Ki és mi lopja el az időnket?

Az eltűnt idő nyomában a kényelem korában

„Az idő olyan luxus, amivel csak nagyon ritkán rendelkezünk.” (Barabási Albert-László)
seth-macey-564693-unsplash.jpg
Az idő megfoghatatlan mégis a saját bőrünkön érezzük a hatását. Minden nap a rendelkezésünkre áll, talán épp ezért nem értékeljük igazán. Olyan, mint az egészségünk. Amíg megvan, nem foglalkozunk vele, de amint megromlik, abban a pillanatban fontossá válik. Azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az időnkből minden perccel kevesebb lesz, és előre senki sem tudja, hogy mennyi áll még a rendelkezésünkre. Ajánlatos megnézni, hova is tűnik el az időnk nap, mint nap.

Rossz időbeosztás. Az egyik fő ok a helytelen időbeosztás. Amikor csak haladunk az árral, de még sem jutunk sehová. Érdemben legalábbis. Nem készítünk egy napi prioritási listát, hanem hagyjuk, hogy a környezetünkből érkező teendők irányítsanak. A magam bőrén tapasztalom, ha nem a számomra legfontosabb ügyekkel indítom a napot, és nem ragaszkodom a fontos dolgokhoz, akkor bizony minden egyéb eltérítő tényező elveszi az időmet. Ad hoc munkák jönnek mennek, és az ember mindegyikre rászánja azt a csak 5 percet, aztán a végén eltelik az egész nap. Ami nekünk igazán számít, annak mindenképp különítsünk el időt.

Nem vagyunk hatékonyak. Egy felmérés szerint a munkavállalók mindössze a munkaidejük 55%-át töltik hasznot hajtó foglalatossággal. 15%-ot elvisznek a személyes ügyes bajos dolgaik és a fennmaradó 30%-ban a munkájukhoz köthető problémákat, technikai gikszereket, adminisztratív korrekciókat végeznek. Ez utóbbi a nem megfelelő munkakörülményeknek vagy épp a nem kompetens kollégáknak is köszönhető. Vagyis a munkával töltött idő közel a felében, nem vagyunk produktívak. Ha ebből a magas rátából letudunk csippenteni valamennyit, máris többet végezhetünk az idő alatt, amit eleve melóval, vagy valami olyasmivel töltünk.

Technikai eszközök. A kütyük virágkorát éljük. Elvileg ezek az alkalmatosságok a mi kényelmünket és hatékonyságunkat szolgálják. De gyakran csak elvileg. A gyorsan felugrom a netre megnézni a leveleimet koncepció nem életképes. Megnyitunk egy alkalmazást és pillanatok alatt eltelik az a 30, 60 vagy 120 perc, ami alatt gyorsan felugrottunk ránézni a mail-jeinkre. És közben már megnéztük a következő 2 hét időjárását, lefoglaltuk a repülőjegyeinket, tájékozódtunk a világban zajló eseményekről, kerestünk az esti randizós vacsira egy jó receptet és like-oltuk a sógorunk újszülött babáját. Bármennyire csalóka is, az internet, az online világ és a digitalizáció az egyik legnagyobb időrabló gépezet. Bár minket kéne szolgálniuk, mégis inkább mi vagyunk kiszolgáltatva nekik. Ez mondjuk az emberek gyengeségét és könnyű befolyásolhatóságát mutatja.

Túl sok időnk van. Egy emberöltő alapvetően nehezen behatárolható és ésszel felfogható időintervallum. Részben a szubjektivitásából, részben a méretéből adódóan. Ezek a paraméterek egyénenként mások és mások. Nem véletlen, hogy kialakul az ej ráérünk arra még mentalitás. Tegnap is felkeltem, ma is és holnap is felkelek (valószínűleg), ezért nem éreztük a súlyát a mai tetteknek vagy meg nem tetteknek. Nem becsüljük meg a nekünk adatott időt, mert ugyan tudjuk, hogy az nem korlátlan, de annyira beláthatatlan, hogy úgy véljük van még belőle elég sok, hogy majd megtegyük, amit ma elszalasztottunk. Így nem kerül terítékre ma a számunkra lényeges dolgokkal való foglalkozás, és hagyjuk a mások által felélni az időnket. Amint azt Chuck Palahniuk mondta; „Mindig csak készülünk a holnapra, ami sosem jön el, mert a holnap mává változik, és akkor már nem holnap.”

A modern életmódunk. Ahogy a digitális technológiák, az egyéb szokásaink, a modern emberi életmód is rengeteget vesz el az időnkből. Ez részben a mi sarunk, részben pedig a koré, amelyben élünk. Például reggelente kényelmes a meleg autóban ülni, de elnézve az ingázók lépésben haladó végeláthatatlan kocsioszlopát, egyre élhetetlenebbnek tűnik ez a komfortos megoldás. Vagy gondoljuk végig milyen sok időt töltünk várakozással, a bankban, a közértben, a fodrásznál, az orvosi váróteremben. A várakozást nem törölhetjük el sajnos teljes egészében, de megtehetjük, hogy építőleg használjuk fel, mondjuk egy jó könyv segítségével.

Hol az időm? Végül egy nagyszerű ám végtelenül egyszerű technika arra az esetre, ha nem tudnánk, hol tűnik el az időnk. Egy naptárba kezdjük feljegyezni a következő 1 hétben 15 perces beosztásban, hogy mit csinálunk. Így óránként 4 bejegyzés szembesít minket azzal, hol tűnik el a drága időnk. Egy hét után már látni fogjuk, hogy amire csak 5 percet szánunk, az valóban csak 5 perc volt vagy inkább 55? Megmutatkozik milyen tevékenységek, valamint emberek azok, amelyekkel, akikkel túl sok időt töltünk. Bizonyára lesz köztük olyan, amely megéri és lesz, amely nem. De ez ad a kezünkbe egy útmutatót a jobb időbeosztás elkészítéséhez. Az már a mi hozzáállásunkon fog múlni, hogy mit kezdünk vele. Amikor jobban értékeljük az időt, azzal a saját életünket értékeljük jobban. Kornis Mihály szerint; „Az életnek nincs ideje. Csak az elmúlt időt mérheted. De egy pillanatnak nincs múltja. Egyetlen pillanatnak sincs múltja. Egyetlen pillanat az élet. Most van.”

 

Ha még épp időben olvastad ezt a posztot, és elnyerte a tetszésed, akkor oszd meg másokkal is.

Fotó: Seth Macey, Unsplash