„Nagy tévedés, hogy a megcsalás teszi tönkre a kapcsolatokat. A falak a hibásak, amelyek a hazugságok miatt emelkednek két ember közé.” (Szurovecz Kitti)
A paradicsomból is azért űzettünk ki, mert nem bírtunk ellenállni a csábításnak. Mi a helyzet akkor, amikor nem uralkodnak édeni viszonyok a párkapcsolatunkban? Olyankor sokkal könnyebb megtenni azt, amit nem a józan ész, hanem a vágyaink diktálnak. Milyen okok játszhatnak szerepet a megcsalásban?

Új oldal. Ha egy lemeznek mindig csak az „A” oldalát hallgatjuk, idővel megunjuk. Meg kell fordítani, hogy némi változatosságot csempésszünk a muzikális élvezetekbe. Amikor nem otthon találjuk meg a „B” oldal szépségeit, akkor egy harmadik személynél lelhetünk új hangzásvilágra, esetleg megismerhetünk új előadókat is. Ez a friss és új oldalú szemlélet, amely minket is kimozdít megszokott szerepünkből vonzó lehet egy titkos viszony létesítésében.

Válasz az igényekre. Tudjuk, hogy a hosszútávú kapcsolatért tenni kell, ha szeretnénk, hogy a nagy hevület elmúltán se fulladjon ki. Legalábbis elvben ezt tudjuk, a gyakorlatban jóval nehezebb ezt megvalósítani. Beszélgetni, udvarolni, ápolni a lelket, időigényes dolog, ráadásul gyakran figyelmesen háttérbe kell szorítani önnön akaratunkat. A beteljesületlen vágyainkat egy kalandban kiélni, ennél jóval kisebb energiaráfordítással jár.

Kötöttségmentes. És problémamentes. Amíg otthon rányomja a bélyegét a hétköznapok feszültsége a hangulatra, addig egy alkalmi viszonyban ezeknek nyoma sincs. Nem kell bajlódni ki fizesse be a számlákat, stresszelni a megint bunkó főnök megjegyzései miatt, vagy izgulni egy határidős meló befejezésén. És nem kell mindezek felett még otthon is megfelelni a társunknak. A lopott pillanatok, ha csak rövid ideig is, megadják a gond nélküliség érzését és kiléptetnek a mindennapi mókuskerékből.

Intenzívebb élmény. Látszólag megszabadulva a napi konfliktusoktól, felszabadultabban éljük át a légyottokat. Nincs olyan sok időnk, hogy belemerüljünk minden apróságba, és nem is akarunk ezzel foglalkozni, ezért a lényegre, a szenvedélyre helyeződik a hangsúly. Koncentráltabb az időtöltésünk egy szeretővel, rövidebb idő alatt, intenzívebb érzéseket élünk meg. Ez, és a következő találkozás utáni örömteli várakozás izgatottsága feltölt minket, energiával lát el.

Kellünk valakinek. Vannak dolgok, amelyek alapjaiban emelik értékességünk érzését. Ilyen, ha elfogadnak minket, ha felnéznek ránk, ha dicsérnek. Ezek egy része, vagy akár mind, hiányozhat egy rutinszerű kötelékből, ahol már nem kell pedálozni a másik figyelméért, szeretetéért. (Pedig kéne.) Az induló kapcsolatokban az elvakító fellángolás figyelmen kívül hagyja az illető hibáit és csak azt az idealizált képet láttatja, amit rávetít a másik személy. Ebből kifolyólag a kölcsönös tökéletesség látszatában, a félrelépők sokkal több törődést és figyelmet biztosítanak egymásnak, mint mondjuk egy porlepte házasságban a felek.

Kéznél van. Nem ritka manapság a munkahelyeken való túlórázás. Többet vagyunk ott, mint a családunkkal, és teendőinkből kifolyólag az ott lévő emberekkel akár szorosabb együttműködést is kialakítunk. Talán túl szorosat is. Közös célok, azonos szakmai vélemények, támogató, segítő hozzáállás. Otthon pedig mi vár? Egy ellaposodott, unalmas légkör, egy kissé kiégett társ. Hirtelen azt vesszük észre, több közösséget találunk egy kollégában vagy kolléganőben, mint a párunkban. Csak élünk az adott helyezettel, és kihasználjuk ezt a könnyen jött lehetőséget.

Az kivehető a felsorolásból, hogy ezek az együttélés nehézségeihez köthetők. Létezik számtalan olyan indok is, amelyeket a múltból hozunk magunkkal, jóval komplexebb sérülések, amik eredményeképp szintén félrelépünk. Utóbbi esetben a szakmai segítségkérés az igazi megoldásunk.

Maradva az elszürkülés nyomvonalán, úgy tűnhet, mintha az fenti okok vonzóvá tennék a megcsalást. Korántsem ez a szándékom. Úgy vélem, amikor elköteleződünk valaki mellett, akkor egyben azt is vállaljuk, hogy bárhogy alakulunk is, nem verjük át. Gary Chapman hangoztatja könyveiben, hogy a szeretet döntés kérdése. Amint az is, hogy adunk-e esélyt a hűtlenségnek. Beépített gyarlósággal rendelkezünk, ki tudja mennyire vagyunk ellenállók? Jobb nem firtatni és elkerülni a kétes szituációkat. És jobb előre leszögezni, ha a fene fenét eszik is, kitartunk a kedvesünk mellett. Jó és rossz időkben egyaránt. Mert a jó és a rossz időkért is mi ketten felelünk. Ha nem tetszik, ami van, akkor mi változtathatunk rajta, hogy tetsszen. Ezen dolgozzunk inkább, ne egy kívülálló harmadik személyen és a vele való románcunkon. Hogy erőnk legyen ezt megtenni, jusson eszünkbe Gary Chapman gondolata: „Mikor szerelmesek vagyunk, azt az illúziót dédelgetjük, hogy szerelmünk tökéletes. S ha ez még nem lenne elég, azzal is áltatjuk magunkat, hogy a szerelem örökké tart. Nincs erő, mely legyőzhetné a szerelmünket. Senki és semmi nem állhat közénk. Végül azonban mindannyian leszállunk a fellegekből, és kénytelenek vagyunk újra két lábbal a földön állni.”

Ha tetszett ez a poszt, akkor nyomj egy like-ot, és oszd meg másokkal is.

Fotó: Travis Grossen, Unsplash