabadulhatunk ki bénító béklyójából.

A győzelem kellékei. A legfontosabb, amivel gátolhatjuk a kétely térnyerését, az alaposság és a valós tények megismerése. Az álhírek burjánzása közepette jó meggyőződni például a hírforrás megbízhatóságáról. Több, különböző aspektusból is tájékozódni. Igaz ez akkor is, ha egy számunkra korrekt embert próbálnak rossz színben feltüntetni. Nem hagyatkozhatunk a hallomásokra, a félinformációkra és nem engedhetünk a szándékosan manipulatív véleményeknek. Ezek jobbára az érzelmeinkre igyekeznek hatni, és nem a józan eszünkre. Ha az utóbbit elveszítjük, akkor már nem is leszünk kíváncsiak az igazságra, nem járunk utána a dolognak, hanem pálcát törünk a másik feje felett. Amikor pedig a saját önbecsülésünk a tét, szintén megfontoltnak és aprólékosnak kell lennünk. Vizsgáljuk meg, jogosan kételkedünk-e magunkban? Ha megvan a felkészültségünk, elemeztük az addigi sikertelenségünk okát és képesek vagyunk változtatni a be nem vált stratégián, akkor a kételyt legyőzni a megszerzett tapasztalat, az újdonsült tudás. Ez esetben is a hiteles adatgyűjtés, annak feldolgozása, valamint a konzekvencia felismerése és alkalmazása a hatásos megoldás. Tehát bizonyosságot kell szereznünk.

Munkás felvenni a kesztyűt és szembenézni a kételyekkel. Ám meg kell tennünk. Az egyenesség, a becsület megkívánja, hogy ne adjuk olcsón magunkat. Ne könnyedén befolyásolhatók legyünk, mint az őszi falevél, amelyet az egyik szellő erre, a másik meg arra fúj. Különben a levélhez hasonlóan csak irányzék nélkül kóválygunk a szélben, mígnem valahol földet érünk. Korántsem biztos, hogy ott, ahol szeretnénk, vagy ahol kellene lennünk. Számítsunk a kételyekre, garantáltan találkozni fogunk velük. De táplálkozzunk belőlük. Ne csupán megingassanak, hanem további tudásra, tájékozódásra ösztökéljenek. Akarjunk a dolgok mögé látni, tisztában lenni, megismerni, felfedezni. Amint Francis Bacon mondta: ”Ha valaki mindjárt kezdetben bizonyosságot akar, kétségek közt fogja végezni. De ha mérsékli magát, és a kételyekkel kezdi, akkor el fog jutni a bizonyosságig.”
Ha kétséged sincs afelől, hogy tetszett ez a cikk, akkor oszd meg másokkal is.

Fotó, illusztráció: wayhomestudio, freepik