„Minden reggel újrakezdés, minden reggel új világ.” (Lucy Maud Montgomery)
Még a legmagányosabb ember sem mentes mások befolyása alól. Hiába véljük, hogy egyedül vagyunk, ha ez szociális szempontból igaz is, nem remeteként élünk, és világunk ezernyi arca naponta a mi orcánkba bámul. És ezek a tekintetek alakítanak minket olyanná, amilyenek vagyunk. Akár passzívan, akár aktívan veszünk részt az életnek nevezett játékban, elidegeníthetetlenül a részei vagyunk. Hogyan tehetünk magunkért többet?

Nem vagyunk egyedül. Képtelenség elszigetelődni. Egy közösség része vagyunk. A születésünk óta meghatározó a környezetünk. A szüleinkkel kezdődött minden, majd a körülöttünk élőkkel folytatódott. Idézzük fel, a játszótéren a gyerekek milyen gyakran kezdik el utánozni egymást. Sajnos sokszor a butaságokat másolják le. Belehelyezve egy közegbe tanuljuk meg a társadalmi normákat, a szabályokat, írt vagy íratlan törvényeket, amelyektől eltérni súlyos vétség, akár magában hordozhatja a közösségből való kirekesztést is.

Szubjektív átalakítás. Mindaz, ami bemegy a fejünkbe, amit látunk, hallunk, olvasunk, megtapasztalunk, keresztül megy egy metamorfózison és lefordítódik a saját nyelvünkre. Belőlünk már ebben az átalakított szubjektív formában bukkannak fel újra az infók. A saját lencsénken keresztül látunk mindent. Ezt a lencsét pedig az addig megéltek színezik olyanra, amilyen. Amikor legközelebb megítélünk valakit a véleménye miatt, gondoljunk arra, hogy talán mi is vele megegyezően látnánk a dolgokat, ha ugyanazt éltük volna át, mint ő.

Minden fontos. Ezért számít mit és kit engedünk a közelünkbe. Ahogy Brian Tracy mondta; "Minden fontos, minden számít". Amikor rossz társaságba kerülünk, megkezdődik bennünk is egyfajta értékrendszeri lefokozás. Amikor olyan könyvekkel, filmekkel, zenékkel tápláljuk elménket, amelyek destruktívak, akkor az agyunk rothasztását támogatjuk. Amikor a sorozatos kudarcaink hatására demoralizáló lesz a belső beszédünk, az attitűdünket gyilkoljuk le. Ami belénk férkőzik és gyökeret ereszt, attól nagyon nehéz lesz megszabadulni.

Rossz érzések. Felmerül a kérdés, hogy akkor a rossz érzések, helyzetek kerülendők? Nem feltétlenül. A rossz önmagában még nem biztos, hogy rossz. Emlékezzünk olyan negatív élményekre, amelyeken keresztül mentünk és utólag értékelve profitáltunk belőle. Szert tettünk egy fontos tapasztalatra és építőleg hatott a jövőbeni döntéseinkre. Igaz ez az érzelmeinkre is. Nem kell száműznünk a negatív gondolatokat, a diszkomfort érzéseket. Ideiglenesen bárkit hatalmába keríthet a gyatra közérzet. Erre is szükségünk van a felnövésünkhöz, az érésünkhöz. Nem kell kellemetlenül éreznünk magunkat emiatt és nem kell szégyenkeznünk, ha nem vagyunk a toppon. Előfordul. Az egészségtelen az, amikor huzamosabb ideig mérgezzük magunkat a depresszív elgondolásokkal.

Hétköznapi döntés. Naponta többször is választunk. Olyan egyszerű dolgokban, mint bekapcsoljuk-e a tv-t, meghallgatunk-e egy újabb tragédiákat sorakoztató hírműsort, elolvasunk-e egy sorozatgyilkosokról szóló cikket, szándékosan bevágjuk-e a szomszéd lakó előtt a liftajtót vagy a kávé szünetben kipanaszkodjuk-e magunkat a kollégáknak. Végtelen puritán ügyek ezek, amelyekről nem is feltételeznénk, hogy árthatnak nekünk. De ajtót nyitunk számukra, beengedjük őket és aztán szokássá válnak. A szokás pedig ragadós, mint a bogáncs, nem tudunk tőle megszabadulni. Ilyen apróságok döntenek afelől, hogy kedvesek vagy utálatosak leszünk, pozitív vagy negatív hozzáállásúak, eredményesek vagy bukottak, boldogok vagy boldogtalanok és még sorolhatnánk.

Magányos zseni. Kristin Cashore szerint; „A művész üres öntözőkanna, amelybe beleömlik az ihlet, és kifolyik belőle az alkotás.” Gyakorta felvetődik a magányos géniusz képe, egy termékeny író, művész, tudós, aki egyedül alkot. Jóllehet valóban egyedül dolgozik, de aligha beszélhetünk magányos alkotóról. Alkotásában megjelenik minden, az addigi tapasztalatai, az élményei, a közege, a meggyőződése, ráadásul a saját átszínezett látásmódján keresztül. Nagy vödörrel merít az emberiség kultúrájának tekintélyes olvasztótégelyéből. Mert a kultúra körbevesz és egyben magába zár minket. Benne van a kialakult szokásainkban, a mozdulatainkban, a gondolatainkban, a beszédstílusunkban, az öltözködésünkben. Ahol élünk, ahogy élünk az önmagában globális kultúránknak egy szemléletes szelete. Ezek vagyunk mi, emberek.

Végső alkotás. És mi közünk van egy művészhez vagy a művészethez? Sok. Az alkotás végső formája ugyanis az, amit magunkból kreálunk. Van egy átalakító gépezet a két fülünk közt, amely a legnagyobb varázsló. Képes bármit befogadni, és tudatos döntéseinken át a magunk ás mások javára fordítani vagy éppen magunk és mások ellen felhasználni. Amikor napi szinten akár a legkisebb dologban is választunk, akkor a fejlődésünk vagy a hanyatlásunk a tét. Soha nem stagnálunk tartósan, vagy lefele vagy fölfele haladunk. Így vagyunk mi alkotó és alkotás egyaránt. Festők és festmények egyszerre. Alkossunk jót és jól, szándékosan válogassuk meg a gondolatainkat. Dan Millman szavaival élve; „Az, amit majd teszel, így vagy úgy, de formálni fogja a jövődet. Ez a választás hatalma.”

Ha tetszett ez a poszt, akkor alkoss magadból valami szenzációst. És látogass el az oldalra sűrűbben.