„Nem a történések határozzák meg, ki vagyok, hanem én döntöm el, ki leszek” (Carl Jung)
Gyakorta emlegetjük, hogy a körülmények sokat számítanak. Amint a rossz körülményekre való hivatkozást is alapnak tekintjük az elért eredmények tekintetében. Valóban sokat számít hova születünk, kik a szüleink, mennyi törődést és szeretetet kapunk, miben vagyunk tehetségesek. Ám a dolog pikantériája, hogy a hozzánk végtelen hasonló körülményrendszerben élők közt is van, aki sokra vitte és van, aki nem. Mert végső soron nem a közegünk határozza meg a sorsunkat, hanem a döntéseink. Miért érdemes a kedvezőtlen leosztás ellenére is partiban maradnunk?

Egyediek vagyunk. Társadalmi normáink egyik sarkalatos pillére az egységesítés. Jóval könnyebb működtetni bármilyen rendszert, ha az emberek skatulyákba vannak helyezve. Mindenkire ugyanaz vonatkozik, ugyanaz illeti meg, mert így nagyüzemben végezhető el egy szolgáltatás, az oktatás vagy épp egy kereskedelmi tevékenység. Aztán ha felbukkannak az egyéni igények az adott rendszer vagy tudja kezelni, vagy nem, és inkább figyelmen kívül hagyja. Ezért is szeretjük úgy a címkéket. Mert leegyszerűsíti az életünket. Az szegény mert azon a környéken nőtt fel, az buta mert ebbe az iskolába jár, az nagyképű mert a szülei is baromi gőgösek. Ezek sztereotípiák, melyek nélkülözhetik az érdemi hátteret. Bárhonnan indulunk is, van esélyünk másnak lenni, kikerülni a körforgásból és új lapot nyitni. Mert egyediek és megismételhetetlenek vagyunk. A többiek véleménye ítélet, mintsem valóságon alapuló ismeret velünk kapcsolatban.

Jogunk van a jóhoz. Ezt igen félreértelmezi az emberiség. A nekem „jogom van ehhez vagy ahhoz” számtalanszor elhangzó követelés. Igen, sok mindenhez jogunk van, ezt tudjuk is hangoztatni, de egyben kötelességeink is vannak, amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Nem alapból van jogunk mindenhez, tennünk kell érte. A megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe elvárhatjuk a jussunkat. Mondjuk tanulásért cserébe egy jobb állást, a jól elvégzett munkáért egy előléptetést vagy jutalmat. De a jó és a jobb nem természetes velejárója az életnek. A cserekereskedelem működik ezen a téren is. Amit adunk, annak megfelelően várhatjuk a viszonzást is. Ez akkor is igaz, ha épp nem onnan kapjuk a megbecsülést, ahonnan várjuk. Például valaki a lelkét is kiteszi egy meló helyen, de ezt senki nem méltányolna, és ekkor kap máshonnan egy kecsegtetőbb ajánlatot.

Tudunk tanulni és küzdeni. Az időben előre haladva egyre fafejűbbek leszünk. Makacsabbak és észrevehetően rugalmatlanabbak. Mintha az izmaink flexibilitásával elvesztenénk a mentális ruganyosságunkat is. Pedig még a legcsököttebb ember is alkalmas új dolgok elsajátítására, ha megvan benne az akarat. Ez utóbbi a kulcs, az akarás. Amikor okunk van rá, nagyon kevés dolog van, amit ne tudnánk megtanulni vagy megtenni. Ha egy anyának küzdenie kell a gyermeke életéért, akkor nincs lehetetlen. Ha egy számunkra fontos szakmai kihívással kell megküzdenünk, és tartani a határidőt, akkor lehet kevesebbet alszunk, de nem megcsináljuk. Így vagyunk összerakva. Kellő motivációval tőlünk idegen területeken is idővel otthonosan mozoghatunk. Dávid Kriszta parasportoló szerint; „A nehézségek adottak. De el tudom dönteni, hogyan viszonyulok hozzájuk: ami pozitív és támogató, azt átveszem, ami nem, azt átkeretezem, átértékelem."

Minden változik. Elég körülnézni vagy a saját eddigi éveinkre visszagondolni. Soha ilyen ütemben nem változott az emberiség élete, mint az elmúlt évtizedekben. Ez azt is jelenti, hogy sokkal kiszámíthatatlanabbá vált minden. Tervezhetünk, mint a régmúltban, hogy tanulunk, majd szakmát választunk, képezzük magunkat és elhelyezkedünk, de a lineáris leképzelése életünk vonalának a gyakorlatban ma igen nehezen megvalósítható. Talán 100 évvel ezelőtt egy még lassabb folyású világban működött, a jelenben aligha. Gondoljunk rá, milyen sokan vannak, akik nem is abban a hivatásban kezdtek dolgozni, amelyet évekig tanultak. Valamint, növekszik azok száma is, akik életük során 4-szer is radikálisan váltanak szakmát. Nem egy helyen ülünk és öregszünk meg, nem nyugdíjas állásokba helyezkedünk el. Soha nem volt ennyire bizalmatlan a légköre egy életútnak, mint ma. Egyszer majd visszatekintve a történtekre felfedezzük, hogy jóval több volt a rögtönzés, az alkalmazkodás és a váratlan fordulat, mint sem az előre eltervezettek lépésről lépésre való nyílegyenes véghezvitele.

Semmi sincs kőbe vésve. Amint megértjük, hogy ebben a változó világban mi is ugyanolyan változók vagyunk nyert ügyünk van. Nem vagyunk előre elrendeltetve. Elképzelhető, hogy nagy dolgok várnak ránk, de ezt csupán a tehetségünkből nem lehet levezetni. Rengeteg kiváló képességű ember válik az enyészet martalékává mindössze a lustasága végett. És a legmélyebb helyekről is van példa a felemelkedésre, ha megvan hozzá az elszántság és a kitartás. Sem a siker, sem a sikertelenség nem egy pecsét a születési anyakönyvi kivonatunkon. Amink van, az csak a kiindulás, de sosem a végállomás.

Másoknak is sikerült. Bár vitatható, hogy érdemes-e egy az egyben követni a sikertörténetekben foglaltakat és másolni a diadalmas nagyságok életét, de az tény, hogy az eredményeik óriási erőt adhatnak. Mert a személyes különbözőségek annyi ismeretlent hoznak be egy ilyen egyenletbe, hogy azonos utat járva is ideálunkkal sem biztos, hogy ugyanazt fogjuk véghez vinni és elérni, amit ő. De már csak a tudat, hogy valaki abból a hátrányos vagy vert helyzetből, ahol mi is leledzünk, tovább tudott lépni és sikeressé válni, hatalmas energiákat szabadít fel. A példa ragadós és motiváló, keressünk tehát arra méltó és hozzánk illő példaképet.

A tapasztalások téglái egymásra rakódva építik fel azt az épületet, amelyet rólunk neveznek el, és amely a mi életünk szimbóluma. Jó is ez, mert a következő döntésünket okosabban és előrelátóbban hozzuk meg, mint az előzőt. Néha mégis vissza kell bontani ezt az építményt. Amikor az élet rossz lapokat ad, akkor álljunk a sarkunkra és kérjünk új osztást. Ezek nem a mi lapjaink, kérjünk újakat, így nem csak a játékban maradjunk, de esélyünk is lesz nyerni. Ezzel pedig renoválhatjuk az épületünket, erősebbé, maradandóbbá tehetjük és legyőzhetjük a körülményeinkből fakadó nehézségeket. Ahogy azt Sir Ken Robinson is megfogalmazta; „Életünk legtöbb lehetősége azokból az energiákból származik, amelyekkel körülvesszük magunkat”

Ha tetszett ez a poszt, akkor oszd meg másokkal is, és egy kicsit gondold át, van-e még ma is olyan körülmény, amely visszatart téged.

Fotó: Ethan Sykes, Unsplash