„Ne várjuk se magunktól, se párunktól, hogy mindig ugyanaz maradjon, hanem fogadjuk el, hogy társunk bármelyik pillanatban meglephet minket, sőt mi magunk is meglephetjük magunkat azzal, hogy meg tudunk változni.” (Jorge Bucay)
Több filmben is találkozhattunk már kettős személyazonosságú figurákkal, aki így próbálták meg leplezni a titkos identitásukat. Mondjuk az idilli családi miliő csak fedősztori a hiper-szuper titkos ügynöki hivatás álcázására. Aztán persze a leggyakrabban kiderül, hogy a hűvös és rideg gyilkológép sokkal érzőbb lélek, mint aki képes lenne feláldozni a szeretteit. Nem ilyen szélsőségekre gondolok, hanem sokkal kézenfekvőbbekre. Amikor két ember együtt él a szeretet jegyében, akik mindketten úgy vélik, ismerik a másikat, és aztán kiderül, hogy mégsem. Rengeteg konfliktus forrása, hogy azt hisszük ismerjük a párunkat. Miért alakul ki ez a téves megítélés és hogyan oldhatjuk fel?

Az első benyomás hamis. Kezdjük az elején, a kiindulóponttól. Ahogy Joanne Harris mondta; „Az első benyomás sokat számít: a későbbiek szerint formál bennünket.” A megismerkedésünket követően a lehető legtöbb időt igyekszünk a másik társaságában tölteni. Ebben az időszakban kicsit mind kifordulunk magunkból. A férfi valóban figyel a nőre, a nő csodálja a férfi. A nemek kissé sztereotip megközelítésé alkalmazva, megállapíthatjuk, hogy sem előtte, sem utána nincsenek ekkora figyelemmel, türelemmel, áhítattal a másik iránt. Céljuk elérése miatt, szinte már-már a másik nemre jellemző tulajdonságokat vesznek fel.  Ezek olyan jellemzők, amelyek segítenek jobb színben feltűnni. Ez nem feltétlen probléma, mert az ember alapvetően képes hasonulni a környezetéhez, az alkalmazkodás, az elfogadás és a szimpátia növelése érdekében. A cél a másik meghódítása, megszerzése, és ehhez a legjobb arcunkat kell mutatnunk. Ennek a hátránya akkor jelentkezik, amikor tartós viszonnyá formálódik az ismeretségünk, és kiderül, hogy korántsem minden olyan tökéletes, mint amilyennek tűnt.

A valósabb kép. A korai időszak alatt is rengeteg ismerethez jutunk a választottunkról, de még mindig benne van a magatartásunkban egyfajta megfelelési kényszer. Kicsit jobb képet mutatok magamról, hogy tetszek a másiknak. Az igazi lökést az összeköltözés adja meg. Itt már kevésbé lehet takargatni valóságot. Jöhetnek a „ki hajtja le a buditetőt és ki nem” típusú felismerések. Ebben az időszakban ismerjük meg a legerőteljesebben egymás szokásait, és ha ezek a mienktől radikálisan eltérnek, csak a szerelmünk erején múlik, hogy mennyire fésüljük össze őket. Minél erősebb az érzelmi kötődés, annál elfogadóbbak, rugalmasabbak és konstruktívabbak vagyunk ezen a téren. Első körben legalábbis. Ugyanis később, amikor az őrült szenvedély csitulni kezd, és a szerelem szeretetté kezd fejlődni, türelmetlenebbé válunk a különbségek kapcsán. Talán nem tudjuk hova tenni az alakuló új érzést, nincs meg az a nagy belső tűz, és úgy véljük eltávolodunk a társunktól. Nem tudatosítjuk, hogy ez természetes és normális irány, ez megzavar bennünket, és a tolerancia hiányában csúcsosodik ki.

Akkor ismerjük vagy sem? Biztosak lehetünk benne, hogy a kedvesünket jól ismertük a románcuk kezdetén. Ám el kell fogadni és fel kell dolgozni az érzelmek metamorfózisát. Változnak az idők, ezzel együtt az emberek is, és a hozzájuk fűződő kapcsolatunk is. Még a legcsökönyösebbek is megélnek belül változásokat, mert a világ hatással van mindannyiunkra. Előfordulhat, hogy ha nem ápoljuk a párkapcsolatunkat, és csupán felületes beszélgetéseket folytatunk, már nem ismerjük igazán a párunkat. Időről időre szükség van mélyebb társalgásokra. Fel kell frissítenünk a tudásunkat a társunkból. Most mi érdekli, mi aggasztja, miben változott a látásmódja, esetleg az értékrendje? Hogy érez, milyen céljai vannak, miként él meg lelkileg dolgokat, legyen az karrierbéli kihívás vagy családi erőpróba? Ezeket az alapinformációkat kapcsolatunk hajnalán felfedeztünk egymásban, és valószínűleg sokat nyomtak a latba, hogy közös útra léptünk. Az évek elteltével viszont módosulhatnak a mozgatórugóink. És ha lemaradunk, nem ismerjük választottunk motivációit, az őt aktuálisan foglalkoztató kérdéseket, akkor bizony őt magát sem ismerjük.

Folyamatos ismerkedés. Szinten kell tartanunk az ismereteinket. Hasznos folyamatosan ismerkedni. Mármint a párkapcsolatunkon belül. Hosszútávon azok a viszonyok működnek kiemelkedően, ahol rendszeresen sort kerítenek a felek őszinte csevegésekre. Bensőségesen, nyíltan megosztják egymással az érzéseket, örömöket, fájdalmakat, aggodalmakat, félelmeket, terveket, érdeklődési kört, bármit, ami épp meghatározza a gondolataikat. A sok, bizalmas, részletgazdag, személyünkben érintett beszélgetések biztosítják, hogy valóban a párunk mellett álljunk, támogassuk és tiszta szívből szeressük őt. A tartós kapcsolatokban beszélgetni és ezáltal ismerni, annyi, mint szeretni.

Találjuk módot a fontos beszélgetésekre. Rengeteg feladatunk van nap, mint nap, de az egyik legfontosabb teendőnk, hogy egy olyan fészekbe érkezzünk haza a napunk végeztével, ahol tényleg otthon érezhetjük magunkat. Ahol nem csak fedél van a fejünk felett, hanem biztonság, megértés, elfogadás, biztatás és szeretet. Megéri időt szakítani a társunkról alkotott kép felfrissítésére. Újra és újra vegyük elő és alkalmazzuk Gary Chapman javaslatát; „Ha azt szeretnénk, hogy kapcsolatunk meghitté váljon, meg kell ismernünk egymás vágyait és céljait.”

Ha tetszett a párunk megismeréséről szóló cikk, akkor ismertesd meg másokkal is a leírtakat egy megosztással.